Vadászpilótából hindu szerzetesRonald Henry Nixon (1898-1965), későbbi nevén Krisna Prem, egykori brit vadászpilóta volt a hinduizmus vaisnava ágának egyik legelső európai képviselője. A 20. század elején Indiába ment, s a spirituális tanítóval Jasoda Mával együtt egy ásramot alapított Mirtola közelében, majd egész hátralévő életét a Gaudíja Vaisnava hit gyakorlásának és megismertetésének szentelte. Több könyvet publikált, számos indiai tanítványa is volt. 


Ronald Henry Nixon az angliai Cheltenhamben született. Édesapja szívesen mesélte el, hogy néhány perccel fia születése után, amikor karjában tartotta őt, a csecsemő körülnézett, mintha azt kérdezte volna: Hová jöttem most? Pedig idősebb Mr. Nixon nem volt sem filozófus sem a reinkarnáció híve, felesége pedig orvos volt.

A fiatalember 18 évesen az első világháborúban vadászpilótaként harcolt. Egy alkalommal különös módon menekült meg az ellenséges repülőgépek támadásától, a közeli haláltól. Ekkor értette meg a pusztítás hiábavalóságát és céltalanságát. A háború után Cambridge-ben az angol irodalom mellett filozófiát tanult. Megismerkedett a hinduizmus Advaita Védanta tanításával és a buddhizmus tanaival is.

A huszas évek elején, cambridge-i tanulmányai végeztével Indiába utazott, tudását akarta elmélyíteni, ezért elfogadott egy tanári állást a híres Lucknow Egyetemen. Az intézmény alkancellárja Dr. Chakravarti a Teozófiai Társaság tagja volt, a felesége pedig egy lelkileg rendkívül fejlett személy, spirituális tanító, akinek később a szerzetesi neve Jasoda Má lett. Ronald H. Nixonra óriási hatást gyakorolt bengáli mentora, s a mély misztikus élmény hatására követte őt.

Nixon is hamarosan lelki nevet kapott, Srí Krisna Premként ő is a szerzetesi rendbe lépett. 1930-ban Jasoda Má és Krisna Prem együtt alapított egy ásramot a Himalája lábánál, Mirtola közelében, ahol a vaisnavizmus, a Krisna-bhakti hagyományai szerint éltek és tanítottak.

1944-ben Jasoda Má meghalt, Krisna Prem lett az ásram vezetője. Ebben az időben utazott is, járt Dél-Indiában, tárgyalt lelki vezetőkkel, találkozott többek között Sri Aurobindoval is. Annak ellenére, hogy Krisna Prem angol származású volt, széles körben elfogadottá vált, aki kivívta az indiai hindu közösség csodálatát. Kimagasló lelkisége és inspiráló tulajdonsága hírnevet és sok tanítványt szerzett neki.

Az ásramjában sokan keresték fel, mert tanulni akartak tőle. Az egyik hű követőjét, a mintegy két évvel fiatalabb Bob Alexandert még Angliából ismerte, aki akkor a Királyi Légierő orvostanhallgatójaként még kiképzés alatt állt. Egy könyvesboltban ismerkedtek meg, ugyanazt a filozófiai munkát keresték. Abban a pillanatban – emlékezett vissza Bob – úgy éreztem, találkoztam egy emberrel, akit az életem végéig tudnék követni. Így hát amikor tehette, az Indiai Egészségügyi Szolgálatnál vállalt munkát, hogy közel lehessen példaképéhez. Ronald Nixon, akkor már Krisna Prem addigra már a Himalája lábánál levő ásramban élt.Tíz év szolgálat után Bob is csatlakozott hozzá, s ott élt a következő tizenkilenc évben.

Krisna Prem több könyvet is írt, lelki témájú műveivel segítette olvasóit, s e könyvek mind a mai napig keresettek, új és új kiadást érnek meg. 1965-ben halt meg, India akkori elnöke mint mahátmát, nagy lelket búcsúztatta.



Joomla SEF URLs by Artio