Egy indiai terapeuta, aki beleszeretett Magyarországba

Kultúra

Sachin Chauhan indiai ájurvédikus terapeuta, aki több éve Magyarországon dolgozik. Risikésben és Dél-Indiában több mestertől tanult. Számára a gyógyítás egyben spirituális tevékenység is. Takács Virág szociológus a magyar és az indiai emberek közötti hasolnóságról vagy éppen különbözőségről, a fiatalokról, a jövőképről faggatta. A válaszok meglehetősen elgondolkodtatóak.  Sachin Chauhan a Hrishikesh Ayurveda alapítója.

Interjú Sachin Chauhan indiai ájurvédikus terapeutával

Nagyon sok fiatal külföldön keres munkát, mert itt nem találják meg a számításukat. Ezért is érdekes, hogy itt dolgozol. Az első kérdésem, hogy milyen Magyarországon külföldinek lenni?

Soha nem éreztem magam külföldinek Magyarországon. Nem is tudom. Valamiféle karmának vagy valamiféle hitnek köszönhetem, hogy itt vagyok. Amikor 6 éve először ideérkeztem dolgozni, már akkor sem éreztem úgy, hogy ez nem az én országom. Lett volna lehetőségem máshová is menni, de mindig itt akartam lenni.

Az ájurvéda ma már nem ismeretlen fogalom hazánkban sem. Az egyetemi oktatástól a különféle kurzusokig lehet választani az érdeklődőknek. Számos magyar nyelvű könyv is megjelent ebben a témában.Kérlek, beszélj kicsit a szakmádról!

Ájurvédikus terapeuta vagyok, az ájurvédával dolgozom. Gyógyítom az embereket az Indiában szerzett tudásommal, és azzal a tudással, amit a családomtól kaptam. Szóval az ájurvéda segítségével csinálom a gyógyító munkát, vegyítve meditációval és jógával.

 Sachin Chauhan munka közben
Sachin Chauhan munka közben

Risikésből származom, ezért is fontos számomra, ez a jóga fővárosa. Népszerű még a spiritualitásra vágyó emberek számára is, akik elvonulva szeretnének élni, szeretnének elbújni minden elől. Ők Risikésbe mennek meditálni, ahol ott a Himalája, a Gangesz folyó, a ‘Ganga Anya’. Szóval ez nem csak egy folyó, hanem az Anyánk, aki azt az érzést adja neked, hogy számítasz, hogy nem materiális, hanem spirituális élet vagy. Itt kezdődik a spirituális élet.

Sachin Chauhan

A gyermekkor mindnyájunk számára meghatározó. Milyen útravalóval jöttél Indiából? Tudnál még beszélni a származásodról?

Igen. Ha kasztok szerint nézzük, én harcos vagyok, ami a ksatrija rend a hinduizmusban. Indiában az anyák minden házban ismerik az ájurvédát. Minden anyának van valamennyi ájurvéda szerinti tudása, így ha valamilyen problémád van, szólsz az anyukádnak. Ő ad neked valamit, fűszereket. Például ha fáj a hasad, ad valamilyen fűszert, amit megeszel, és jobban leszel tőle. Ha fáj a hasad ad neked kurkumát és tejet, amelytől jobban leszel. Szóval ezeket tanultam.

“…ha valamilyen problémád van, szólsz az anyukádnak. Ő ad neked valamit, fűszereket. Például ha fáj a hasad, ad valamilyen fűszert, amit megeszel, és jobban leszel tőle. Ha fáj a hasad ad neked kurkumát és tejet, amelytől jobban leszel.”

Én sportoló ember vagyok, sokat sportoltam, szóval állandóan voltak sérüléseim. Mindig volt valami fizikai problémám. Amikor hazaértem, elmeséltem az anyukámnak, hogy mi történt aznap, mim sérült meg, és ő adott rá valamit, amitől pár napon belül jobban lettem.
Az otthon tanultak inspiráltak engem. Nagy változás volt az életemben, amikor Risikésben gurukkal találkoztam. Risikés azt jelenti, a szentek városa, szóval egy csomó szenttel találkoztam, és kezdtem követni Sivát. Sivához kezdtem imádkozni, mert Risikés Siva városa. Nagyon sok templomot láthatsz ott, ahol Sivához imádkoznak, számtalan ásramot és gurut. Enni adnak a hajléktalanoknak, sok mindent csinálnak, például van ingyenes kórházuk.

