fbpx Mitológiai szépségverseny - Bharata Kultúrtér

Mitológiai szépségverseny

Tanulmányok

Mindenki ismeri a görög istennők, Héra, Athéné és Afrodité szépségversenyét, Páris ítéletét. Az istennők részt vesznek Péleusz és Thétisz esküvőjén, és egyszer csak vitába keverednek egymással, ki a legszebb. Zeuszt kérik fel döntőbírónak, ő azonban egyiküket sem akarja megsérteni, elküldi őket Párishoz. Páris a trójai király fia.

Mindhárom istennő meg akarja vesztegetni, Héra az Ázsia feletti hatalmat, Athéné katonai sikereket, Afrodité egy szép asszonyt ígér neki. Páris az arany almát Afroditének ítéli, mellyel sötét jövőt indít el; jön a trójai háború.

Problematikus történet

Miért akarják eldönteni az istennők, hogy melyikük a legszebb? Miért ér ez meg nekik annyit, hogy ilyen nagy ígéreteket tegyenek? Miért fogadják el szó nélkül Páris ítéletét, aki az ő szempontjukból egyszerű pásztorfiú (később királyfi minőségében vesz részt a trójai háborúban, anélkül, hogy különösebben kitüntetné magát), és akit az ókori szerzők inkább feminin szépségnek neveznek?

A Mahábhárata hasonló történetete

A mitológiai szépségverseny mindig is nagyon erőltetettnek tűnt, mint a háború oka. Sőt szó sincs istennőkről. Nem az istennők vetélkednek egymással, hanem az emberi életcélok. Még pontosabban, azok a bölcsek vagy kevésbé bölcsek, akik el akarják dönteni, hogy melyik életcél a legfontosabb.

Klasszikus vetélkedést ír le a 167. fejezet, amelyben Vidura és a Pándavák próbálják rangsorolni az életcélokat. Ezek a dharma, artha és káma, megközelítő fordításban törvény, kötelesség, erkölcs, erény; haszon, királyság, gazdasági fejlődés; illetve az érzéki élvezetek. Természetes, hogy kapcsolatban állnak a gunákkal vagy kötőerőkkel. A dharma megfelel a szattva gunának, a jóság minőségének vagy kötőerejének, az artha nem más, mint a szenvedélyes radzsasz, az érzéki élvezetek a tamasz, sötétség vagy tudatlanság. A döntőbírók okos és kevésbé okos érvekkel támasztják alá az álláspontjukat; mire Judhisthíra a negyediket választja a három közül, és azt mondja, a legjobb a móksa, felszabadulás.

Körülbelül ugyanerre a következtetésre jut Bhrigu a 190. fejezetben; de ez a téma annyira fontos volt a régi Indiában, hogy a Sánti Parva szinte minden fejezetében (és számtalan más szent könyvben) találhatunk példákat. A kérdést éppen úgy nem lehet eldönteni, mint azt, hogy melyik istennő a legszebb. Az élet nem azonos azzal a néhány évvel, amely az egyes születések és halálok közé esik. Végtelen láncolatról van szó, amelyben mindegyik életcélnak megvan a maga helye. Ahogy a kisgyerek nem értékeli a királyi trónt, és az aggastyán már alaposan kiábrándult a hatalomból, a léleknek is megvannak a maga fejlődési szakaszai.

Héra − dharma, kötelesség

Most, hogy az istennőket ilyen szépen megfosztottuk a nevüktől és a formájuktól, nézzük meg, hogyan felelnek meg az életcéloknak. Héra az Ázsia feletti hatalmat ígéri Párisnak, ami ebben az esetben a dharma.

Párist csak a körülményei kényszerítették arra, hogy egy ideig pásztorként éljen. Király fia, az a dharmája, kötelessége, hogy uralkodjon. Héra maga is a házasság, vagyis az erkölcsi rend őre. A királyok kötelességeit a Sánti Parva 1. része sorolja fel. A királynak feltétlenül a dharma szerint kell élnie, mert ez nemcsak a saját sorsát határozza meg, hanem az egész országét. Héra nagy jutalmat ígért, de Páris bölcsen belátta, hogy nem tud eleget tenni a követelményeknek. Nem is lett belőle király soha, elesett Trója alatt. Vagy Philoktétosz nyilazta le, vagy Deiphobusz és Odüsszeusz.

