Az északkelet-indai Asszam állam az állatvédők tiltakozásának hatására lemondta a nemzeti ünnepére tervezett elefántfocit és kötélhúzást.

Az India Hangja szerkesztősége 2005. őszén járt Asszamban, ahonnét az Indiában dolgozó elefántok java része származik. Dzsajpurban, a Borostyánerődnél szolgáló elefántok is innen érkeztek. Lábon. Ez a közel 2500 km-es út egy-két hónapjába kerül az elefántnak és hajcsárának. És el kell mondanom, nagyon keményen megdolgoznak kenyerükért ezek az elefántok. Egészen a tavalyi évig napi 8-10 órában fuvarozták a dombtetőre a jól fizető turistákat, olykor 45-50 fokos hőségben. Az elmúlt év szeptemberében azonban végzetes tragédia történt. Két elefánt besokalt a kemény hajtás miatt, amiért két helyi idegevezető életével fizetett. Néhány hónapra betiltották az elefántolást. Tavaszi ottjártunkkor már szigorúan szabályozva közlekedtek az elefántok: reggel 7 és 9 óra között. Ezután pedig a közeli tóban kell hűsölniük, mosakodniuk és amit még kérnek tőlük a gazdik. Ha azt mondják: be kell feküdni a vízbe, belefekszenek. Persze a kíváncsiskodó fehér embernek azért szívesen pózolnak: „Good morning" – mondja a szigorú idomár és már be is állt az elefánt az üdvözlő pozitúrába. Magasba tornyosuló ormánya alul határozott mosollyal köszönti a vendéget. Persze aztán lenyúl az ormányával, körültekintő óvatossággal elveszi a baksist és átadja gazdijának.
Így jártak az asszami elefántok Dzsajpurban.

elefánt

No de mi van velük őshazájukban? 
Elefántjátékokat szerveztek Asszamban, a Kaziranga Nemzeti Park területén. Pontosabban szerveztek volna az egy hetes ünnepséget. A szóban forgó nemzeti park ad otthont a világ legnagyobb indiai orrszarvú- populációjának. Az egyetlen, rövid szarvval rendelkező orrszarvú veszélyeztetett; csak Indiában és Nepálban él belőle néhány példány.

A Wildlife Protection Society of India és a People For Animals (PFA) szervezetek kampányt indítottak és felszóltották a kormányt, hogy törölje el az elefántjátékokat, melyek szerintük az elefántok "dicstelen és megbocsájthatatlan kínzását" jelentenék.
Arra hivatkoztak, hogy a nemzeti ünnepet cirkusszá alacsonyítaná le a látványosság, mely megzavarná a nemzeti park állatainak életét.

Bár a szervezők tagadták, hogy bármiféle kellemetlenséget akarnának okozni az állatoknak és kifejtették, hogy a játékok az elefántok és az indiai emberek együttélését szimbolizálná, végül elvetették az elefántjátékok ötletét.

Asszamban kb. ötezer elefánt él; ez a fele India egész elefántállományának. A Kaziranga Nemzeti Parkban élő elefántok egy részét turisták fuvarozására használják; az elefántszafarik bevételéből tartják fenn többek között ar orszarvúakat megfigyelő fegyveres őrszolgálatot

Joomla SEF URLs by Artio