Rongyszőnyeg (részlet)

13

Én is világot hódítani jöttem,
s magamat meg nem hódíthatom,
 
csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.
 
Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!
 
De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
weores-sandorA költő és az ember 
Kellár Márta írása
 

Weöres Sándor év van, sokat olvashatunk róla: 100. születésnapját ünnepeltük. Ha költészete kapcsán nem is mindennel érthetünk egyet, ez nem von le abból a nagyságból, mely alapján a magyar irodalom kimagasló alakjává vált.

Költő a bölcsesség árnyékában

Az egyetemen különböző órákat hallgatott: jogot, majd földrajzot-történelmet, később filozófia-esztétika szakon végzett. Már fiatalon elismert költőként tekintettek rá, Kosztolányi Dezső és Babits Mihály is felfigyelt tehetségére.
Csengő-bongó, lüktető gyermekversei utolérhetetlen rím- és ritmusjátékok. Verseinek nyelvi kreativitása, zeneisége mellett filozófiai puhatolózása a legjellemzőbb. Önelemző, önmagát és a világot megérteni akaró művész volt haláláig.
 
Ars Poetica
 
Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?

A politikát megvetette, nem volt párttag, így az ötvenes években hosszú ideig csak gyermekversei és fordításai jelenhettek meg. Példaképei, Fülep Lajos és Hamvas Béla is kívül került az irodalmi világon, ők az univerzális gondolkodásra inspirálták és a keleti filozófiák felé terelték. Érdemes elolvasni az alábbi rendelkezését:

Weöres Sándor testamentuma

Ha valaha síremléket, szobrot, emléktáblát kapok, vagy bármely intézet a nevemet viseli, mindegyikre véssék rá e sorokat:

„Az emberiség akkor fog boldogulni,
– ha rááll az egyetlen józan, ráállható alapra: ha szükségleteit elégíti ki, és nem szenvedélyeit, bosszúvágyait, rögeszméit.
– ha módot lel arra, hogy ne legyen kénytelen eltűrni, hogy gonosztevők, őrültek, komédiások, mániákusok vezessék, fel bírja ismerni őket, és nem szolgálja többé az ő terveiket.
– ha érzi és tudja, hogy erőszakot és elnyomást tétlenül szétnyűni kisebb rossz, mint tettel legyűrni.
– ha úgy tevékenykedik, hogy nem árt vele se másnak, se magának.
 

Ha ezt nem az egész emberiség, hanem csak egyetlen nép tudja: bármily megpróbáltatás és csapás érheti, mindig megerősödve és megsokszorozódva fog felemelkedni. Nem pusztul el, míg hatalom és fölény délibábjai helyett a józan mértékhez igazodik. Mértékét eltanulják a szomszéd népek is, majd azoknak szomszédai."

India vonzásában

Mivel hosszabb-rövidebb ideig ő is India vonzásában élt, érdemes egy kicsit ebben a vonatkozásban is megismerni. Hihetetlenül művelt ember volt, szanszkritul olvasott, fordított himnuszokat a Rig-védából, részleteket az Upanisadokból. A keleti irodalom már 16 éves korától érdekelte, később pedig a keleti bölcseletet is behatóan tanulmányozta. 1936-ban elnyerte a 3000 pengős Baumgarten-díjat, ez tette lehetővé, hogy 23 évesen, már ismert költőként elindult Kelet-Ázsiába.

Az útról Naplójegyzeteiben olvashatunk. Igaz, nem sok érdemlegeset. Talán mást várt, talán fiatal kora miatt nem volt igazán fogékony egy többezer éves kultúra csodáira. Még a későbbiekben oly erős társadalmi érzékenysége sem mutatkozik meg ezeken az oldalakon. Nagyon tanulságos összevetni útitársának Nyisztor Zoltán (teológus, lelkész, szerkesztő, író) naplójával. Amíg Weöres „félmeztelen vademberek"-et emleget, addig Nyisztor, aki ugyanazon a hajón utazott, tudatában van az angol elnyomásnak: „lehet olyan nagy költő, mint Rabindranath Tagore, lehet olyan bálványozott vezére és bölcse a népnek, mint Mahatma Gandhi, kívül marad az angol korona kegyein s előbb-utóbb a párszik gumibotjait vagy az angol börtön fegyelmét fogja megismerni."

