Buddhista és hindu fogalmak a vegetáriánus Richard Wagnernél

Híres vegetáriánusok Kultúra Tanulmányok

Richard Wagner elfogadta a reinkarnáció és az erőszak nélküliség tanát, vegetáriánus volt. Élete utolsó három évtizede alatt komoly érdeklődést mutatott India két nagy vallása, a buddhizmus és a hinduizmus iránt. Házi könyvtárában összegyűjtötte a hindu és a buddhista irodalom számos művét. Parsifal című operája is az óind filozófia és a buddhizmus lényeges elemeit tartalmazza.

Wagner Parsifalja megmutatja a vallások közti hasonlóságokat. Parsifal a tudatlanságból a tudás felé jut, ő az, „kit a részvét tett tudóvá”. Wagner operája ugyanakkor a keresztény vallás dicsőségét is hangsúlyozza. Mindkettőben az embert jobbá tevő együttérzésre fókuszál.

Richard Wagner és Schopenhauer

Bár soha nem találkoztak, Wagnerre felemelő erővel hatott Arthur Schopenhauer filozófiája.

Több Wagner-kutató szerint a zeneköltő − még mielőtt megismerte volna Schopenhauer gondolatait − már tudakozódott a keleti filozófia iránt. Schopenhauer csak fokozta érdeklődését, mely élete végéig kitartott.

Wagnert a hitelezők elől állandó menekülésre késztette pazarló életvitele. Ezt a kezdeti kudarcok és a sikertelen házasság tetézte, így alakult ki Schopenhaueréhez hasonló életfelfogása. 1854-ben, Schopenhauer filozófiájának felfedezésekor mindezt igazolva látta. Ha nem is tudta követni, tudta, hogy az emberi vágyak és cselekedetek nagyrészt hiábavalók és szenvedéshez vezetnek. Az ösztönök kielégítésével nem, csak tudatunk magasabb szintre emelésével érhetjük el a békét.

Teljesen elfogadta Schopenhauer üzenetét, miszerint a szenvedést a kielégíthetetlen sóvárgás és vágy, valamint az egoizmus és az embertelenség okozza. Schopenhauer szerint a zeneszerző egy zseni, aki „feltárja a világ legbelső természetét, és azt a legbonyolultabb nyelven fejezi ki.”

Wagner érezte, mindez róla szól. „Így a fokozatosan rám gyakorolt ​​hatás rendkívüli volt – írta − minden bizonnyal döntő befolyást gyakorolt ​egész életemre.” Schopenhauer megtanította neki, hogy az együttérzésnek kell az emberi tapasztalatok középpontjában állni. Már az megszabadíthatja az egyént, ha megzabolázza az érzékek, a vagyon vagy a hatalom iránti késztetéseit, és együttérzést mutat társa iránt.

Bár Wágner nem gyakorolta mindezt, mivel a világi örömök és a pénz fontos volt számára, zenedrámái mégis erről szólnak. Hangjegyekbe foglalta Schopenhauer etikáját, mely szerint az erkölcs egyetlen igazi alapja az együttérzés.

Wagner Kelet vonzásában

Wagnert vonzotta Kelet filozófiája, érdeklődését sógora, Hermann Brockhaus is ösztönözte, aki orientalista volt. Brockhaust 1848-ban kinevezték a lipcsei egyetem ősi nyelveinek és irodalmának professzorává, szakterülete a perzsa és a szanszkrit lett. Wagnert felesége, Cosima naplóbejegyzései is jellemzik. Rávilágítanak, mennyire komolyan foglalkoztatta a zeneszerzőt a keleti filozófia.  Halála előtti este Wagner arról ábrándozott, hogy emigrálni fog a buddhista Ceylon szigetre.

„Alszom, álmodom, álmom elmélkedés, meditációm a mesteri tudás.” Ezzel a mondattal búcsúzik Erda, a Földanya a Siegfriedben. Szavai a bölcsesség elérése érdekében gyakorolt keleti meditációs gyakorlatot hangsúlyozzák.

Wagner úgy vélte, hogy a kereszténységnek, bár először a görög-római világban jelent meg, megkülönböztető gyökerei Indiában vannak. Többször is megosztotta gondolatait barátjával, Liszt Ferenccel, aki később az apósa lett. 1855-ben Lisztnek küldött levelében írta: „Lenyűgöz az ember által ismert legrégebbi és legszentebb vallás, Brahman tanítása, és annak végső átváltozása a buddhizmusban, ahol elérte a legtökéletesebb formáját.” Egy másik, szintén Lisztnek címzett levélben a megvilágosodott állapotról írta: „A buddha lelkekkel kapcsolatos tanítás szinte biztosan kifejezi az igazságot.”

