Reinkarnáció Amerikában

Tudomány

A Pew Forum on Religion and Public Life nevű újság 2010-es adatai szerint, az amerikaiak negyede hisz a lélekvándorlásban, az új testben való újjászületésben. A nők inkább mint a férfiak, a demokraták nagyobb valószínűséggel mint a republikánusok.

Májusban a Cannes-i filmfesztiválon egy thai filmet jutalmaztak Aranypálmával, mely a reinkarnációról szólt “Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives” címmel. Nemrég az Elle magazinnak Julia Roberts elmondta, hogy mint keresztényt nevelték fel, de mégis “igazi hindu” lett belőle.

Az az emberi hit, mely a születésből, életből, halálból és feltámadásból áll, évezredek óta közvetlenül a nyugati vallás sajátossága. Megszülettél. Élsz. Eltávozol. Miután ítélkeztek feletted a menny vagy a pokol vár rád az idők végezetéig. Az örökkévalóságban nincs lehetőséged újrakezdésre.

A lélekvándorlás tana milliók számára bizonyosság

Közel egy milliárd hindu és fél milliárd buddhista évezredek óta hisz valami egészen más örökkévalóságban. Ahogy a teológusok mondják, van egy ciklikus nézet. Megszületsz, élsz, meghalsz, és az emberi hibák miatt, a lelked újjá születik – nem egy másik helyre vagy egy másik térbe, hanem ide a Földre.

Gadadhara Pandit Dasa, a Columbia Egyetem első hindu lelkésze ezt a folyamatot “újrakezdés”-nek nevezte el, próbának, amit újra keresztül kell vinni. Megszámlálhatatlan próba után, a halhatatlan lélek végül eléri a tökéletességet. Csakis ekkor élhet a lélek Istennel. A hinduk ezt moksának (felszabadulásnak) nevezik.

A keleti tanok megismerése

A spirituális gondolkodású amerikaiak számára a keleti tanok akkor váltak érdekessé és vonzóvá, mikor a Beatles 1968-ban elutazott Indiába. Előtte több generáción keresztül a reinkarnáció szélsőséges hit maradt.

“Emlékszem, 30 évvel ezelőtt, ha valaki tudni akart valamit a lélekvándorlásról, akkor a könyvesbolt egy sötét, eldugott sarkában az okkult részlegen találhatott könyveket.”

Janet Cunnigham a Nemzetközi Regressziós Terápiás Intézet elnöke mondta ezt. Maga az Intézet az előző életek kutatóiból és terapeutáiból álló szakmai csoport. Mostanában a Kelet már az ajtónkon kopogtat, az ismeretek hozzáférhetőek az interneten és minden jóga stúdióban.

Ebben az időkben a nyugati vallások nem tudják már kielégíteni a felnövekvő generációkat, különösen a fiatal felnőttek körét. Mr. Dasa főiskolai diákokkal találkozott. Legtöbbjük keresztény vagy zsidó vallásban nevelkedett. Dasa megállapította, hogy még nem adták fel a spirituálist vagy vallásosságot. Próbálnak azon vallásos nézetek szerint élni, amiben felnőttek.

Egy 2008-as amerikai vallási hovatartozási felmérés szerint az amerikaiak 15%-nak nincs kapcsolata a hagyományos vallásokkal, ez dupla annyi mint amit 1990-ben mértek.

Tudományos kutatások a reinkarnációról

Bár az elfogadott tudományos területek szélén helyezkedik el, de néhány kutató kitart azon tanulmányi mellett, amely a tudatosságot és a tartós testen kívüliséget vizsgálja. Dr Jim Tucker, aki Gyermek és Családi Pszichiátriai Klinikát vezet a Virginiai Egyetemen, elkötelezte magát azon tudományos kutatások mellett, amit reinkarnációnak hívhatunk.

Folytatja a kutatásokat, amit mentora, Dr Ian Stevenson kezdett az 1960-as években. Stevenson adatokat gyűjtött több mint 2000 2-7 év közötti gyermekről. Úgy tűnt ezek a gyerekek hipnózis segítsége nélkül, élénken emlékeztek az előző életeikre. Dr Stevenson esettanulmányainak többsége ázsiai származású volt, ahol gyakori a reinkarnációba vettet hit.

Dr. Tucker amerikai gyermekekről készített tanulmányiban egy esetben találtak egy két év körüli gyermeket, aki arról mesélt, hogy ő a saját, elhunyt nagyapja volt. Elmondta a nagyapja életének azon részleteit, amiről a szülei bizonyosan, úgy érezhették, hogy ezt normál ésszel fel nem foghatott még. Dr. Tucker leírta:

“Például tudott olyanokat, hogy a nagyapja nővérét meggyilkolták, vagy hogy a nagymamája minden nap turmix géppel készített tejes turmixokat a nagypapa számára élete végéig.”

Dr. Tucker nem állítja azt, hogy ezek a reinkarnáció bizonyítékai, de szeretne nyitott maradni erre a kérdésre.

“Van valami, ami tovább él az agy és a test halála után, ami valahogy kapcsolatba lép az újszülött gyermekkel. Egyre inkább meggyőződésem, hogy több a világ mint egy fizikai univerzum. Hogy az elme egy önálló entitás.”

Forrás: Hinduism Today, fordította: Karlaki Orsolya – Dániel Lóránt

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*