Igaz, az út szervezése sem volt tökéletes, így például Bombayben nem tudott ellátogatni Elephanta-szigetre az ősi sziklabarlang-templomokhoz. Maradt a bazár, a párszi temető, a Hallgatás tornya és a szórakozóhelyek.
„Mindenesetre, amit a kínai és hindu irodalomból olvastam, az sokkal lényegesebb, mint hogy néhány napig vagy néhány hétig ott jártam"– mondta később egy interjúban.

Gíta Govinda: a zseni és a szent kettős olvasata

Vekerdi József nyersfordításait használva az ő fordításában jelent meg a Gíta Govinda, a szanszkrit líra legkiválóbb alkotása. Itt azonban ketté kell választanunk a szakmailag fantasztikus költőiségű sorokat, a tartalmi félremagyarázástól. A zsenialitás itkán párosul szentséggel. Így fordulhatott elő, hogy bár világirodalmi remekművet alkotott, maga a mű valódi mondanivalója eltűnt. A mű transzcendentális, emelkedett eszmeiségét – mint oly sokan mások is – teljesen anyagi szintre süllyesztette. Így lett egy bensőséges, misztikus lelki himnuszból bravúros fordítású erotikus költemény.

A bráhmana családban született Dzsajadéva a szanszkrit irodalom egyik legnagyobb költője, egyetlen fennmaradt műve a Gíta Govinda. Bengál utolsó királyának, a művészetpártoló Laksmanaszénának az udvarában élt a XII-XIII. században. Visnu szent életű papjaként is igen elismert volt. Műve pásztorének, melynek cselekménye szinte alig van, látszólag egy mámoros szerelmi találkozás története. A lelki látásmóddal rendelkezők számára pedig az embert és Istent összefűző szeretet jelképe. Az emberi lélek útkeresését, az egyén Isten nélküli elveszettségét, fájdalmát írja le, s azt a megdicsőült állapotot, mely kitartó keresése, szeretete és hűsége révén visszasegíti őt a Mindenhatóhoz. Az eksztázis része a valódi, örökké tartó lelki boldogságnak. A misztikus egyesülésnél a szinte öntudatát vesztett, elragadtatott lélek a legnagyobb gyönyör érzetét éli át, olyan fokon, amit csak egyáltalán képes elviselni.

Párhuzamban az Énekek Éneke

A Gíta Govinda a bhakti, az odaadó szeretet irodalmának egyik legkorábbi terméke, de a lélek és Isten kapcsolatát a Biblia oly sokat vitatott híres részlete is megjeleníti. A szakirodalom magánáhítatra szánt, latin nyelvű himnuszként tekinti, mely a középkori misztikus líra kedvelt műfaja volt. Szintén pásztorének, szerelmi énekből álló gyűjtemény, amely a vőlegény és menyasszony egymás iránti szerelmét hirdeti: együtt vannak, majd elválnak, keresik majd megtalálják egymást. Ugyanaz a mondanivaló: a lélek kóborlása, Isten utáni vágyakozása, és kitartó kutatása után a szeretet beteljesedése.

A hindu bölcselők és a középkori keresztény misztikusok ugyanúgy óva intenek attól, hogy világi szemmel tekintsünk az istenszerelem szimbolikus kifejezésére. Szent Bernát, a XI. századi ciszterci szerzetes például így vélekedik erről: „Óvakodnod kell azonban attól, hogy azt gondoljad, hogy a léleknek ez az egyesülése testi észlelés lenne...Szavaink, amelyekkel képesek vagyunk kifejezni az isteni elragadtatást a lélekben, csak hasonlatai annak, ami a lélekben történik."