Mindig valami ilyesmit szerettem volna csinálni. A szerencsém az volt, hogy egy barátom Keralába ment ájurvédát tanulni, és én vele mentem. Tanulmányaim elején nem volt túl jó tapasztalatom, a nyelvi és más különbözőség is hátráltattak. Ezután visszatértem Risikésbe, ahol szintén ájurvédát kezdtem tanulni. Nagyon hasznosnak bizonyult, megtanultam, hogyan gyógyítsak embereket. Hirtelen arra gondoltam: ha az ájurvéda ennyit tud segíteni, akkor jóga gyakorlással kiegészítve még hatékonyabb lehet, ezért elkezdtem azt is gyakorolni. Miután megtanultam, kialakítottam a saját terápiámat, és így gyorsabb eredményeket kaptam. Aztán kezdtem gondolkodni, hogy mi a következő…

Beszélgettem a szentekkel, a gurukkal, és ők azt mondták, hogy kezdjem el a meditációt. Szóval elkezdtem a meditációs vonalat is. Az én meditációm nem csak egy helyben ülés és gondolkodás valamiről, ami kitisztítja az elmédet. Az én meditációm a felesleges rakományról szól, hogy mit csináltál rosszul a múltban, mert az életben, ha békét szeretnél, el kell felejtened a múltadat. Meg kell bocsátanod az embereknek, akik bántottak téged, szeretned kell az embereket, akik szeretnek, és nem szabad gondolkodnod a jövőn. A jelenben kell gondolkodnod, azt kell megélned, ami ma történik. Ha a jövőn gondolkozol, és a múltban élsz, talán elfelejted a jelent. Nem tudod, mi történik most. Szóval az én meditációm ezzel foglalkozik. Bocsáss meg az embernek, aki bántott téged, el kell engedned, és nem kell rágódnod rajta. Ki tudja, mi fog holnap történni? Én így tanultam a guruktól.
Nyugat-Indiában kezdtem el dolgozni, Gudzsarátban, utána Delhibe mentem, majd sok más helyre Indiában. Mindenfele dolgoztam utána pedig hirtelen jött a lehetőség, hogy eljöhetek a Calendulával dolgozni Siófokra. Így oda mentem 2 évre, hogy velük dolgozzak.

Ezután Budapestre jöttem és itt nagyon jó volt. Ez egy gyönyörű város, az emberek kedvesek Magyarországon. Érzek valamiféle kapcsolódást, mert Budapest hasonlít a városomhoz, Risikéshez. Vannak hegyek, amelyek nem túl nagyok, közel van a Gangesz folyó. Szóval ez olyan, mint itt a Duna Buda és Pest között és ez szintén egy kis város. A legjobb dolog pedig, hogy az emberekben még ott a spiritualitás, hisznek Istenben, ez a legjobb. Ebben hiszek én is.

“… Budapest hasonlít a városomhoz, Risikéshez. Vannak hegyek, amelyek nem túl nagyok, közel van a Gangesz folyó. Szóval ez olyan, mint itt a Duna Buda és Pest között és ez szintén egy kis város.”

Hosszú ideje jó kapcsolat van a két ország között, bár a magyar és az indiai társadalom eléggé eltérő képet mutat. Történelmüket nézve láthatjuk, hogy a szabadságra való törekvés mindkét népnél meghatározó volt. Mi a helyzet napjainkban? Ha összehasonlítod a magyar és az indiai társadalmat, miket említenél meg?

Ha összehasonlítom a magyar és indiai társadalmat az első a populáció. Nagy különbség van a népességben. Igazából Indiában az emberek nem csak önmaguknak élnek. Abban hisznek, hogy az egész családnak kell dolgozni és, hogy a bevételük egy részét eladományozzák a rászorulók étkeztetésére. Azt gondolom, hogy az emberek Magyarországon lassan, lassan inkább csak önmagukkal foglalkoznak, de megvan a tudásuk, és ha megkapják a vezérfonalat, spirituális útra tudnak lépni. Boldogok ezzel, szükségük van a vezérfonálra, csak azzal van a baj, hogy nincs túl sok vezérfonal itt.


Mindenki magával van elfoglalva. Szóval az a probléma, hogy nincs idejük. Az életstílus teljesen más, mert mindenki folyamatosan elfoglalt. Mi nem vagyunk ilyen lekötöttek Indiában, de eleget dolgozunk, amennyire szükségünk van. Láthatod a különbséget, hogy az indiai emberek nagyrészt mosolyognak, ha csak rájuk nézel. Magyarországon, ha kimész az utcára, rengeteg embert stresszesnek látsz. A stressz, ami nagyon különbözik a két országban. Még ha elég dolga is van, ha egy tökéletes életet él, sokszor akkor is boldogtalan itt az ember, de Indiában a szegények is boldogok. Ez a különbség, amit én érzek.

