Túri Virág Réka írása

Indiai táncFelajánlás az isteneknek

A Nátjasásztra legelső oldalain egy olyan fejezetet találunk, ami egy mai módszertani könyvben biztosan nem szerepel. Ez pedig az isteneknek való felajánlás menete. Magát a táncot is szentként tisztelik, hiszen Istentől való, így a tánc helyét fel kell szentelni, mint egy templomot. Ennek pontos, részletes menete az arra hivatott brahmin (pap) vezetésével történik. Ez egyfajta áldozat, amiben az istenek áldását kérik, és ezáltal automatikusan jó szerencsében lesz része mind a királynak, a hallgatóságnak és mindenkinek.

A színház beavatása hosszadalmas több napon át tartó folyamat. Számtalan szentség jelenléte mellett, a legfontosabb, hogy az arra alkalmas személy, aki az előadó művészet avatott mestere, egy több napos rítuson megy keresztül a felajánlások megkezdése előtt megtisztulás céljából. Ekkor új tiszta ruhát vesz fel, böjtöl három napon keresztül, az érzékeit, elméjét tisztán tartja, mantrákat vibrál, és végül a lábait megszentelt vízzel hinti. Ezzel készül fel az Istenek meghívására, majd felajánlja hódolatát Sivának, akinek Natarádzsa formája a tánc istene, majd Brahmának, végül sorban megannyi istennek.

Összetett kezekkel tiszteletet kifejező pozícióban megkéri az isteneket, hogy fogadják őt oltalmuk alá. A következő kora reggeli órákban kezdi meg a púdzsát, vagyis az imádatot. A felajánlás a színpadon történik olyan eszközökkel, mint piros virágok, gyümölcsök, mustármag, rizs és még számtalan eszköz. Egy mandalát raknak le, aminek négy kapuja van. A mandala egyes részeiben különböző Istenek laknak, középen Brahmá. Minden istenségnek külön is felajánlanak virágot, füstölőt, illatokat, ételeket. Végül a megfelelő szabályok betartásával fejezik be a szertartást.

Túri Virág Réka kapcsolódó írásai


Túri Virág Réka legutóbbi előadása a Bharata Kultúrtérben 2016.05.22-én>> Odisszi táncvariációk


Joomla SEF URLs by Artio