Indiai történetek a festészet eredetéről

Tanulmányok

Kellár Márta írása

India művészete rendkívül színes történetekkel gazdagította az egyetemes emberi civilizációt. Mivel az óind kultúra rendkívül személyes, ezért bármely témáját is vizsgálja meg az ember, megkapó, tanulságos történetet talál. Azonban a figyelmes szemlélő számára a háttérben mindig komoly filozófiai mondanivaló húzódik, ami azt a célt szolgálja, hogy az ember egy kicsit jobbá, nemesebbé váljon.

Így igaz ez a festészet történetére is. Két monda is fűződik ennek a művészeti ágnak a megszületéséhez, és ami a legérdekesebb, hogy mindkettőben az emberi szépség áll a középpontban: mégpedig mindkét nem szépsége, az ideális férfi és nő.

A szépség szerénységgel még csodálatosabb

Az első szerint a mennyei szépségek (akiket talán az angyalok indiai megfelelőjeként nevezhetnénk) gyönyörű külsejükről voltak híresek. Mivel erre kissé büszkék lettek, a Legfelsőbb, Naraján festett egy női portrét. Az ideális nőt, aki külsőben többszörösen felülmúlt mindenki mást, mivel tükröződött rajta a természetes szerénység. Ez még csodálatosabbá tette.

Bana király leánya

A másik történet – és ezzel érdemes lesz majd behatóbban foglalkoznunk –, Banasura király leányával, Ushával kapcsolatos. A királylányt apja egy lángoló falú erődben, az Agnigarh-ban (a szó szanszkritül lángoló falat jelent) őriztette. Ugyanis attól tartott, hogy lánya olyasvalakihez akar férjhez menni, akit ő nem fogadna el. Gyanuja nem volt alaptalan. Ushának egy látomásban megjelent leendő férje, a rendkívül vonzó Aniruddha, Krisna unokája, s a lány rögtön beleszeretett.

Álmait elmesélte misztikus barátnőjének, Csitralékának, aki apja miniszterének a lánya volt. Csitraléka neve rajzolót, festőt jelent, nagy művész volt, aki egy különös képességgel is rendelkezett. A megfestett alakot megidézhette.

A hallottak alapján készített egy-két vázlatot. Mi sem természetesebb, hogy Krisna és Balarám volt az, akire először gondolt Usha rajongó leírásakor. Usha azonban nemet mondott, és még alaposabban leírta képzeletbeli szerelmét. Csitraléka végül megfestette a körülrajongott férfit, majd kiderítették ki is ő valójában. Usha rendkívül bánatos lett, mert az álombeli alakot, akinek a szívét adta, apja ellenségnek tekintette. Bár ez nem volt meglepő, hiszen a világuralomra törő király mindenkit a riválisának tartott.

Csitraléka a festményen keresztül egy varázslattal barátnője szobájába invitálta a képen látott férfit, aki a messzi Dvarakában élt. A fiatalember, a Jadu dinasztia hercege először ugyancsak meglepődött. Álmaiban ő is látta már Usha arcvonásait, de leginkább a lány belső szépsége bájolta el. Hosszasan elbeszélgettek, mivel találkozásaikat Csitraleka varázslata révén többször is megismételhették. A nemes lelkű férfi természetesen nem élt vissza helyzetével, így a regényes szerelem titkos házasságban végződött.

Amikor a bősz apa, Banasura megtudta ezt, Aniruddhát börtönbe záratta, Ushát pedig egy titkos helyre száműzte, palotája rejtett kamrájába. Banasura egyébként is híres volt erőszakos, zsarnoki természetéről, világhódító álmokat dédelgetett, s ennek rendelte alá minden tettét. A környezete már eleget szenvedett tőle, de senki sem bírta legyőzni őt és félelmetes hadseregét.

A történet szépségén túl miért érdemes ezzel foglalkozni?

Nos, a történészek ugyan nem tudnak mit kezdeni a régi história néhány elemével, de azt kénytelenek voltak elismerni, hogy valamilyen szinten igaz lehet. Ugyanis a régészek több ezzel kapcsolatos leletet tártak fel. Megtalálták azt a titkos kamrát is, melyet Asszám királya, Banasura építtetett. Az egykor Szonitpur néven ismert területen nagyon sok régészeti nyom őrzi a mitikus uralkodó korát és a fenti történetet.

Ugyanez érvényes a Gudserat félszigeten levő Dvaraka városára is. A kutatók már régóta foglalkoznak az ősi város romjainak feltárásával. Vannak, akik a mesés Atlantisszal azonosítják a tenger által elárasztott várost. Abban azonban egyetértenek a kutatók, hogy az ősi Dvarakában rendkívül fejlett társadalom volt. A régészek és tengeri búvárok csapata a legmodernebb technika felhasználásával végezte munkáját. Dvarakáról, az elveszett városról megjelent publikáció az évek során egyre csak bővült. Az is bebizonyosodott, hogy a rekonstruált romok egy több ezer éves virágzó kikötőváros maradványai, melyet a Mahábhárata is említ.

De hogy senkit ne hagyjunk kétségben a befejezést illetően, megnyugodhatunk, a történet happy end-del végződött: Krisna legyőzte a zsarnok apát, és a két fiatal immár nyiltan vállalhatta házasságát.

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*