Leveles Zoltán

Leveles Zoltán a Bharata Kultúrtér alapítója, az India Klub Alapítvány elnöke, író, hindu tanító, blogger, indiai spirituális utak szervezője és vezetője. Az ókori India bölcsességét szeretné közkinccsé tenni, de az sem idegen tőle, hogy egy rendkívül finom vagy gyorsan elkészíthető vegetariánus receptet tesz közzé.

Leveles Zoltán az indiai Vrindavanban

Tevékenységei szerteágazóak: Földanya tiszteletére szervezett rendezvényen mutat be védikus tűzáldozatot, kultúrtörténeti előadásokat tart, kerekasztal-beszélgetésben vesz részt különböző vallások képviselőjével. Őnkéntes programokat szervez a tanyavilágban, és falat épít, vagy éppen kerítést fest, esetleg jógázik az érdeklődőkkel.

Szerteágazó tevékenységei közül kettő a legfontosabb: a rendszeres lelki programok, melyeken a vaisnava szemlélet tanítását adja át, a másik pedig az írás.

Leveles Zoltán 1988-ban találkozott a hinduizmussal. Az óind bölcsesség megszállott kutatójaként nyert beavatást a hindu vaisnava tradícióba. Számos szakmai cikk szerzője. Több könyv és film alkotásában is részt vett. Publikációiban a létkérdéseken túl szívesen foglalkozik napjaink társadalmi problémáival is. India rendszeres látogatója, ahol környezetvédelmi projektekben, valamint középkori kolostorok rekonstruálásán vesz részt.

 

 

 

  • A többi vallás a sajátjában erősíti

    Leveles Zoltán Indiában

    Terrorveszély Indiából nézve

    Az utóbbi évtizedekben megszokhattuk, hogy a nyugati félteke a világ biztonságosabb oldala. Ebbe a komfortzónába hasított bele a szeptember 11-i merénylet. Akkor még nem sejtettük, hogy a mi Európánk is, a II. világháború után újra az aggodalom helyszínévé válhat. A párizsi és a brüsszeli merényletek új korszakot nyitottak Európában. A bizonytalan helyzet mindannyiunkat újraértékelésre késztet. Ahogyan a bajba jutott kisded mamájánál keres menedéket, cikkünkkel az európai kultúra bölcsőjében, az ókori India bölcsességében keresünk választ a sok megválaszolatlan kérdésre.

    Leveles Zoltán írása

    Terrorveszély...

  • Történetek a spirituális indiai étkezésről

    Leveles Zoltán indiai útinaplója

    Egy gyönyörű hetet töltöttem a remunai Khira Chora Gopináth templomban és annak kolostorában. Mindkét helyen nagyon jól éreztem magam. Emlékezetes marad, amilyen kedvességgel viseltettek irántam, amilyen finomakat kaptam enni. Nem mintha az evés volna a legfontosabb, de a szívhez vezető út mégiscsak a gyomron keresztül vezet. Nálam egész biztosan. Aztán, hogy milyen körítések közepette jut hozzá az ember az ételhez, az megint egy érdekes kérdés. Másként az egyházat jelentő templomban és másként az egyszerűséget magában hordozó kolostorban. Halld hát történetem arról, hogy miként ettem a templomban, és miként a kolostorban.


    Szembetűnő a különbség az egyházi és a kolostori élet között. Egy indiai guru egyszer feltette a kérdést,

    ...
  • Hogyan főzzünk vízforralóval mennyei ételeket néhány perc alatt?

    Sosem gondoltam volna, hogy éppen Indiában történik majd meg velem, hogy egy városban nem találok egyetlen vegetáriánus éttermet sem. Teljesen mindegy, hogy melyik indiai államban. Valahol Indiában. Egy indiai kisvárosban. Egy egész napot bolyongtam valami jobb étterem után kutatva, de csak amolyan útszéli fekete kalyibákat találtam. A feketés alaphangot a pókháló, az felszálló por, a legyek, és a szenes tűzhelyből származó korom adta meg. Próbáltam elcsámcsogni az ilyen-olyan kotyvalékokat, melyek hol hal ízűek voltak, máskor pedig beazonosíthatatlan mellékízt éreztem rajtuk. Különben egyáltalán nem vagyok finnyás, de most ez nem ment le. Amikor már a harmadik zacskó csipszen nyamnyogtam, eldöntöttem, hogy az elkövetkező napokban én főzök magamra. A

