Túri Virág Réka és Lengyel Katalin közös táncelőadása Burns Kati közreműködésével

2012. Április 14. szombat 19.00

tri virg rka

India ősi tánca nyugaton, nyugat kortárs tánca keleten - Az előadás első részében indiai klasszikus Odisszi táncbemutatót láthatnak Túri Virág Réka előadásában. Virág az orissai Puriban töltött idő alatt ismerkedett meg az indiai kultúrával. Ezt a tradicionális táncot egykor a templom falai között az isteneknek való felajánlásként adták elő. Az isteni kedvtelésekről szóló történetek sajátos szimbólumrendszerrel varázsolják ide időben és térben egy felsőbb világ érzéseit.

lengyel katalin 1

 

Az est második felében Lengyel Katalin kortárs táncművész és koreográfus produkcióját láthatják. Kata két hónapot töltött Észak-Indiában, ahová egy utazó nemzetközi művészeti fesztiválra hívták meg, hogy előadjon és projekteket vezessen le. Hétről hétre más és más városba utazott a többi 25 művésszel, hogy ott folytassa a munkáját, miközben a helyi művészettel és kultúrával ismerkedett meg. Ezen munkáit láthatja a közönség Túri Virág Réka és Burns Katalin vendégszereplésével.

Belépő 1200 Ft, diák 800 Ft

Joomla SEF URLs by Artio