„Kis dolgok rendkívül hatalmassá nőnek,

Egybe hogyha illesztettük okosan,

Megkötni feldühödt elefántot is lehet,

Fűszálakból kötélt fonván szorosan." (Hitopadesha)

Az ősi Hitopadesha szanszkrit nyelven íródott a 12. században. Az egyik legszélesebb körben olvasott szanszkrit könyv Indiában. Hita és upadésa szavakból áll, ami jóindulatú tanácsot jelent. Egyszerű történeteket mond el, mesék, novellák formájában, melyek valamely emberi tulajdonságot emelnek ki, vagy egy szituáción keresztül küldik tanításukat. Az államvezetés kézikönyve mesés formában, mely könnyen emészthető volt a fiatal hercegek számára.

Hitopadesha

Valószínűnek tűnik, hogy szerzője Narayana, egy tudós tanító, akit Dhavalachandra király udvarában foglalkoztattak. Legfőbb céljának a fiatal elmék képzését tűzte ki, oly módon, hogy tanítványai megtanulják a filozófia s az élet erkölcsös dolgait és képesek legyenek felelősségteljes felnőttekké válni.

A könyv sok meséje közös a Panchatantra (i.e. 3. század ) történeteivel. A szereplők gyakran állatok, erdei vadak és madarak.

Az alábbi szép történet részlet a könyvből, s talán mindenki számára hasznos lehet.

Volt egyszer egy sziget, ahol a különféle érzelmek éltek: a Boldogság, a Szomorúság és sok más, a Szeretettel és a Tudással együtt.

Egy nap hírűl kapták, hogy a sziget el fog süllyedni, ezért csónakokat készítettek, és a Szeretet kivételével mind elindultak. A Szeretet úgy gondolta, kitart az utolsó pillanatig.

Amikor a sziget süllyedni kezdett, a Szeretet is elhatározta, hogy segítséget kér. A Gazdagság éppen arra jött hatalmas hajójával.

– Gazdagság, elvinnél magaddal?

– Nem tudlak, tele a hajóm arannyal és ezüsttel. Nincs itt hely a számodra.

A Szeretet ekkor a Hiúságot kérte meg, aki szintén arra tartott gyönyörű bárkáján.

– Hiúság, kérlek, segíts!

– Nem tudok, nagyon vizes vagy, csak bepiszkítanád a hajómat.

Amikor a Szomorúság érkezett lassan evezgetve, a Szeretet ismet próbálkozott:

– Szomorúság, elmehetnék veled?

– Oh, Szeretet, én olyan boldogtalan vagyok, hogy nem tudok senkivel sem együtt lenni.

Ekkor a Boldogság közeledett, de annyira lefoglalta saját öröme, hogy még csak meg sem hallotta, hogy a Szeretet szólongatja. De váratlanul megszólalt egy idősebb hang:

– Szeretet, gyere velem.

Nagy volt az öröm, a Szeretet még megkérdezni is elfelejtette, ki nyújt neki segítséget. Amikor megérkeztek a szárazföldre, idős kísérője, csendesen tovament. A Szeretet érezte, hogy nagyon sokkal tartozik neki, ezért a Tudáshoz fordult:

– Tudás, kérlek mondd meg, ki segített nekem?

– Az Idő.

– Az Idő? Mért segített ő nekem?

A Tudás elmosolyodott, s mély bölcsességgel így válaszolt:

Mert csak az Idő képes felismerni, milyen értékes a Szeretet.

 

Kellár Márta

Joomla SEF URLs by Artio