India köztudottan évezredes lelki hagyományokkal rendelkezik, melyek mind a mai napig töretlenül fennmaradtak. Hazánkban ez talán nem mondható el. Szerinted milyen helyet foglal el a vallás a két országban?

Azt gondolom a magyarok még mindig nagyon vallásosak. A nyugati országokkal összehasonlítva többen hisznek Istenben. Ez az, amit az előbb is mondtam. Az igazat megvallva nagyon vallásosak. Nagyon sok pozitív helyet találtam Magyarországon, és olyan hangulatokat, amelyektől vallásosnak érzed magad, és pozitív energiát ad.

Magyarország lenne a legjobb hely, ha templomépítésben gondolkodnék, mert sok helynek valamiféle természetes hangulata van, feltöltenek pozitív energiával.


Azonban ezek nem lehetnek valósak, mert nem nagyon követik a kultúrát. Lassan a nyugati oldalra húzódnak, a nyugati kultúrát követik, amely valahogy megöli az összes hagyományos dolgot. Például Indiában, akik az amerikai stílust követik, a „mekiben” esznek, meg ehhez hasonló dolgokat követnek. Azt gondolom ez nem jó senkinek. Szóval Magyarországon ugyanez a helyzet, elveszítik a hagyományos dolgokat. Nem igazán gondoskodnak a kultúrájukról. Ez idővel talán meg fog történni, de jobb lenne, ha megkapnák a jó vezérfonalat. Meg van ez nekik belül, csak meg kell gyújtani a gyertyát. Mindenkiben ott van ez a tűz Magyarországon. Szóval, ha meggyújtod ezt a gyertyát, adsz nekik egy kis fényt, és minden könnyedén kifejlődik majd.

A lelki értékek kutatása mintha jobban érdekelné a nyugaton élő embereket is. Sokan érdeklődve figyelik, hogyan alakul a jövő. Mi a helyzet a spiritualitással? Magyarországi és indiai viszonylatban.

A magyarok mindennapi életében jelen van a spiritualitás. Hisznek mindenben, és nyitottak. Ha terapeutaként azt mondom nekik, hogy gyújtsanak meg egy gyertyát minden este Istennek, akiben ők hisznek, szívesen megteszik. Annak az Istennek, akiben ők hisznek. Én azt nem mondom meg, hogy keresztény vagy bármi más vallás szerint. Én minden vallásban hiszek, szóval azt mondom nekik, ők megteszik ezt, és hisznek benne. Azt gondolom, hogy az elmúlt két évben a spiritualitás változóban van. Amikor idejöttem, nem éreztem túl erősnek, de az elmúlt két évben azt érzem, hogy az emberek egyre inkább hisznek. Igazából a probléma az, hogy elkezdenek más vallásokat követni.

Nem is igazán probléma, de valami olyasmi, hogy elhagyják a kereszténységet, a buddhizmushoz csatlakoznak, a hinduizmushoz csatlakoznak, szóval ez valahogyan a kereszténység bukása is. A kereszténység, a keresztény templomok nem nyernek elég bizalmat, így más vallások után néznek az emberek. Ez nem csak Magyarországon van így, ez az összes nyugati országban így változik. Azt gondolják, hogy a saját vallásuk nem tudja megadni, amire szükségük van. Megpróbálnak utána olvasni más vallásoknak és néhányan el is kezdik követni azokat. Ez egyfajta változás mindenhol, mint Magyarországon is, de a spiritualitás nagyon jó itt, szóval ők nagyon spirituálisak. Ha valamit követnek, akkor azt a jó úton teszik. Régen nem hallottam Magyarország történelméről, nem tudom milyen volt a múltban, de a mai emberek közül sokan templomba járók. Élik a hétköznapi életüket, de a vallásukban nagyon spirituálisak.

A multikulturalizmusra sokan a saját kultúránk hanyatlásának bűnbakjaként tekintenek. Mások pedig a világ, mint egy család képét látják benne. Te hogy viszonyulsz ehhez?