    ...
  • Menekültválság Indiából nézve

    Leveles Zoltán írása

    Megszoktam már, hogy ha az indiai sajtóban megjelenik Magyarország, vagy valamelyik magyar politikus neve, akkor valószínűsíthetően nagy balhé van otthon. A korábbi indiai magyar vonatkozású sajtóhírek, hogy magyar politikus Indiába látogat, tévészékház ostrom, táncoló miniszterelnök, és hasonló hírek azonban nem maradnak meg különösebben az indiai köztudatban. Nem úgy, mint a menekültválság. Ha kiderül rólam magyar származásom, akkor az egyöntetű reagálás valami ilyesmi: „Hungary problem…” Vizsgáljuk hát meg ezt az egész menekültválságot az indiai bölcsek szemszögéből, a belső béke szemüvegén keresztül.

    Az érmének mindig két oldala van. A menekültkérdés futótűzként terjedő

    ...
  • Belső béke a világ egyik legmegrázóbb kórházában

    A kórház a legutolsó hely, ahová kívánkozik az ember. Remélhetőleg másként vannak ezzel az orvosok. És remélhetőleg Indiában is. Húsz év Indiába utazgatás után magam is megfordultam jó néhányszor indiai kórházakban. Természetesen nem jó kedvemben, még csak nem is kíváncsiságból. Szerencsére általában nem magam miatt. Most legutóbb egy kolostor 80 éves szerzetesét kísértem, azaz vittem egy vidéki kisváros állami kórházába. Ezt a kórházi élményemet szeretném most megosztani.


    Leveles Zoltán indiai útinaplója


    Nagyjából egy tucat indiai kórházban jártam az évek során. Volt már lábtörés, szívkatéterezés, Dengue-láz, különféle ízületi sérülés, mankóvásárlás, végelgyengülésnek tűnő gyengélkedéssel járó gyomorrontás. Viszont meg kell jegyeznem, soha sem fordult

    ...
  • Háború vagy béke?

    Január eleje. Alszik a természet; fagyban. Számvetések és visszaemlékezések ideje. Mit adott az elmúlt év, mit hoz a következő? Ami egészen biztos, senki sem szeretne háborút. Sem most, sem a múltban, sem a jövőben.
    A néhai Jugoszláviában értelmetlenül odaveszett közel 140000 ember sem gondolt háborúra. Legnagyobb rémálmaiban sem. 20 évvel ezelőtt ért véget az értelmetlen mészárlás. Európában, az ezredforduló küszöbén. Ki gondolta volna?

    Leveles Zoltán írása

    haboru bekeAzt sem gondoltam volna, hogy délvidéki magyar hindu lelkészként a háború kellős közepén szolgálom majd

    ...
  • Hindu halálkép


    Hindu halálképA szomorú halál nem a vég, csupán kapu: átjáró két világ, két születés között. A lélek elvándorol, hátrahagyva használhatatlanná vált anyagi testét. Ez a lélekvándorlás. Az emberi élet a meghalás művészete. Az életet becsületesen végigküzdő halála a hátramaradóknak keserédes diadal. Fájdalmas, mert hiányát semmi sem pótolhatja. Győzedelmes, mert harcban elesett hősé.

    „A test ruha: ha elszakad, újat osztanak a világ-magazinból." (

    ...
  • „Aha..."

    Leveles Zoltán írása a Gangesz partjáról, a Himalájából

    Gangesz IndiaIlyen egyszerű a dolog: egy homlokra csapás. Milyen bonyolult is volt egy-egy matematikai egyenlet hajdan a suliban. S láss csodát, egyszer csak eljutottunk addig a pontig, ahonnan már csak egy homlokra csapás választott el bennünket a nagy „aha" élménytől, amikor is fejcsóválva, szinte értetlenkedve értettük meg a dolgok egyszerűségét. Mint mondják az indiai bölcsek, a bonyolultaknak bonyolult, az egyszerűeknek egyszerű.