Athéné − artha, vagyon, gazdasági fejlődés

Athéné katonai sikereket ígér és joggal, hiszen maga is harcos, a mükénei katonai nemesség védelmező istennője; teljes harci fegyverzetben pattant elő Zeusz homlokából. Athéné az artha, a haszon vagy gazdagság. Az első pillantásra talál nehéz megérteni a háború és a gazdagság kapcsolatát. A világháborúkban azt láttuk, hogy a háború pusztításai a győzteseket sem kímélték meg. Egész más volt azonban a háború a régi Indiában; nem a Mahábhárata 18 napos, monstre küzdelme, hanem az összetűzések a szomszéd államok között, amelyek állandóan napirenden voltak, hozzátartoztak a mindennapi élethez. Először is, a csatározás a ksatrijákra tartozott. A társadalom másik három osztályát közvetlenül nem érintette. Még csak nem is területszerzés volt a háború célja, hanem gavisti, tehénszerzés. Győztes csatának számított, ha elhajtottak egy rosszul őrzött tehéncsordát. Hogy a károsult fölkészült a bosszúállásra, az csak természetes.

Évtizedeken, évszázadokon át tarthatott az ellenségeskedés két nagycsalád vagy törzs között, és már senki nem emlékezett arra, hogy eredetileg ki hajtotta el kinek a csordáját. A vagyonszerzésnek ezt a módját ma nem tartjuk legitimnek (viszont legitimnek tartunk számos olyan módszert, amely a hajdani ksatriják igazságérzetét háborítaná fel). Írországtól Izlandig, Görögországtól Kaledóniáig mindenütt teheneket raboltak, mert a tehén jelentette a gazdagságot. Ha a vitás kérdéseket már nem lehetett egyszerűen a tehenek elhajtásával eldönteni, a régi királyok akkor sem törekedtek totális győzelemre. A legyőzött ellenséget meghagyták a trónján, beérték azzal, hogy adót fizetett nekik. A kuruksétrai háború minden szempontból rendhagyó volt. Sem azelőtt, sem azután nem fordult elő, hogy India és a szomszédos országok királyai valamennyien részt vettek volna ugyanabban a háborúban; de az sem, hogy ne maradt volna legyőzött ellenség.

Athéné tehát az artha, vagy a kötőerők közül a radzsasz; a vagyon megszerzése, még inkább a megtartása megköveteli az állandó aktivitást.

Afrodité − káma, érzéki élvezetek

Afrodité világa az érzéki élvezetek, különösen a szerelem. De miért tamasz, sötétség vagy tudatlanság? A románcokon nevelkedett nyugati társadalom általában idealizálja a szerelmet. Megszoktuk, hogy a szerelemben, a partnerkapcsolatban keressük a boldogságot, a múlandó, rövid életű dolgok szintjén. Az örök szerelem talán szépen hangzik egy Petrarca-szonettben, de nincs semmi realitása. Előbb-utóbb tapasztaljuk is a szenvedést, amikor egy kapcsolat véget ér (vagy nem lehet megszüntetni), de nem tanulunk belőle, a csalódások ellenére újra meg újra próbálkozunk. Tüzet a jég között, száraz fűcsomót a tenger alatt, doromboló vasmacskát hamarabb találni, mint öröklétet a múlandóság világában. De azért mindenki úgy él, mint aki biztosra veszi, hogy őt el fogja kerülni a halál. Ez a tudatlanság vagy sötétség is hozzátartozik Afroditéhez, nemcsak a szépséges szőke fürtök és a rózsás kagyló Botticelli képén.

Valaki most azt mondhatja, Páris rosszul választott, Hérának vagy Athénének kellett volna adni az almát. A trójai háborút akkor sem lehetett volna elkerülni, mert a végzet már keresztben és hosszában megfeszítette a szálakat a nagy szövőszéken. Az arany alma, amelyet Páris olyan nagyvonalúan elajándékozott, nem az övé volt, hanem Ériszé, a viszály istennőjéé. Ezt a szépségversenyt igazából Érisz nyerte meg, szanszkrit nevén Káli, a fekete istennő, a pusztítás.

Mahábhárata: Sánti Parva 167, 190.

Szilágyi Márta Rohini

Post a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*