A multikulturalizmus mindig jó. Igazából akkor, ha a multikulturalizmus olyan, mint Indiában. Szóval ott az összes vallás, az összes kultúra és mi mind együtt élünk. Szóval kit érdekel az, ha én egy muszlimmal élek? Én tanulok valamit tőle, és ő tanul valamit tőlem. Ha salátát eszel, az tele van színes zöldségekkel, amik jól mutatnak, szépek és finomak.

Ugyanez a helyzet a multikulturalizmussal. Mindig sok ajtót nyit meg. A te döntésed, hogy mit választasz, szabad vagy és szabadon élvezheted a kultúrádat.
Az ételen keresztül mondanék egy példát. Nagyon sok indiai étterem van már Budapesten, ahol nem csak az ételt élvezik az odalátogatók. Nem csak az ételt mutatják be, hanem a kultúrát is, például a zenével.

Minden kultúrából lehet hallani valamit, és minden kultúrában és vallási kultúrában vannak jó és rossz dolgok is. Csak a jó dolgokat szabad elfogadnunk, a rosszakat nem. Nem jó vagy rossz a kultúrád, ilyen összehasonlításokat nem lehet tenni. Szóval mindenkinek ismernie kellene más kultúrákat, mert ez közelebb hoz minket egymáshoz. Közelebb hoz minket más ízlésekhez, más vallásokhoz, mondhatni más országokhoz. Ez mindenkit összehoz, mert én úgy gondolom, hogy a jövő az, hogy minden nemzet az összes vallással rendelkezik majd, az összes országban. Ez lesz a nagy változás a világban, szóval tudnod kell erről. Ez mindenkinek jó.

Az utolsó kérdésem, hogy mit jelent a spiritualitás neked? Tudom, nem lehet erre röviden válaszolni, hiszen ez egy ugyancsak személyes, belső élet. Mégis mit tartasz fontosnak, ha röviden akarod megfogalmazni?

Nekem a spiritualitás nem csak azt jelenti, hogy ülök és csinálom a puját meg a többi szertartást. Nekem a spiritualitás az, amit a hinduizmusban tanultam, hogy soha nem szabad bántanod senkit, mindenkit tisztelned kell. Mindig meg kell élned a karmádat. Minden spiritualitásban a karma a legfontosabb. Néha az a karmád, hogy rossznak kell lenned, néha az, hogy jónak. Nem az jelenti számomra a spiritualitást, hogy egy oltár előtt ülsz bármely templomban, ott ülsz, de a gondolataid másfele járnak. Nem vagy ott igazán, csak úgy teszel. Spirituálisnak kell lenned. A spirituális emberek szintén ott vannak a tömegben, és az ő gondolataik Istenen járnak. Ő is ott van, de különbözik a tömegtől. Szóval ebben a vonatkozásban ez a spiritualitás.

“Nekem a spirituális hivatásom: mindenki dolgát könnyebbé tenni.”

Nekem a spirituális hivatásom: mindenki dolgát könnyebbé tenni. Nekem a gyógyítás művelése a spiritualitás. Ha nem vagyok őszinte a gyógyításban, ha nem vagyok őszinte a munkámban, nem tudok segíteni az embereknek. Szóval ez az én spirituális utam, és tisztelem annyira a munkám, hogy nem a saját, hanem mindenki boldogságáért csinálom. Ha nem vagyok őszinte a munkámban, akkor csalok Isten előtt, csalok mindenkivel, aki hozzám jön. Találd meg az utat, ahogyan másoknak tudsz segíteni, és Isten mindig boldog lesz! Nem lesz boldog, ha üres szívvel egy órát az oltár előtt vagy, de ha azt az egy órát mások segítésére használod fel, akkor jó módon imádkozol. A segítség a legjobb dolog ahhoz, hogy az ember elkezdjen hinni az emberben.

Indiában nagyon régóta így tartjuk, a Baghavad-gítában is meg van írva, hogy az Isten nem Istenként jön közénk, hanem emberként. Ha segítesz az embernek, ha látod, hogy segítségre van szükségük, annyit kell nekik segítened, amennyit csak bírsz. Nem szükséges, hogy odaadd a házadat és mindenedet, csak annyit, amennyi ráfordítás reális. Az is nagyon fontos, ha te csak 100 forintot tudsz adni, akkor azt add oda. Látni fogod a tetteid gyümölcsét. Ha megcsinálod a munkád, elmész az irodába, onnan hazamész, és nem csinálsz otthon semmit, nem fogod boldognak érezni magad.