Wagner India iránti csodálata

Amikor Wagner elkezdte tanulmányozni a keleti vallásokat, különösen India, Ceylon, Nepál és Tibet érdekelte. Ahogyan Cosima naplójából tudjuk, arra is talált időt, hogy az upanisádok egy változatát olvassa. Mathilde Wesendoncknak címzett levelében kijelentette, hogy hisz a reinkarnációban. Cosimanak pedig azt mondta: „Csak a zene közvetítheti a reinkarnáció rejtélyeit.”

A Parsifal első felvonásban az idős Grál-lovag felteszi a kérdést, vajon a bűnt az előző életbeli cselekedetek okozták? Ez egy keresztény lovagtól ugyancsak érdekes megjegyzés. Ráadásul be is igazolódik: a szenvedő egy korábbi életben nevetett a szent dolgokon, ez okozta a jelen kínjait.

„Milyen szégyenteljes helyet foglal el egész tanulásunk − írta Wagner Mathilde Wesendoncknak – összehasonlítva az ősi keleti tanítás legtisztább kinyilatkoztatásaival.”

1865-ben Wagner nagy lelkesedéssel olvasta el a Rámájanát. Íme, emlékiratainak felkiáltásai 1865. augusztus 16-án. Alig tíz nappal azelőtt, hogy megkezdte a Parsifal első prózai tervezetének írását:

„Ó, isteni Ráma! Milyen nagyszerűvé, mennyire hatalmassá válik minden számomra, ha ilyen személyekkel kell foglalkoznom! − Egy dicsőséges dráma áll előttem, különbözik az összes többitől! A legszebb vers! A Gangesz isteni földje!”

Richard Wagner: Trisztántól Parsifalig

Wagner elemzői szerint a Trisztán és a Parsifal a schopenhaueri és buddhista tanokat tükrözi. Ezek szerint a szenvedés az élet elkerülhetetlen része, és a vágy a szenvedés oka. A hindu filozófia tovább megy: az anyagi vágyak hajszolása és kielégítése helyett a lelki tudakozódást, a lelki tetteket ajánlja. Ennek követése elhozza a boldogságot.

Wagner zenedrámái is ezt tükrözik a maguk módján, még akkor is, ha nem mindig jutnak el a megoldásig. Jó példa ragyogó, érzéki remekműve, a Trisztán és Izolda. Wagner maga írta: „lázas vágy: egyetlen megváltása a halál”.

A buddhista alapgondolat: a lemondás szükségessége haláláig foglalkoztatta Wagnert. Vajon az emberi szenvedést szeretettel, vagy a szerelemről való lemondással lehet-e legyőzni? A végtelen vágyakozás, mely a szenvedés oka, lehet-e cél? A Trisztán és Izolda témája nem az üdvösség, hanem a pusztító vágy által keltett szenvedés, melynek csak a halál vet véget. A vágyakozás a központi témája, míg a Parsifalnak az együttérzés. Mindkét mű szövegkönyvét a zeneszerző írta.

A 4 operából álló Ring-ciklus, a Nibelung gyűrűje egy olyan világ elmúlását mutatja be, ahol az önzés, a szeretet hiánya és a mérhetetlen hatalmi vágy elkerülhetetlenül pusztulást eredményez.

Parsifal az állatok és embertársainak szenvedését látva együttérzővé válik. Képes lesz a „lázas vágyról” való lemondásra. Ez a hatalmas műalkotás, amely így elbűvölte a világot, azt tudatja nézőivel, amit India bölcsei is hirdettek: Mások szolgálata, melyet lelki célok érdekében végeznek, meghozza a boldogságot.

Wagner opera Buddháról

Az első európai tudós, aki átfogó és tájékozott beszámolót adott a buddhizmusról, a francia Eugène Burnouf volt, aki 1844-ben közzétette Az indiai buddhizmus története című bevezetését. Ezt tanulmányozta Wagner 1855-ben, mielőtt felvázolta a Burnouf anyagából készült A győztesek című operát. Buddhát akarta az operaszínpadon megjeleníteni. A hindu szentírások Buddhát Visnu kilencedik avatárjának tekintik. 

Richard Wagner még 1858-ban említi azt a tervét múzsájának, Mathilde Wesendonck költőnőnek, hogy Buddháról drámát fog írni. Cosima naplójából tudjuk, hogy elkezdte (1870): „Este R. felolvasta A győzők rövid vázlatát. Milyen gyönyörű! Reménykedem Istenben, őrizőmben, hogy ezt a művet is megalkotja. R. azt mondja, hetvenéves korára megírja a Parsifalt, nyolcvanra A győzőket.”

