George William Russell misztikus költészete

Kultúra

George William Russell (1867– 1935) író, szerkesztő, kritikus, költő, festő és ír nacionalista volt.

George William Russell misztikus költészete

George William Russell, misztikus költő

George William Russell, a misztikus látnok

Misztikus látnoknak tartotta magát, ez jól tükröződik festményein és rajzain. Művész létére a hitelszövetkezetek és szövetkezeti bankok terén kifejtett, ugyancsak realitást igénylő munkássága is ismert. Sok éven át központi alakja volt a dublini teozófiai csoportnak.

Néha álnéven, A monogrammal publikált. Egy életen át tartó barátság fűzte az angol költészet kimagasló alakjához, William Butler Yeats-hez.

George William Russell misztikus költeménye

1917-ben jelent meg az Angol misztikus versek oxfordi gyűjteménye című kötet, melyben megtalálható Krisna című verse. Felmerül a kérdés: Russell vajon hol találkozott a hindu teológiával, és milyen kapcsolata volt Indiával? Egy biztos, maga a vers szeretettel dicsőíti a Legfelsőbbet.

George William Russell: Krisna

Láttam a ház kapujából, hogy játszik a föld hatalmas királya,
Ég fia, fűben hempereg, és nevetésre áll a szája.
Csillog a reggel, a gyermek víz, és anyja kacag szünetlen,
Mégis a bölcsek mondják: Ő az ősi, a megszületetlen.
Illatos tisztás. Hallom, a szenvedély hogy elragadja,
Látom, hogy fölkel, és azt a szép lányt magára hagyja.
Láttam, a lányokat hogy cserélte, láttam gondtalannak,
Mégis a bölcsek elfogadják szentnek és folttalannak.
Mélyvörös izzást láttam a szürkületben én valahol,
Láttam, a föld királya táncol, s közben hangosan dalol.
Mégis a béke hercege Ő, akiről az ősi könyvek
Szólnak, hallgatag bölcsek imádják Őt, s a néma könnyek.
Eljött újra a félelem, és a sötétség szörnyű királya,
Még a kisgyermek is elfut, ha véletlenül meglátja,
Mégis a fények fénye ő, kinek csillogása az éden,
Szépség, mely visszatükröződik a révült látnok szemében.
Láttam, a herceg a keskeny ajtón át a porba kilépett,
Szép volt, vakmerő, kit a szenvedélyes tűz elemésztett,
Mégis az élők élete Ő, kit a föld a hátán hordott,
Ős, örök ifjú, Ő küld ezernyi napkorongot.
Csillagok tűzforrása, és arany urna vagy szupernóva,
Hol nyugovóra lelhet végül a bolygók csillogó pora.

A verset Szilágyi Márta fordította

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*