Bernát az elsők között használja a lelki nász fogalmát Isten és a lélek közötti viszony kifejezésére. Számára ez nem két lény összefonódását, hanem az akaratuk közössé válását jelenti, a szeretet harmóniáját, beteljesülését. A lélek elmerül a szent isteni gyönyörűség túláradó bőségében, és ezt vagy nem tudja egyáltalán, vagy csak világi szavakkal megfogalmazni.

Népdalaink istenszerelme

Népdalaink jórésze a bánatos szerelemről, a kényszerű elválásról szól. Virágos, madaras szerelmi jelképekkel él, de természeti képei metaforikusak. A páva az örök élet, a világosság megfelelője, farka az univerzum szimbóluma, kitárulkozása a lélek kitárulkozásával azonos. Népköltészetünkben az örök szerelem jelképe, akárcsak Indiában. Ennek tudatában az elsődleges jelentése mellett mennyire más üzenete is lesz csodálatos dalunknak! Ha több síkon is gondolkodunk, másodlagos értelme is megmutatkozik: a rab lelkeket csakis a tiszta szeretet menti meg.

Felszállott a páva
Vármegye házára,
A szegény raboknak
Szabadulására!

A csillagok is a földről felfelé fordítják tekintetünket. Az oly sokszor megénekelt esthajnalcsillag (Vénusz) jelképesen a szeretet csillaga, sőt az újjászületés szimbóluma is. Néprajzkutatóinktól azt is tudjuk, hogy amikor egy dalban a szerető kifejezés megjelenik, akkor az több síkon is értendő, vagyis népdalaink közül több is őriz valamilyen Istenhez szóló fohászt. Kálmány Lajos, katolikus pap és kiváló néprajztudós (akinek a vallási néprajzzal kapcsolatos tanulmányát a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte, s közreadta még életében), is kutatta a csillagos égboltnak a magyar hagyományban való megjelenését. Rá hivatkozik Szántai Lajos művelődéstörténész is, amikor arról beszél, hogy „a szerelem nem kizárólagosan földi ügy". Ebben az értelemben a szerelem, vagyis a tiszta szeretet a tökéletesedés, a megtisztulás, a révbe érés egyetlen lehetséges útja.

Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok.
A szegénylegénynek utat mutassatok.
Mutassatok utat a szegénylegénynek.
Nem találja házát a szeretőjének.
 

Hallottuk, énekeltük ezt a gyönyörű népdalt. De gondolkodtunk-e róla, hogy valójában mit jelent? Nem csupán földi útkeresés ez, inkább a házat, a hazát, vagyis a valódi otthont kereső ember sóhaja. Mi magunk vagyunk a szegénylegények, akik Isten után vágyódva útmutatást keresünk, világosságot, hogy hazataláljunk.

Valódi látásmód

A tudományos vagy a logikus elme számára csak a felszín tapasztalható meg. A be nem avatottak számára csak a profán, hétköznapi világ létezik. A Taittirija-upanisad kijelenti: „a gondolat és a szó visszafordul, mert képtelen elérni Őt."

A széles látókörű író, Várkonyi Nándor szerint Weöres jól eligazodott az ind Pancsatantra és egyéb szanszkrit iratok között. Az egyik általa fordított részlet éppen ide illik, hiszen arra figyelmeztet, hogy a transzcendentális világot elméleti spekulációval vagy a mégoly zseniális művészet révén sem lehet elérni, csak egy megfelelő személy segítsége révén nyerünk bebocsátást, csak a kegy révén tárulkozik fel.

Ha nem szól róla más: nincs út feléje;
túl-finom ez minden bölcselkedésnek.
Gondolkodásnak nem nyílik ez eszme,
csak ha feltárja más, az nyitja néked.
(Káthaka-upanisad)
Joomla SEF URLs by Artio