Végül a Parsifal lett Wagner utolsó nagy műve, melyben az indiai filozófia számos eleme megtalálható. Cosima Wagner 1882 októberében (ebben az évben mutatták be a Parsifalt) a következőket írta férjéről a naplójába: „A buddhizmusról kijelentette, hogy az emberi szellem virága.”

A vegetáriánus Wagner

A nagy nyugati filozófusok közül Schopenhauer volt talán az első, aki felismerte, a lelket az állatokban is: „Itt az ideje, hogy a bennünk és az állatokban egyaránt létező örök lény, mint olyan, felismertté váljon, védve és tisztelve legyen.” Nincs tudomásunk arról, hogy Schopenhauer maga vegetáriánus volt, ám a későbbi vegetáriánusokra jelentős befolyást gyakorolt. Wagnerre is, aki nemcsak a húsevést, de az állatkísérleteket is elutasította.

„Az emberiség alapvető előrelépése lenne, ha az állatkísérleteket együttérzés miatt abbahagynák.” Levél Ernst von Webernek, 1879. október 19.

Egyszer sétája közben látta, amint a húsbolt kirakatában a hentes megöli a csirkét:

„A férfi a ketrecbe nyúlt, megragadott egy tyúkot és levágta a fejét. Az állat szörnyű sikoltozása és a szánalmas, elhaló panaszhangok szörnyen felzaklatták a lelkem. A kegyetlen szenvedésnek ez a végtelen vándorlása rémálom, rémálom. Azóta sem tudtam megszabadulni e benyomástól, bár ezt már korábban is gyakran tapasztaltam. Szörnyű látni, hogy az életünk − amely összességében továbbra is az öröm rabja − a legkegyetlenebb szenvedés ilyen feneketlen szakadékán alapszik!” (Richard Wagner, Levelek Mathilde Wesendoncknak)

 „Közeli rokonunk feláldozása bizonyos értelemben saját magunk pusztítása; az állatot csak a mentális képesség mértéke választja el az embertől, az öröm és a fájdalom érzése azonos, ugyanúgy vágyakozik az életre, mint az ember.” − Művészet és vallás (1880)

A védikus irodalomban a tat tvam asi (Chandogya Upanisad 6.8.7.) „Te ugyanaz vagy” szavak azt jelentik, hogy minden élőlény lélek. 1879-ben Wagner ezt írta: „Tegnap hivatalosan tagja lettem az Állatvédő Társaságának. (…) Először azzal kell felhívni az emberek figyelmét az állatokra, hogy emlékeztetjük őket Brahman nagy mondására: Tat tvam asi (ez te vagy).” 

Az erőszak nélküliség a Parsifalban

Az ahimsza, az erőszak nélküliség hindu és buddhista alapelve megtalálható a Parsifalban is. A mű Buddha életének egy szép történetét eleveníti fel. Az első felvonásban a balga suhanc, Parsifal nyíllal lelő egy hattyút. A Grál-lovagok megtalálják, és vezetőjük számonkéri a tökfilkótól. Nemcsak egy lény sportból való meggyilkolásával vádolja, hanem gyilkossággal is. Ne felejtsük, a szöveget Wagner, a költő írta:

„Hogy gyilkolhattál itt, a szent ligetben, ahol csend és béke vesz körül?

Az erdő vadjai szelíden, barátsággal köszöntöttek,

A madár az ágon hozzád énekelt.

Mit ártott neked a hűséges hattyú?

A párját keresni repült a tó fölé.

Minket gyönyörködtetett, neked most mire jó?

Nézd, itt találtad el, véres szárnya most lekókad,

Szeme megtörik…

Átérzed, amit tettél?”

A Grál-lovag részletezni kezdi a hattyú szenvedéseit, elbeszélése pedig részvétet ébreszt Parsifalban.

Nem tudtam, hogy bűn – mondja az oktondi Parsifal. Kiderül, hogy semmit sem tud önmagáról, származásáról, még a nevéről sem. Sőt, amikor meghallja anyja halálhírét, az asszonyra támad, aki a hírt hozta. „Őrült fickó! Erőszak ismét!” − kiált rá a Grál lovag, és megállítja.

Parsifal: Grál-lovag és bódhiszattva?