De ha kimész az utcára, eszel valamit, s miközben látsz egy éhezőt, adsz az ételedből, akkor más lesz a helyzet. Ahogyan hazamész az irodából lesz egy kis boldogság benned. Egy kis fény gyullad fel benned, amiért tettél valami jót ma. Ez az, ami spirituálissá tesz, ez az, ami boldogabbá tesz, és ez az, ami összekapcsol Istennel.


Szóval, ha megcsinálom a puját, az oltár előtt ülök, de ha szükség van rám, és tudnék segíteni valakinek, de nem teszem, mert nekem fontosabb a szertartás − az nekem nem jelenti a spiritualitást. Csak úgy teszel, mintha spirituális lennél. Isten lehetőséget ad neked, hogy segíthess másoknak. Nem te segítesz nekik, hanem ők segítenek neked, hogy jobb legyen a karmád. Ha nem segítesz nekik a karmádat is szétrombolod.

Köszönöm! Oly sok érdekes, értékes téma várna még feltárásra! Végezetül talán arra kíváncsi az olvasó, mi az, amit választanál, miről szeretnél még beszélni?

Amit hiányolok én itt, hogy az emberek egy része nem boldog Magyarországon. Miért? Az emberek nagyon stresszesek a nemzeti politikák miatt, vagy mert a kórházak nem jók, nem olyan jók, mint kéne, hogy legyenek. Az adók miatt, szóval az emberek igazán nem érzik magukat szabadnak, nem élvezik az életet. Indiában legalább ott van az istenhit. Bármi jó történik, azt Istennek köszönik meg, és bármi rossz történik Istennek tudják be. Jól van, ez az ő kívánsága.

“…hiányzik az Istennel való kapcsolat, így nem is nagyon bíznak semmiben.”

Magyarországon csak az emberi szinten gondolkodnak. Valahogyan hiányzik az Istennel való kapcsolat, így nem is nagyon bíznak semmiben. Például ha bízom benned, és te bízol bennem, az egy más típusú kapcsolat. Ez könnyebbé teszi a közös munkát, mert ha rád bízok valamit, van bizalmam feléd, te meg fogod csinálni. Ugyanez fordítva. Igazából a bizalom hiányzik Magyarországon, az emberek nem bíznak egymásban. Szerintem ez fontos dolog. Indiában mi bízunk a szomszédainkban, sok emberben bízunk, olyanokban is, akiket nem ismerünk. Ez jellemző az összes indiai emberre, az összes generációra. Ha egy idegen először jön az otthonukba, gyakran ott hagyják őket egyedül, amíg elmennek zöldségekért, mert szeretnének főzni nekik valamit. Szóval ez az, amit a bizalomról gondolok, ez az, ami sok helyről hiányzik napjainkban. Többnyire a nyugati kultúrában.

A második dolog a barátság. A barátság Indiában olyan, hogy nem kell megkérdeznem a barátomat, hogy ráér-e, vagy sem. Szóval nem kell felhívnom, hogy megyek, ez nem ilyen. Csak megyek, mert ő a barátom, és bármikor mehetek. Itt pedig úgy működik, hogy ha szeretnék valakivel találkozni, fel kell hívnom, de akkor azt mondja elfoglalt, vagy nem érzi jól magát, vagy valami ilyesmi. Szóval szükségem van valakire, de nincs itt. Nem jelentőségteljes, másnap találkozhatnánk, de nekem aznap van rá szükségem, hogy beszélgessünk, holnap már nincs értelme. Holnapra már megszenvedtem, átéltem a nyomást, már ott maradtam a problémával.
Szóval ez szintén hiányzik, a kapcsolódás útja.

A következő gondolat a szülőkkel kapcsolatos. Különbség van India és a többi ország között. Szóval mi hiszünk a szüleinkben. Nem hagyjuk őket egyedül, amikor megöregszenek. Nem igazán hagyjuk őket magányosan, gondoskodunk róluk, magunkkal visszük őket, és nem is élünk messze egymástól. Próbálunk vigyázni rájuk időskorukban, Magyarországon viszont azt látom, hogy a szülő meghal, a gyermek pedig nem is tud róla, külföldön vagy másfelé vannak. Ha megöregszenek, ők szintén hiányolják ezt a törődést, magányosak. Ez mindenkivel meg fog történni, mindenki megöregszik. Időskorban úgy vigyázol a szüleidre, mint amikor ők vigyáztak rád, amikor gyermek voltál, ez a körforgás. Szóval ők szülőként vigyáznak rád, gondoskodnak a ruházkodásodról, a fürdetésedről.

Sachin Chauhan a kislányával.

