Tanulmányok

Tényfeltárás, tanulmányok India világából és a világ dolgaiból. Sok értelmetlen dolog történik a világban. Legtöbbször csak vállat vonunk és elmegyünk a társadalmi visszásságok mellett. Ugyanakkor pedig sok gyönyörű és reményt keltő dolog is történik, melyeken nem veszünk észre. Olyanok is vannak, amik csak úgy önmagában érdekes, hasznos információk, mint hogy a néhai orosz cár járt Vrindávanban indiai utazása során, Álljak hát itt olyan tanulmányok és tényfeltáró írások, melyek elgondolkodtatják az olvasót, aki a témával kapcsolatos kérdéseket megfogalmazva maga is egy lépéssel előrébb kerülhet az igazság és az erkölcsösség ösvényén.

Indiai tanulmányok tényfeltárás - Gandhi munkássága

Cikkeink vagy Indiával kapcsolatosak, vagy az indiai szellemiség nyugati megnyilvánulásaira hívják fel a figyelmet. Szívesen teszünk egymás mellé egy nyugati és indiai hírességet, párhuzamot vonva kettejük spirituális életútjuk között. Jellemzően ilyen írás Szent Margit és Mira Bai közötti hasonlóságot tárgyaló cikkünk. Óind bölcselet által megközelített globális problémákról szóló tanulmányokközött is böngészhet az olvasó. Ilyen többek között a Vaisnava ökológia című tanulmány. Olyan érdekes kérdésekkel is foglalkozunk, mint az indiai kultúra régészeti feltárásai, India hatása a világkeresketelemre és a világ kultúrájára a történelemben és a jelenben. Tartalmas tanulmányozást kívánunk Indiával és a globális társadalmi kérdésekkel foglalkozó tanulmányok és tényfeltáró írásokhoz!

 

 

 

Az indiai hajápolás fortélyai

A hajápolás minden nő egyik alapvető szépségápolási kötelezettsége. Az indiai nők évezredekre visszavezethető különleges receptekkel gazdagítják az indiai hajápolás tárházát. Minden hölgy dús, fényes és erős hajkoronára vágyik. Lássuk az indiai nők gyönyörű hajának titk

Tovább a cikkhez>> Az indiai hajápolás fortélyai

India vallásai

India a filozófia és a vallások szülőföldje. Ami különösen értékessé teszi, hogy mindez napjainkban is létező valóság. India vallásai meghatározóak a kontinensnyi ország életében. Lássuk a tényeket.

India négy vallás szülőhazája, és a földrésznyi országban mindegyiknek

Tovább a cikkhez>> India vallásai

India függetlenné válása

1947 India függetlenné válásának éve. A brit gyarmatbirodalom felbomlását több megoldatlan társadalmi és politikai ok is megelőzte. Ezek vezettek Gandhi híres felkiáltásához:

„Angolok, távozzatok Indiából!”

 

A függetlenség kivívása India történelmének fontos mé

Tovább a cikkhez>> India függetlenné válása

A depresszió leküzdése az egészség világnapja kapcsán

A depresszió nem csak egyszerűen szomorúság, hanem betegség. Kialakulásáért elsősorban modern világunk stresszel teli életét teszik felelőssé. Kevesen értik meg, hogy minden gondolkodásunk, világképünk következménye. Vajon hogyan lehetséges a depresszió leküzdése? Az eg

Tovább a cikkhez>> A depresszió leküzdése az egészség világnapja kapcsán

Kereszténység és jóga

A jóga egy lépcső, melynek fokai egészen magasra vezetnek, de nem kötelező végigjárni. Több szinten is lehet kapcsolódni hozzá, hiszen semmilyen előfeltétel nem szükséges. Kortól, nemtől, felekezettől függetlenül, minden szinten segíti a kitartó gyakorlót. A hinduizmus

Tovább a cikkhez>> Kereszténység és jóga

Abortusz etika a magzatgyermek világnapja alkalmából

Áldott állapotban van, várandós, állapotos, terhes... A szavak is éreztetik, milyen mást jelent így ugyanaz a fogalom. Az abortusz etika egyben filozófiai, erkölcsi és társadalmi kérdés. Március 25-e a magzatgyermek világnapja. Viszgájuk hát meg a magzat és abortus

Tovább a cikkhez>> Abortusz etika a magzatgyermek világnapja alkalmából

Bizonyíték Isten létezésére: nincs rá szükség dr. Huston szerint

97 éves korában eltávozott Dr. Huston Smith, akit még életében a "világ vallásainak nagykövete" címmel tiszteltek meg. Életművének slusszpoénja az a végkövetkeztetése, hogy valami létezésének a bizonyíthatatlansága nem bizonyítja nem létezését. Mint mondta, nincs tárgyi

Tovább a cikkhez>> Bizonyíték Isten létezésére: nincs rá szükség dr. Huston szerint

A japán történelem erőszakmentes arca

A japán történelem tanulmányozása során sok meglepő adatra bukkanunk. Az ősi hagyomány a japán vallást, vagyis a shinto vallást és Buddha tanításait követte. Ezért a japán kultúra szerves része volt az erőszakmentesség.

Így a vegetáriánus étkezés kultúrája ol

Tovább a cikkhez>> A japán történelem erőszakmentes arca

A vallások világnapja az egyetemesség ünnepe

A vallások világnapja minden év januárjának harmadik vasárnapjára eső Jeles Nap. Egy 1949-es vallásközi eseményhez vezethető vissza. Egyfajta vallásközi dialógus eredményeképpen alakult.  Lássuk, mit is ünneplünk ezen a napon?

Leveles Zoltán írása

A vallások világ

Tovább a cikkhez>> A vallások világnapja az egyetemesség ünnepe

Jóga és jógik

Csakravarti Radzsagopálacsári (1878-1972), ismertebb nevén Radzsadzsí, egy indiai ügyvéd, függetlenségi aktivista, politikus, író és államférfi volt. A világbéke és a leszerelés támogatójaként hevesen ellenezte a nukleáris fegyverek használatát. Gandhi kiváló harcostárs

Tovább a cikkhez>> Jóga és jógik

Joomla SEF URLs by Artio