Furcsa dolog a kulturális figyelem. Ahogy egy térség, ország művészeti, kulturális termésére egyszer csak nyitottá, kíváncsivá válik a világ. A kilencvenes évek vége a kínai művészet nagy felfutását hozta. Aztán a Balkán jött divatba. A tavalyi Velencei Biennále pedig - a megakiállítás talán legizgalmasabb részét produkálva - „beexponálta" Afrika művészetét. A kétezres évek első felének felfelé ívelő trendje mára robbant be: India az új hype.

Furcsa dolog a kulturális figyelem, mert olykor meg is szünteti tárgyát, amelynek irányába fordul. S nemigen lehet tudni, a gazdasági mozgások befolyásolják-e mindeközben, vagy fordítva? India gazdasági fejlődése robbanásszerű, s ezzel egy időben az indiai befektetések is sokasodnak szerte a világban. A gazdasági felfutással párhuzamosan a kulturális érdeklődés is Indiára kezd fókuszálni: a képzőművészetben mindenképp, de ezzel együtt mozog a film és az irodalom, s mintha a Nyugat magára ismerne a kontinensnyi ország művészei által mutatott képben.

A nemrégiben Budapesten is hosszabb időt töltő művész házaspár, a narratív grafikai sorozatokat és képregényeket is készítő indiai Sarnath Banerjee és a pakisztáni videoművész Bani Abidi is érzi a hullám felhajtóerejét. Banerjee a Műértőnek így kommentálta a jelenséget: „Meghívtak a Sao Paoló-i biennáléra, Banit pedig Gvandzsuba, amely talán a legfontosabb ázsiai biennále. Kiállított Londonban, közben az én munkáim Bázelbe utaztak, hogy aztán egy csoportos kiállítás után majd Londonban is megjelenjenek, a Zoo Art Fairen. Szóval a térségbeli művészek most ezzel a felfokozott érdeklődéssel találkoznak, zaklatottan élünk. Ez alapvetően pozitív, de épp a művészi munkának nem kedvez; nincs idő az elmélyülésre."

Mint mondja, aki új indiai művészetet akar látni, annak manapság nem Indiába kell mennie, hanem Nyugat- Európába, s lassanként a művészek is többet tartózkodnak arrafelé. De hozzáteszi, van, akit a lokális kontextus izgat igazán, s itt egy magyar nevet említ.

Az említett felfokozott nemzetközi érdeklődést mozgató műkereskedők közül talán valóban Peter Nagy volt az első, aki New York-i galériáját át is telepítette Delhibe. A nyolcvanas évek New York-i színterén működő, East-Village-i Nature Morte galéria (http://www.naturemorte.com/) társtulajdonosa nem most, hanem 1993- ban költözött India fővárosába, 1997-ben pedig ott nyitotta újra a Nature Morte-ot. Beleásta magát a szcénába, és sokat tett a nemzetközi sikerért, például azzal, hogy 2005-ben Velencében Gordon Knox és Julie Evans társaságában a biennáléról korábban hiányzó India bemutatkozásának volt kurátora.

„Elképesztően megnőtt és dinamizálódott a színtér az elmúlt időben, s persze mindez az indiai társadalmi változásokat tükrözi - mondta Peter Nagy egy nemrég készült interjúban az Artkrush magazinnak. -- Azért indítottam el a Nature Morte-ot Delhiben is, mert találtam egy csomó művet, amelyben párhuzamosságokat fedeztem fel a nyolcvanas évek New York-i színterével. Reprezentáció és identitáspolitika, újmédia-stratégiák, kisajátítás és kritikus közelítés -- mintha az indiai művészek, Anita Dube, Sheba Chhachhi, Vivan Sundaram, Jitish Kallat, Bharti Kher, Subodh Gupta, Nataraj Sharma és még sorolhatnám a neveket, szintén ebben a gondolatkörben dolgoznának."

Peter Nagy 2003-tól a New York-i Bose Pacia galériával (http://www.bosepacia.com/) egyesülve fejleszti az indiai művészet piacát. „Nekik kurátori segítség kellett és logisztikai háttér, nekünk pedig némi tőke, hogy kilépjünk a globális színtérre" - mondja, világossá téve a célokat.