Például nekem van egy gyermekem, akinek gondoskodnom kell az étkezéséről. Ő még nem tudja mondani, hogy mikor szeretne enni, csak sír, hogy adjunk neki enni. Meg kell fürdetni, ruhára, pelenkára és sok más dologra van szüksége. Szóval ugyanaz a dolog az idősekkel. Úgy képzelem el, ha én idős leszek, valaki majd gondoskodik rólam, mert én nem leszek rá képes. Szükségem lesz valakire, és ha a gyermekeim nem segítenek, akkor csak meghalok egy nap, nem tudom, hogy gondoskodik-e rólam más. Szóval ez szintén egy nagy különbség India és Magyarország között.

A negyedik gondolat a nőkhöz kapcsolódik. Indiában a nők zártabban élnek. Nem mondom, napjainkban már sokan dolgoznak külföldön, irodákban, meg mindenhol. Én nem vagyok ellene sem a férfiaknak, sem a nőknek, úgy gondolom ők egyenlők. A probléma az itt, hogy a nők túl függetlenek, sokszor csak magukkal törődnek, így a válások nagy részét a nők kezdeményezik. A válások szintén nagy problémát jelentenek Magyarországon, de Indiában is növekszik hasonló okok miatt, hogy a nők sok dologtól szabadulnak. Az jó dolog, hogy szabadok, s nem függnek senkitől. Ez helyes, de valamiért elfelejtik az ezzel járó felelősséget.

“…ha tanítasz egy nőt, akkor mellette még legalább 4 másik ember is tanul, hiszen a nő tanítja a gyerekeit, a családját.”

Mi azt mondjuk Indiában, hogy ha tanítasz egy nőt, akkor mellette még legalább 4 másik ember is tanul, hiszen a nő tanítja a gyerekeit, a családját. Ez egy jó dolog, de mi történik, ha több erőt akarnak fordítani a tanulásra, és nem tudnak egyensúlyt tartani a családi élet és a hivatás között. Így mindig stresszesek, és ezt a stresszt haza is viszik. Nem tudnak megfelelően gondoskodni a családjukról, de ez a férfiaknál is előfordul persze.
Indiában gyermekkortól kezdve tanítják, hogy ezt meg azt kell megcsinálnod, ez a te feladatod, ezért vagy te felelős. Ezen az úton gyermekkorban már megtanulják, hogy meg fognak házasodni, főzni kell, és ezt meg azt kell megcsinálni. Ez nagyon fontos a számukra. Szóval ez egy kicsit máshogy működik, de azt gondolom a jövőben Indiában is ugyanez lesz. Indiában ugyanolyan lesz, mint itt, és ez növelni fogja a problémákat a családokban. A felelősségtudat átalakul. Azt mondják, a család két keréken áll stabilan, így ha az egyik kerék nem működik, az egész család felborul. Mindkét szülő az egyensúly része, mindketten végzik a dolgukat megfelelően, és simulékonyan, ha ez nem így történik, akkor jönnek a balesetek. Ez szintén probléma lesz.

Sachin Chauhan a családjával.

Másik dolog, hogy a fiatal generációnak a spiritualitásról való tanulás, a meditáció segíthetne megküzdeni a stresszel, ami a jövőben érni fogja őket. Indiában nem számít annyira, hogy hogyan élsz. Én egy barátomnál laktam, mindketten nagyon szegény családból származunk, de soha nem voltunk ilyen stresszesek. Nem volt kocsink, nem volt motorunk, nem volt házunk. Albérletben éltünk, de nem voltunk stresszesek, mert tudtuk, hogy minden jól fog alakulni, és jobbra fordulnak a dolgok. Soha nem hasonlítottuk magunkat a barátainkhoz, tudtuk, hogy nem vagyunk gazdagok. Minden, amit kaptunk a szüleim áldozata, és ez elég volt nekünk.

Itt azt látom, hogy a gyerekek is könnyen stresszesek lesznek. Tanulniuk kellene a meditációról, be kellene látniuk, hogy a jövőben csak egyre több lesz a stressz. Meg kell találni a hivatást, a munkahelyet és egy csomó mindent, ami a jövőben következik, így meg kell tanulni megküzdeni ezekkel. Ez nagyon fontos nekik. A lényeg az, ha van tudásuk, képesek megcsinálni, ami szükséges. A jövőben a stressz lesz a leggyakoribb betegség a Földön. Ha megtanulnak megküzdeni vele, az a legjobb mindenkinek…

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*