  • A tolvaj álma 2. rész

    Az ellopott mobiltelefonom indiai története

    Leveles Zoltán: Tolvaj álma 1. rész <<Előző rész

    Leveles Zoltán IndiábanA tolvaj lázasan telefonálgatni kezdett. Nem tudtam eldönteni, hogy csak időt húz, vagy valóban intézkedik a telefonom visszaszerzésének ügyében. Kezdtem hozzászokni, hogy ebben a felállásban a rendőr csak egy díszlet, aki a törvényt jelképezi, de nekem kell kézben tartanom az ügyet. Nem úgy tűnt, mintha idegesítettem volna a rendőrt az európai környezetben önbíráskodásnak ítélhető hozzáállásommal. Fokozatosan sodródtam bele ebbe a szerepbe. Először csak

    ...
  • A tolvaj álma 1. rész

    India olyan, akár az anyagi világ, csak éppen egy picit tömörebben. Minden veszély és lehetőség, öröm és bánat, pokol és üdvözülés lehetősége benne rejlik, s a legváratlanabb pillanatokban nyilvánítja meg egy-egy arcát. Így váltja ki az emberből az újbóli rácsodálkozást, megrökönyödést, megkönnyebbülést s talán egy napon a megváltást. Nagy Tanító vagy, Te, drága Indiám.

    iphone jailIndiai utolsó napom mindig különbözik a többitől. Ébredés után egyfajta számotvetéssel rendszerezem a gondolataimat, mit is kaptam ezen az úton, mennyi csillogó szemet, mosolyt és természetességet...? Mennyi, mennyi tanítást hallottam? Tudtam-e adni bárkinek is bármit,

    ...
  • „Az utolsó napom..."

    16

    Leveles Zoltán írása

    Újabb gyanútlan érkezés Vrindávanba. A februári dél-indiai hőség után micsoda felüdülés a március eleji, vrindávani tavasz! Éppen három évvel ezelőtt forgattuk ezeken az utcákon a Guru c. filmet. Mennyi sok szép emlék! Már csak a forgatáson is. Kamerákkal való kivonulás a reggeli ködben, kapkodás, szervezkedés, máskor értelmetlennek tűnő várakozás. Vajon milyen lesz majd a film? Közel két hónapig dolgoztunk rajta. Sok apró részleten órákig, napokig. S ahogyan a mesterszakács ételeket és ízek kavalkádját látja a zöldségekben és a fűszerekben, a rendező is előre látja a filmet. A stáb többi tagja a rendező útmutatásai szerint cselekszik, és csak sejti, hogy

    ...
  • Az anyagi energia legyőzése

    Az anyagi energiát legyőzni nem egyszerű feladat. Kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e? Éppen ezzel kapcsolatban Ardzsuna is kérdez a Bhagavad-gítában
     
    daivi hjesá gunamají
    mama májá duratjajá
    mám eva je prapadjante
    májám etám taranti te

    „Az anyagi természet három kötőerejéből álló isteni energiámat nagyon nehéz legyőzni. De akik átadták magukat nekem, azok könnyedén túllépnek rajta." Bhagavad-gítá 7.14.

     

    Anyagi energia legyőzése

    Tűz, tűz

    Leveles Zoltán írása

    A templomokban is tűzzel indul a nap. Jóval a napkelte előtt, amikor még alszik a város, a templomokban már nagy élet folyik. Akár ezerfős tömegek is tolonghatnak az oltár körül, hogy részt vegyenek a hajnali istentiszteleten. De mi szükség a szertartásra? Miért ne volna elég spontán módon leülni a folyóparton, lazán elmélyülni, s naphosszat elmélázgatni? Miért érezheti úgy a külső szemlélő, hogy elvész a lényeg a rituáléban?

