„...ólmot keresett, és aranyat talált, és ami még ennél is több, nagyon jól felismerte a nemesfém értékét – így nyilatkozott Arthur Schopenhauer a nagy magyar polihisztorról. Kőrösi Csoma Sándor élete a tudósé. Nem magánember volt, aki saját vágyait követte volna. Egyetlen cél hajtotta, megtalálni a magyarok őshazáját. E küzdelmes években vált világhírű orientalistává. Lelkesítő üzenetet hagyott ránk:

Kőrösi Csoma Sánor Élete egy mondatban

 

„Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar társadalom az ősi indiai kultúra tárházában.”

A róla szóló idézeteken és saját jegyzetein keresztül érdemes megismerni.

 

Kellár Márta írása

Kőrösi Csoma Sándor élete


Kőrösi Csoma Sándor élete csak nagyvonalakban ismert. Hegedűs Sámuel, a híres nagyenyedi kollégium egykori tanára diákját nagyon megszerette, s később barátként segítette. Az ő feljegyzései némi bepillantást engednek a fiatalember diákéveibe:

„...jó lélekkel merem mondani, nem tudom, hogy elöljáróinak vagy nevelőinek valaha okot adott volna a legkisebb felszólításra vagy tanulótársainak neheztelésére. Kőrösit azon ritka szerencséjű emberek közé számítom, akiről soha senkit panaszkodni nem hallottam, valamint azt sem, hogy ő valaha valakiről panaszkodott volna. A munkát és a fáradtságot bámulásig győzte, mit egyedül mérsékelt és tiszta életmódjának köszönhetett.”


Kőrösi Csoma Sánor portré képEgy nagyenyedi diák így emlékezett vissza társa különös szokásaira: „Nyalánkság- vagy hevítő itallal sohasem élt... Nekem sokan parancsolnak – mondta –, hadd parancsolhassak én is gyomromnak. Ti is megtehetnétek, de nincs akaratotok...”


1815-ben Csoma elnyerte a kollégium ösztöndíját, így a göttingeni egyetemen tanult tovább. Sejthető, hogy nem csak a tudomány előrelépése miatt fejlődött az orientalisztika egyetemi stúdiummá. Abban a korban a kormányok gyarmataik terjeszkedése érdekében a Kelet-kutatásnak kimagasló figyelmet szenteltek. Kőrösi itt szerezte meg az alapokat. Azt is megemlítik az életrajzírók, hogy alkoholt nem ivott, a szerencsejátékokat megvetette, „bolondságnak nevezte”, nőknek nem udvarolt.

Kőrösi Csoma Sándor nyomában


35 éves korára érett meg benne a szilárd elhatározás, mely szülőföldjének elhagyására késztette. A magyar őshaza felkutatásának vágya hajtotta előre, Ázsiába indult gyalogszerrel. Ekkor már 14 nyelvet beszélt.
Törökországon, Afganisztánon át 1822-ben ért Indiába. Pandzsábon, Kasmíron és Ladákhon keresztül elérte Leh-t. Kőrösi Csoma Sándor nyomában Tibetbe jutunk. Miért ment Tibetbe? 1822 júniusában Leh és Kasmír között találkozott az angol William Moorcrofttal, aki felhívta figyelmét az óind gyökerekkel rendelkező addig ismeretlen, titokzatos ország nyelvére, kultúrájára.

Sorsfordító volt az angol kormánymegbízottal való találkozása. Így hát Kőrösi a nyugat-tibeti Zanglába gyalogolt. A kolostorban Szangje Puntszog tudós szerzetes segítségével első európaiként megtanulta a tibeti nyelvet. 1825. január 28-án, Kennedy századoshoz írt levelében részletesen ismertette addigi munkáját, és felajánlotta szolgálatait a Bengáli Ázsiai Társaságnak. A britek szolgálatába lépve csekély, 50 rúpiás havi támogatást kapott.

Baktay Ervin, aki 1928-ban bejárta a nagy előd útvonalát, a róla készült könyvében így jellemezte őt: „Igénytelensége az étkezésben és ruházkodásban, szigorú önfegyelmezése (...), a béketűrés, mellyel a meg nem érdemelt lealázásokat, sérelmeket fogadta, a hiúságnak, bosszúvágynak vagy a gyűlöletnek teljes hiánya belső alkatában, a kéretlenül kapott támogatásokért érzett hála, s az igyekezet, hogy az így önkéntelenül ránehezedett erkölcsi tartozást is feloldja a szinte túlméretezett viszonzással – ezek rávilágítanak jellemének, felfogásának mélyen gyökerező vonásaira.”

 

Kőrösi Csoma Sánor Élete fontos szakaszát Indiában töltötte

 

Kőrösi Csoma Sándor utazásai


A zanglai majd a phuktali lámakolostorban óriási nélkülözések közepette végezte munkáját. Két láma tanította, segítségükkel állította össze tibeti szójegyzékét. 320 tibeti tudományos könyvet olvasott át, és 40 000 tibeti szót gyűjtött össze. Kanamban fejezte be szótárát és tibeti nyelvtanát. Később, már Kalkuttában készítette elő értékes munkája kinyomtatását. A szótár és a nyelvtan 1834. január 5-én jelent meg ötszáz-ötszáz példányban, Kőrösi ötven-ötven példányt rögtön hazaküldött.


Sokak szerint a tibeti vallást feldolgozó Csoma maga is buddhistává vált. A feljegyzések azonban mást mondanak. Csetri Elek írta róla: „A zanglai gompában (...) nem tekintették őt novíciusnak, s nem adták át neki a felvétel jelképéül szolgáló sárga ruhát és alamizsnatarisznyát. Csoma nem viselte a tibeti lámák előírt ruházatát, hanem jakbőr bundában vagy köpenyben járt-kelt...”