Parsifalban a buddhista képek valódi bőségszaruját találjuk. Az óperzsa Parsifal név a tudatlan, naív, de erényre törekvő emberre utal. Mint Wagner hőse, aki átlagos élete kezdetén semmit sem tud a körülötte levő világról. Elzártan nevelkedik, a valósággal nem szembesül.

Buddha élettörténete is Sziddhárta herceg felhőtlen éveivel kezdődik. Sziddhárta nevének jelentése: Célbaérkezett. A herceg csak később ismeri meg az emberi élet velejáróját, a szenvedést, betegséget, öregséget és halált. A vándorló Parsifal hasonlóan jár. Wagnernél Parsifal, a jámbor balga lassan buddhává, megvilágosodottá válik.

Parsifal középpontjában az a felismerés áll, hogy az önző vágyak kielégítésében nem lehet megtalálni az üdvösséget. Minden élőlény különféle szenvedéseken megy keresztül, ha valaki együttérző, és segíteni próbál, az nagy lépést tett a megvilágosodás felé. A hindu tanítás következtetése: minden lény, az egész teremtés alapvető egységet alkot.

Sziddhárta és Dévadatta a hattyúval

Párhuzamok: Buddha és a hattyút megsebző Dévadatta

Sziddhárta unokaöccse, Dévadatta nyilával eltalált egy szép fehér hattyút. Sziddhárta, a leendő Buddha megszidta kegyetlenségéért, és ápolni kezdte a madarat. Dévadatta ahelyett, hogy megbánta volna tettét, zsákmányát követelte. Elmentek gurujukhoz, aki a vitát így döntötte el: Senki sem birtokolhatja az élőlényeket. A beteg madár a gyógyítóé, nem azé, aki az életére tör.

Parsifalt az első felvonásban a tudatlan Dévadattával azonosíthatjuk, érkezését a megsebzett hattyú jelzi. Hosszú az út, amíg a tudatlanságból a megvilágosodott buddha állapotba jut. „A belátás a bűnt megbánássá változtatja, a felismerés értelemre váltja a balgaságot.”

Párhuzamok: Sziddharta herceg és Parsifal megkísértése

Sziddharta herceget Mara és lányai akarják visszatartani: Tanhá-Vágy, Rati-Élvezet és Arati-Elégedetlenség. Mara a hinduizmusban Maja, az illúzió. A tudatlanság és az önző vágyak mindent elfedő és elferdítő látszatvilága.

A Parsifalban Klingsor viráglányai igyekeznek az ifjút küldetésében megakadályozni. Parsifal ekkor már lovag, akinek missziója van. A csábítás feledéssel jár, de amikor meghallja nevét, a lovag emlékezni kezd céljára. Szívét összeszorítja a fájdalom: „… anyámat elfeledtem! Ah, még mi mindent feledtem el? És elfelednem volt-e mit? Az elmém tompa és üres.”

Parsifal kínzó módon érti meg és érzi át az ember örök problémáját. A lelki ébredést megakadályozó anyagi vágyak gyötrelmét, melyek mindig kudarchoz vezetnek. Bár küldetése van, érzékei a gyönyör felé vonzzák. Szerencsére felülkerekedik, tudja mennyire ártalmas „a legfőbb jó keresése közben a bukás forrását kívánni.”

Abban a jelenetben, melyben Klingsor Parsifal felé hajítja a gerelyt, a szövegkönyv szerint „a fegyver megáll a levegőben. Parsifal megragadja, s a feje fölött tartja.” A Buddha-életrajzban hasonlót olvashatunk: Mara seregeinek a támadásakor a nyílvesszők megállnak a levegőben, s virágesővé válnak.

Összefoglalás

Életének utolsó három évtizedében Wagner komoly érdeklődést mutatott India két nagy vallása, a hinduizmus és a buddhizmus iránt. A kortárs kutatásokra hivatkozott, melyek szerint e filozófiák nyugat felé haladtak azután, hogy Nagy Sándor birodalma Kr.e. 327-ben kiterjedt az Indus felé. Wagner úgy gondolta, hogy ezek befolyásolták a keresztény tanokat. Ez a gondolat formálta a Parsifalt, amely nyilvánvalóan keresztény részletei ellenére tele van buddhista képekkel.

Wagner lutheránus volt, de felekezeten kívül tudta kezelni az örök erkölcsi törvényt, melyet egyaránt fellelt a keresztény, a buddhista és a hindu tanításban: az együttérzést, a másokkal való könyörületességet. Parsifal nemcsak másokat segített meg. Jótettei által elsősorban önmagát tette jobbá, a tudatlanságból a megvilágosodás felé lépett.

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*