Tanulmányok

Tényfeltárás, tanulmányok India világából és a világ dolgaiból. Sok értelmetlen dolog történik a világban. Legtöbbször csak vállat vonunk és elmegyünk a társadalmi visszásságok mellett. Ugyanakkor pedig sok gyönyörű és reményt keltő dolog is történik, melyeken nem veszünk észre. Olyanok is vannak, amik csak úgy önmagában érdekes, hasznos információk, mint hogy a néhai orosz cár járt Vrindávanban indiai utazása során, Álljak hát itt olyan tanulmányok és tényfeltáró írások, melyek elgondolkodtatják az olvasót, aki a témával kapcsolatos kérdéseket megfogalmazva maga is egy lépéssel előrébb kerülhet az igazság és az erkölcsösség ösvényén.

Indiai tanulmányok tényfeltárás - Gandhi munkássága

Cikkeink vagy Indiával kapcsolatosak, vagy az indiai szellemiség nyugati megnyilvánulásaira hívják fel a figyelmet. Szívesen teszünk egymás mellé egy nyugati és indiai hírességet, párhuzamot vonva kettejük spirituális életútjuk között. Jellemzően ilyen írás Szent Margit és Mira Bai közötti hasonlóságot tárgyaló cikkünk. Óind bölcselet által megközelített globális problémákról szóló tanulmányokközött is böngészhet az olvasó. Ilyen többek között a Vaisnava ökológia című tanulmány. Olyan érdekes kérdésekkel is foglalkozunk, mint az indiai kultúra régészeti feltárásai, India hatása a világkeresketelemre és a világ kultúrájára a történelemben és a jelenben. Tartalmas tanulmányozást kívánunk Indiával és a globális társadalmi kérdésekkel foglalkozó tanulmányok és tényfeltáró írásokhoz!

 

 

 

Vaisnava ökológia

Sríla Paramadvaiti Mahárádzs a Vrindavan Act Now projekt alapítójaként küzd Vrindávan, a Jamuna folyó, illetve a Föld ölológiai jólétéért.

 

A Jamuna folyó ökölógiai helyzetéről elolvashatj egy alapos tanulmányt angol nyelven: Save Yamuna! - fordítás: M

Tovább a cikkhez>> Vaisnava ökológia

Reformáció keleten és nyugaton

Magyarországon a protestáns felekezetek októbert a reformáció hónapjának tekintik. Október 31-én pedig világszerte arról emlékeznek meg, hogy 1517-ben Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció megindítója e napon tűzte ki 95 tételét a w

Tovább a cikkhez>> Reformáció keleten és nyugaton

Farsang

Mint köztudott vízkereszt napján, jan. 6-án megkezdődik a farsangi időszak, melynek hagyománya hosszú múltra tekint vissza. A farsang végét a húsvét elõtti nagyböjt negyven napja közül az elsõ, hamvazószerda jelzi. Ebben az időszakban kevés munka adódott

Tovább a cikkhez>> Farsang

Tanuljunk optimizmust! 2011/7.

Határainkon belül és túl egyaránt sokan állítják: a magyar nép pesszimistább, mint a többi. Néhány évvel ezelőtt a Standard Eurobarometer vizsgálata szerint az Európai Unióban a magyarok a legpesszimistábbak.

2010. jan. 4-én olvashattuk a Szonda Ipsos felmérésének ered

Tovább a cikkhez>> Tanuljunk optimizmust! 2011/7.

A hit a globalizált világban- 2011

Évekig élt a feltételezés – Nyugaton legalábbis –, hogy a társadalom fejlődésével a vallás fokozatosan elsorvad. De nem így lett, és most, egy új évtized kezdetén itt az ideje, hogy a politikusok komolyan vegyék a jelenséget.

Mik ezek?

Világszerte növekszik azoknak a s

Tovább a cikkhez>> A hit a globalizált világban- 2011

Egy híres templom, sok tanulsággal.

A dél-indiai Tirupati városában a Báládzsí (Krsna egyik neve) templom a leglátogatottabb istentiszteleti hely a világon. A zarándokok száma egy átlagos napon 25-50 ezer, a hétvégeken és ünnepnapokon több mint 100 ezer, egy év alatt közel 20 millió. (A Vatikán évente 4-5

Tovább a cikkhez>> Egy híres templom, sok tanulsággal.

Ahogyan a szerzetesek ünnepelnek Indiában

A púdzsá után körülcsoszogom az asram udvarán. A konyha körül nagy a sürgés-forgás. Óriás üstöket emelgetnek, zsákszámra hordják az alapanyagot. Akkor tudtam meg, hogy délelőttre vendégeket várunk. Rendünk különféle missziói látogatnak ide, hogy közösen emlékezzünk meg

Tovább a cikkhez>> Ahogyan a szerzetesek ünnepelnek Indiában

A szent tehén miért szent Indiában?

Az Indiát megjártak közül ki ne botlott volna bele utcai szent tehén gulyába? Olykor a leglehetetlenebb helyeken kószáló tehén, vagy a sokmilliós Delhi forgatag egyik útkereszteződésének kellős közepén jóízűen kérődző jószág mosolyogtatja meg a nyugati utazót. Máskor pe

Tovább a cikkhez>> A szent tehén miért szent Indiában?

Bocsánatkérést követelnek Gandhi megsértése miatt

Indiában, Uttar Pradés államban nagy port kavart a főminiszter asszony kijelentése, aki szerint Gandhi a kasztok mentén megosztotta a társadalmat. A parlament elnöke bocsánatkérést követel tőle. Az Uttar Pradési kongresszus követeli Mayavati Kumáritól, az álla

Tovább a cikkhez>> Bocsánatkérést követelnek Gandhi megsértése miatt

India és a Római Birodalom ókori kereskedelme

A régészek minden bizonnyal megtalálták India délnyugati partján azt a titokzatos ókori kikötőt, amely a helyi királyságok és a Római Birodalom közti kereskedelem központja lehetett.

A kutatók hosszú évtizedek óta keresték a helyiek által Vanchi-nak, a rómaiak ált

Tovább a cikkhez>> India és a Római Birodalom ókori kereskedelme

Joomla SEF URLs by Artio