Az ókori görög ételek után kutatva érdekes dolgokra derült fény. Érdekességek a feta sajt őséről és arról, hogy az ókori görögök édesszájúak voltak. Mindemellett jó egészségnek örvendtek. Mutatjuk, hogy mindez hogy jött össze nekik. Azt is megmutatjuk, hogy pontosan miket ettek.

Hippokratész

Kálmán Renáta írása

Az ókori Görögországban -a földrajzi adottságok miatt (hegyvidék, erdők, sziklás részek)- kevés volt a művelhető földterület. Egyiptomtól eltérően itt nem volt folyó, ezért istenként a földművelést tisztelték. Déméter személyében magát a földet is oltalmazó hatalomnak tartották, aki a gabona és minden egyéb növény védelmezője is.

Zöldségek, gyülölcsök, saláták

A görög mezőgazdaság elsősorban gyümölcstermesztésre, szőlő- és kertművelésre volt berendezkedve. Gyümölcsök közül ismert volt az alma, körte, gránátalma, szőlő. Az almát és a birsalmát nem csak nyersen, hanem sütve is fogyasztották. Déligyümölcsök közül elsősorban a füge és a datolya volt jelentős.

A füge alap élelmiszernek számított kedvező tulajdonságai miatt: édes, tápláló, eltartható. A datolyával együtt aszalták is. 

A citromot inkább gyógyszerként használták. Zöldségek közül tökféléket, valamint répát, zöldbabot, spárgát termesztettek. A saláták kultusza az ókori görögöktől eredeztethető. Többféle káposztát, kelfélét és salátát fogyasztottak. A káposzta számos gyógyhatását ismerték. Ezenkívül olyan zöld növényeket is beiktattak az étkezésbe, mint a laboda, porcsin, mályva. A tormát és a mustárkelt afrodiziákumként használták. 

Az étkezésben fontos szerepet töltöttek be a hüvelyesek (bab, lencse), a retek és a hagymafélék is. Sok család megélhetését biztosította az olajfák termésének feldolgozása. A bogyókból az olajat prés segítségével nyerték ki. Olívaolajjal főztek, sütöttek és egyéb célokra is használták.

Ókori görög pékségek

A pékségekben állítólag 72 fajta kenyeret lehetett kapni, közöttük készült fehér és barna kenyér is (rozs vagy zab). A városi lakosok „luxuskenyeret" fogyaszthattak, mely grízes lisztből készült. A tésztaféléket olívaolajjal dagasztották és ízesítették magvakkal, mazsolával, gyümölcsökkel. Legegyszerűbb a kovász nélkül készülő pogácsa volt.

Édesszájú görögök

A hellén korban nagy jelentőséget tulajdonítottak az étkezésnek, a szakácsmesterséget művészetként tisztelték. Az édességek, sütemények nagyon széles választékát ismerték. A cukrászok által készített ostyaszerű édes tésztalapokat kemencében, illetve hamuban vagy két vaslap között sütötték. A tésztalapok közé töltelék (krém vagy méz) került. Süteménykészítéshez használt alapanyagok: sajt, túró, mazsola, füge, szezámolaj. Édesítésre mézet és gyümölcsöket használtak, a cukrot akkoriban még gyógyszerként használták.

Feta sajt őse

A sajtot kecske- vagy juhtejből készítették. Altatásra fügeágat vagy bogáncsvirágot használtak. Utána gyékénykosarakban kicsorgatták, formázták, gyúrták. Az eljárásnak köszönhetően nagyon kemény sajtok készültek, melyeket reszelve fogyasztottak.

Fűszerek az kori görög ételek konyháján

Fűszerválasztékuk igen bőséges volt: kömény, ánizs, kapor, majoránna, koriander, kakukkfű. A ruta növény magját pác készítésére, leveleit zöldfűszerként használták. A görögök reggelire kenyeret és bort, ebédre gyümölcsöt, sajtot, édes tésztafélét, valamint bort fogyasztottak. A vacsora volt a legbőségesebb étkezésük. 

Egészséges étkezés és diéta 

Az egészséget megtartó helyes étrend alapelveit egy antik görög orvos, Hippokratész dolgozta ki. Az orvostudományok atyja azt tanította, hogy a betegségek nem természetfeletti eredetűek, hanem a testnedvek nem megfelelő arányából adódnak. A beteg ember étkezését fokozatosan meg kell változtatni. A táplálkozást az évszakokhoz igazította, télen száraz, meleg ételeket, nyáron pedig könnyen emészthető zöldség- és gyümölcsételeket kell fogyasztani.

„Kerüld el, hogy egyazon étkezés során sokféle, különböző jellegű fogást fogyassz. A túlzott változatosság a szervezetben bajt és rendellenességeket okoz"

Görög bölcsek és az étkezés

Az ókori görögök soraiban nem volt ritka a vegetariánus étkezés: Platón, Szókratész, Püthagorasz, Epikurosz, Hippokratész. Püthagorász a híres görög matematikus előírta tanítványai számára, hogy kerüljék a hús és a tojás fogyasztását. Platón az ideális államról írt könyvében szól az ottani polgárok táplálkozásáról is, ahol csak növényi eredetű étel kerülne terítékre. A felsorolásában szerepel: csicseriborsó, olajbogyó, alma, füge, kenyér és parázson sült borsó is. Szerinte a vegetáriánus étrend mellett lehet a leghatékonyabb módon felhasználni a mezőgazdasági forrásokat. A húsfogyasztást azért is aggályosnak tartja, mert több legelőt tesz szükségessé, ami elkerülhetetlenül háborúhoz vezet.