Az indiai kortárs művészet a piacokon „meghúzta" a korábbi időszakok művészetét is. A műkereskedelemben az indiai alkotások árai 2001 és 2007 között a hússzorosukra emelkedtek. A Christie's tavaly márciusi nagy, indiai modern és kortárs árverése a maga 117 tételével és 10 millió dolláros összforgalmával komoly áttörést jelentett. A The Independent akkor közzétett áttekintése tengerentúli adatokat is ismertet a Christie'stől; eszerint 2000-ben az első indiai művészeti aukció összértéke még 600 ezer dollárt tett ki, a 2007-es nagy aukcióé már 18 millió.

Miközben a művészek reflektálnak az indiai gazdasági boomra, annak ők is részei. Megvannak már a szupersztárok is ezen a piacon. A brit sajtó nemrégiben Delhi Damien Hirstjének nevezte Subodh Guptát, aki Velencétől London át Moszkváig bemutatta már munkáit. Konceptuális szobrászatot művel, és munkáiban a hétköznapi indiai tárgyak mélyebb jelentéseit tárja fel, a konyhafelszerelésektől a rituális eszközökön át a köznapi használati tárgyakig. Gyakran használ fémet, alumíniumot. Egy fémbőröndökkel megrakott, szobányi méretű reptéri szállítószalagja tavaly Bázelben 550 ezer fontért kelt el. Siker, pénz és konyhai edények csillogása? Gupta talán leghíresebb rajongója Francois Pinault, francia milliárdos üzletember és gyűjtő, a Forbes magazin listájának 34. helyezettje. Megvette Gupta egyik művét, egy egytonnás koponyát, amely fémedényekből készült. A mű címe A Very Hungry God (Egy nagyon éhes isten).

Mielőtt divat lett indiai művészetet vásárolni, a gyűjtők zömmel indiai kivándorlók voltak, akik a nyugati bankszférában vagy a szoftveriparban szereztek vagyont, s érdeklődésük lassan eredeti hazájuk művészete felé fordult. A trend idővel a nyugati vevőkre is kiterjedt, mígnem az Indiában élő indiai gyűjtők is elkezdték vásárolni az indiai modernizmust, valamint a kortársakat.

A nagy érdeklődés átrendezi az élő művészeti színteret. Sarnath Banerjee is arra panaszkodik, hogy az alkotók egyre kevesebb időt töltenek abban a közegben, amely a sajátjuk. Pedig a kortárs munkák - amint azt a Műértőben bemutatott s hamarosan Budapesten is kiállító Gigi Scaria munkái is bizonyítják (A város és a struktúra, Műértő. 2008. június) - erősen reagálnak a helyi viszonyokra. „A legtöbb nemzetközileg ismert indiai művész elvben Indiában él. Ez kezd oximoronnak tűnni, hiszen egy hónapnál többet alig tudnak otthon tölteni, annyit utaznak" - állítja Banerjee. Mint mondja, ő és felesége, Bani, bár szintén hosszú ideig dolgoztak európai városokban, megpróbálnak más stratégiát követni. „A művészeket most arra kényszerítik, hogy folyamatosan új dolgokat hozzanak ki magukból. Kollektív termelő üzemmódba kapcsoltunk, ami a művészi színvonal szempontjából egészségtelen. Mi most visszajöttünk Delhibe, mert érezzük, fontos, hogy a saját közegünkre koncentráljunk. Az ötletek itt születnek."

S hogy milyen ez a közeg? Peter Nagy így jellemzi: „India sok szempontból megmutatja a jövőt. A háborúkat itt már a vízért vívják, és nem az olajért. A posztmodern Nyugat lassan már a sokféleség, az összetettség és az ellentmondásosság indiai attribútumaival bír. A legtöbb indiai város úgy néz ki, mint a dekonstrukció terepe: szintetizálódik bennük a múlt, a jelen és a jövő, ami pedig nemigen különbözik a Szárnyas fejvadász világától."

Forrás: Műértő, július-augusztusi szám

Joomla SEF URLs by Artio