A reneszánsz Indiája

Kultúra

2008-at hazánkban Hunyadi Mátyás koronázásának 550. évfordulója alkalmából a reneszánsz évének nevezik, a keresztény egyházak pedig ezt az esztendőt a Biblia évének nyilvánították. Talán nem sokan figyeltek fel erre a párosításra, hiszen annyi ilyen-olyan év vagy nap van folyamatosan kijelölve. Pedig érdemes a párhuzamot végig és tovább gondolni. Hiszen a reneszánsz jelentése: újjászületés, és mint minden szent írás, a Biblia is többek között a spirituális újjászületésről tanít.

Ünnepélyes megnyitó

A reneszánsz évének ünnepélyes megnyitóján kiosztották a Kultúra Pártfogója díjakat. E díj körül bábáskodók talán nem ismerték vagy nem értették meg Weörös Sándor találó gondolatát: Ha valaki “a tudomány és művészet pártfogója”, ez majdnem oly nevetséges, mintha egy vallásos emberre azt mondanák: “az Isten pártfogója”.

Sétálgassunk hát lehajtott fővel egy kicsit a történelmi és a lelki reneszánsz útjain. A reneszánsz a “sötét” középkor és a “fényes” (?) újkor választóvonalán a művészetekben és a tudományokban idézett elő forradalmat. Bölcsője s legfőbb színtere Itália.

Chaitanya, az indiai reneszánsz

A nyugati reneszánsszal egy időben élt Indiában Chaitanya vagy Csaitanja Maháprabhu, a szerzetesek gyöngye, akit jeles filozófusként is számon tartanak, s akit a vaisnava világ a Legfelsőbb egyik avatárjának tekint. Nagy vallásreformer volt, aki éppúgy felforgatta Indiát, mint Európát a kor helyi eszmei áramlatai.

Azonban a két reneszánsz eltérő utat és célt választott. Nyugaton kialakult az emberközpontú gondolkodás, a humanizmus. Csaitanja lelki mozgalma ezzel szemben az élet, sőt még a vallásosság legfőbb eredményeként sem az anyagi jótékonykodást, boldogságot, intelligenciát vagy felszabadulást jelölte meg. Hanem az odaadás, szépség, harmónia és szeretet kombinációjából álló lelki eksztázist. Ez a korszak Európához hasonlóan, Indiában is egy nagy megújulást eredményezett.

Pedig a körülmények ugyancsak kedvezőtlenek voltak, hiszen India nagy része muzulmán fennhatóság alatt állt. A hódítók pedig semmilyen eszköztől sem riadtak vissza, hogy a lakosságot a Próféta hitére térítsék. A reneszánsz kortól nyilvánvalóvá vált, hogy a művészetek és tudományok (ha isteni ihletettségüket nem veszítik el) sokat segíthetnek az emberi élet tökéletesítésében.

A nyugati kultúra sokszor öntudatlanul merít az óind hagyományokból. Jó példa erre a reneszánsz egyik jelképe, Botticelli: Vénusz születése című festménye. Megismétli a jószerencse, szépség és gazdagság istennőjének, Laksmi Dévinek a megjelenését, aki kék lótuszkehelyben emelkedett ki a tenger habjai közül. A lótuszvirág négy színű lehet. A kék lótusz szanszkritul az utpala. A lótuszról részletesebben a lótuszvirág témájú írásunkban olvashat.

Giordano Bruno a lélekvándorlásról is tanított

Amikor Indiában a lelki reneszánsz az ember és Isten kapcsolatának szédítően boldogító távlatait kutatta és kínálta hívei számára, akkor a reneszánsz kori Itáliában még egy emberöltőnyi időt kell várni. Mire? Hogy színre lépjen Giordano Bruno, az a nagyszerű ember, aki legalább alapjaiban megközelítette mindezt.

A nyugati reneszánsz a földi szépség bűvöletében élt, de nem nőtt fel nevének szó szerinti jelentéséhez, ahhoz, amit Kelet mindig is tudott az újjászületésről. Ezt bizonyítja Itália vezető filozófusának és költőjének, a kor egyik legkiemelkedőbb egyéniségének, Giordano Brunonak tragikus sorsa is. A lélekvándorlásról vallott eszméi is hozzájárultak, hogy az inkvizíció perbe fogta, s 7 évi raboskodása után máglyahalálra ítélte. Bruno, a domonkos rendi szerzetes utolsó válaszaiban is hirdette, hogy a lélek képes egyik vagy másik testben létezni s egyik testből a másikba vándorolni.

Giordano Bruno tudta, hogy a csak anyagi látásmódra képes emberi értelem számára az isteni valóság felfoghatatlan:

“… egy logikus és némileg is józan szellem semmiképp sem tudja elképzelni, hogy a számtalan világnak, melyek a mienkhez hasonlóak vagy nála nagyszerűbbnek mutatkoznak, ne legyenek ilyen vagy még különb lakói.” (A végtelenről, a világegyetemről és a világokról)

A több ezer éves Védák mint legtermészetesebb dolgot tanították az univerzumok törvényeit, s a brahmanikus kultúra sokkal nagyobb tudással rendelkezett, mint a reneszánsz Európa. Tény az is, hogy Giordano Bruno néhány merész kijelentését – bár a csillagászoknak már jó ideje nem volt kétségük, hogy igaz – műszeresen bizonyítani csak négyszáz év elteltével tudták. Talán nem véletlen egybeesés, hogy Bruno halálának éve egyben a reneszánsz kor legvégét is jelenti.

Kellár Márta írása

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*