     

    Leveles Zoltán írása

    Lehull a lepel

    Leveles Zoltán írása

    A hajnali istentisztelet előtt húsz perccel léptünk be a már félig megtelt templomba. A hívek a földön ülve énekelték imáikat. Egyre csak dagadt a tömeg, s ahogy az oltár ajtaja megnyílt, mintha csak ezrek kiáltottak volna fel égnek emelt karokkal: Sri Bhagaván kí dzsáj! – dicsőség a Mindenhatónak! A templom közepéről figyeltem a történéseket. Ráláttam az oltárra. Hatalmas szemekkel nézett rám az imádott istenség. Néztem Őt én is. Mint egy pokrócba tekert, fázós gyermek, úgy állt az oltáron, csak a feje látszódott ki a színes kendők közül. A hívek éneke betöltötte a templomot. Azt nem tudom, hogyan, de rajtam kívül mindenki közelebb került az oltárhoz. Addig-addig furakodtak, míg csak a lehető legközelebb nem kerültek. Én pedig egyre hátrébb

    ...
  • Sütőtök leves receptek

    Egyszerű sütőtök krémleves, mégis nagyszerű! Tényleg rendkívül egyszerűek és gyorsan elkészíthetőek ezek a sütőtök leves receptek. NéhányA sütőtök az ősz legnagyobb ajándéka. Több fajtája is létezik. Legelterjettebb a hosszúnyakú sütőtök, népies nevén sonkatök, mely 2-4 kg méretűre nő meg. Felhasználása sokrétű. Édességeket, sós zöldségköreteket és levest is készíthetünk belőle. Nézzük hát a sütőtök leves recepteket!

     

    Sütőtök leves receptek

     

    Leveles Zoltán receptje

     

    Egyszerű sütőtök krémleves

    ...
  • Ilyen a tökéletes jógi

    Vannak, akik maximalisták, míg mások pedig felületesek, kevés akaraterővel rendelkeznek vagy lusták. A jóga útján, ha egyszer valaki belekóstol a spirituális élmény ízébe, egész biztosan maximalistává válik és mindent a Legfelsőbb felkutatása alá rendel. Másként fogalmazva, tökéletes jógi válik belőle. Lássuk, a hindu tanok legfőbb írása hogyan definiálja a tökéletes jógit. A jóga egyik legfontosabb szakkönyve

    Tartom a hátam

    Meddig emlékezhetek még Vrindávanra? A gyönyörű Góvinda és Madan-mohan templomra, s a legkedvesebb Gopináth templomra, ahol abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy magam is részt vehettem a felújítási munkálatok előkészítésében, vakolhattam, középkori törmelékből színpadot építhettem.

    Leveles Zoltán írása

    Tartom a hátam Leveles Zoltán írása

    Tipp: 

    Lehet rutinból is?

    Bármennyire is felemelő az utazgatás, a megszokott helyek egy idő után már egyre kisebb kihívást jelentenek. Egész éjszakányi indiai vonatozgatás után leszállok, a akár lehunyt szemmel is elbotorkálok a peronok között. Emlékezetemben előjönnek a korábbi információk. Ha pl. Mumbai Central, akkor jobbra fordulva lesz a teázó, balra a tudakozó, egyenesen a taxiállomás. Mintha beleunna az ember, hogy egyfajta rutinból megy minden.

    Leveles Zoltán írása

    Ezért is esik jól, ha új helyeket keresek fel. Irány Észak-Gudzsarat. Egy éjszakányi zötykölődés után begördül a vonatom. Ez van kiírva: Bhudzs. Leszállok a vonatról és végre, az a rég érzett birizgáló kíváncsiság, hogy most aztán merre

    ...
  • "Mindenki énekeljen...!"

    Leveles Zoltán írása

    Ismét Vrindávan. Gyanútlan kóborlás a poros utcákon. Itt még a pornak is íze van. Ha a nap rásüt, fényjáték lesz belőle, ha fűszerek illatával keveredik, belakik tőle az ember. Nem csoda, hiszen ezt az évezredes port az ideözönlő zarándokok lába veri fel. A belső út porán kutatják az Önvalót és a Legfelsőbbet. S ez a por bűvös felhővé lesz, melynek ködje mindenki látását elvarázsolja. Hogy merre megyek, teljesen mindegy. Vrindávan rejtett kincsei szabadon hevernek.

    Leveles Zoltán indiai fotója

    2. oldal / 3