Kőrösi Csoma Sándor utazásai leginkább naplójából és ismerőseinek jegyzeteiből ismertek. Dr. Gerard mint az első nyugati orvos utazta be a Himalája vidékét. Kőrösi Csoma barátjaként írta: ,,Mr. Csoma egészen úgy hat megjelenésében, mint az ókor bölcseinek valamelyike; a legigénytelenebb módon él, s nem mutat érdeklődést környezetében semmi iránt, kivéve irodalmi célkitűzéseit, melyek egyébként felölelik a környező országok vallásait.”


Leírása szerint Kőrösi Csoma Sándor még Ladakhban áttért a helyi vajas, sós teára és a tsampára. Ez utóbbi, a tibeti fennsík legkedveltebb étele alkotta fő táplálékát. Előfőzött, pörkölt árpa volt, amit lisztté őröltek. Néha némi párolt rizs egészítette ki a szegényes, de tápláló és kalóriadús étrendet. A feljegyzések szerint nem evett húst sem. „Amikor Tibetben beállt a havazás, a szomszédos kolostorban harminc birka lógott felfüggesztve téli fogyasztásra, Csoma mégsem evett egy falatot sem belőlük” – írta W. W. Hunter, Kőrösi angol életrajzírója.

Kőrösi Csoma Sándor Indiában


1837 decemberétől 5 évig brit India fővárosában, Kalkuttában élt. Neve már ismert volt a nemzetközi tudományos életben is. Az angolok rendkívüli luxust élveztek, a társaság furcsán nézett a végtelenül szerény életmódot folytató tudósra, aki nem vegyült el köztük. Kőrösi Csoma Sándor Indiában szinte minden idejét a könyvtárban töltötte, a Bengáli Ázsiai Társaság segéd-könyvtárosként alkalmazta. A Bengáli Ázsiai Társaság volt a világ legelső keletkutató intézménye. De ne felejtsük el: a szegény székely magyar angol birodalmi érdekekért dolgozott.


Kalkuttában újra belevetette magát a szanszkrit nyelv tanulásába, és tökéletesítette tudását. Nem adta fel tervét, készült az újabb útra, hogy adatokat gyűjtsön a magyarság eredetéről.


A Magyarországról kapott pénzadományt nem fogadta el: „köszönetet mondok azért, amit kaptam. De mivel magam meglehetek e pénz nélkül, belőle saját használatomra semmit sem fordítok, hanem (...) szanszkrit könyveket fogok beszerezni, s elküldöm azokat Magyarországra...” Ismerte a hindu Bibliaként számon tartott Bhagavad-gítát, „India legnagyobb szentírása”-ként vélekedett róla.


1825 júniusától 1827-ig Csoma ismét egy tibeti kolostorban tanult, a Zamskar tartománybeli Pukdalban. Ott kereste fel dr. Gerard, aki leírta, mit fogyasztott Csoma:

„az ottani szokás szerint készített (dzsamba) jak-vajas tea volt. Lelkesedve hozott elő egy költői művet, amelyben a Mahábháratának egy része tibeti nyelvre volt lefordítva. Erről ő az Oriental Quarterly egyik számában azt állította, hogy India eme legnagyobb Szentírásának a legtöbb része az eredeti szanszkritban elveszett, és hogy az egész szentírás feltalálható a tibeti zárdákban, ahol az irodalmi egyéb művek is mind feltalálhatók.”

 

Kalkuttában a társasága néhány magyarra terjedt ki. Schöfft Ágoston magyar festőművész feleségével együtt itt élt, és ismeretséget kötött a tudóssal. 1842. 3.16-án kelt levelében

„igen barátságos viszony”-nak írta le kapcsolatukat. Neki köszönhetjük a Kőrösiről készült egyetlen hiteles arcképet. T.M. Pavie francia orientalista is többször meglátogatta Kőrösit Kalkuttában, ezt írta róla: „Gyakran láttam őt belemerülve a száguldó gondolataiba (...), hallgatagon, akárcsak a bráhmanák, akik lehajolva íróasztalocskájukra szanszkrit szövegek másolásával foglalkoznak.”

Kőrösi Csoma 1842-ben indult utolsó útjára. A Dalai Láma híres potalai könyvtárát szerette volna látni, mert azt remélte, hogy ott majd a magyar őshazával kapcsolatos adatra bukkanhat. Maláriában súlyosan megbetegedve érkezett az indiai Dardzsilingbe, s itt halt meg 58 évesen.

Összegzés


Gróf Széchenyi István döblingi magányában fogalmazta meg azokat a sorokat, melyek Kőrösi dardzsilingi síroszlopán olvashatók:

„Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül...”

Az utókor elismerése legalább némiképp kárpótlás lehet. Ő volt az első nyugati, aki a tudomány számára még teljesen új területre lépett. Kőrösi korának első tibetológusa lett, egy kultúrát, egy nyelvet ismertetett meg a világgal. Életével pedig példát mutatott az egyszerűségre, a kitartásra, bebizonyította, hogy emberfeletti erőre képes az, akit meggyőződése késztet munkálkodni.


A Bengáli Ázsiai Társaság és a Magyar Tudós Társaság is tiszteletbeli tagjává választotta. Kőrösi Csoma köszönettel elfogadta, de minden más kitüntetést, pénzt és rangot visszautasított. Irataiban nem olvasunk panaszkodásról, szenvedéseiről, vágyairól. Elméje békés, nyugodt volt, mint egy jógié, aki bármilyen körülmény között is rendíthetetlen – kitűzött céljától semmi sem téríti el.

 

 

Joomla SEF URLs by Artio