George William Russell misztikus költészete

Kultúra

George William Russell (1867– 1935) író, szerkesztő, kritikus, költő, festő és ír nacionalista volt.

George William Russell, a misztikus látnok

Misztikus látnoknak tartotta magát, ez jól tükröződik festményein és rajzain. Művész létére a hitelszövetkezetek és szövetkezeti bankok terén kifejtett, ugyancsak realitást igénylő munkássága is ismert. Sok éven át központi alakja volt a dublini teozófiai csoportnak.

Néha álnéven, A monogrammal publikált. Egy életen át tartó barátság fűzte az angol költészet kimagasló alakjához, William Butler Yeats-hez.

Russell ékesszóló elismeréssel írt az óind filozófiáról:

„Goethe, Wordsworth, Emerson, Thoreau és a modernek közül sokak munkájában van valami vitalitás és a bölcsesség, de sokkal inkább mindent megtalálunk India nagy szent könyveiben.”

„Az Upanisádok teljességgel tartalmazzák mindazokat az isteni bölcsességeket, melyeket szerintem a szerzőnek nyugodt visszaemlékezései során kellett megtapasztalnia. Át kellett élnie ezernyi olyan életet, melyek küzdelmekkel és árnyékharcokkal voltak tele. Mindaddig, amíg teljes bizonyossággal tudott írni azokról a dolgokról, melyekre a lelke is rá tudta mondani, hogy kétségtelenül igazak.”

George William Russell misztikus költeménye

1917-ben jelent meg az Angol misztikus versek oxfordi gyűjteménye című kötet, melyben megtalálható Krisna című verse. Felmerül a kérdés: Russell vajon hol találkozott a hindu teológiával, és milyen kapcsolata volt Indiával? Egy biztos, maga a vers szeretettel dicsőíti a Legfelsőbbet.

George William Russell: Krisna

Láttam a ház kapujából, hogy játszik a föld hatalmas királya,
Ég fia, fűben hempereg, és nevetésre áll a szája.
Csillog a reggel, a gyermek víz, és anyja kacag szünetlen,
Mégis a bölcsek mondják: Ő az ősi, a megszületetlen.
Illatos tisztás. Hallom, a szenvedély hogy elragadja,
Látom, hogy fölkel, és azt a szép lányt magára hagyja.
Láttam, a lányokat hogy cserélte, láttam gondtalannak,
Mégis a bölcsek elfogadják szentnek és folttalannak.
Mélyvörös izzást láttam a szürkületben én valahol,
Láttam, a föld királya táncol, s közben hangosan dalol.
Mégis a béke hercege Ő, akiről az ősi könyvek
Szólnak, hallgatag bölcsek imádják Őt, s a néma könnyek.
Eljött újra a félelem, és a sötétség szörnyű királya,
Még a kisgyermek is elfut, ha véletlenül meglátja,
Mégis a fények fénye ő, kinek csillogása az éden,
Szépség, mely visszatükröződik a révült látnok szemében.
Láttam, a herceg a keskeny ajtón át a porba kilépett,
Szép volt, vakmerő, kit a szenvedélyes tűz elemésztett,
Mégis az élők élete Ő, kit a föld a hátán hordott,
Ős, örök ifjú, Ő küld ezernyi napkorongot.
Csillagok tűzforrása, és arany urna vagy szupernóva,
Hol nyugovóra lelhet végül a bolygók csillogó pora.

A verset Szilágyi Márta fordította

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*