Rabindranath Tagore belngáliai író, a világ egyik leghíresebb hindu költője. 1913-ban irodalmi Nobel-díjat kapott. Tagore gazdag és tekintélyes indiai családban született (1861-1941). Több hangszeren megtanult zenélni, és dalokat is írt. Angliában jogot tanult. Versei az indiai életérzés tökéletes példái. A legszebb indiai versek közé sorolják.

Rabindranath Tagore

Hazatérve Szantiniketánban lévő birtokán gazdálkodott, később iskolát alapított, és egyre népszerűbb műveinek kiadásából élt meg.

Hosszú élete során több mint 50 kötetét adták ki. Alkotásainak egy részét maga fordította angolra, így Európában is kezdett ismertté válni.

1905-től az indiai függetlenség kivívásáért felhívásokat tett közzé, erőszakmentes, pacifista szemlélettel.

Rabindranath Tagore írta és zenésítette az indiai himnuszt.

Az 1930-as évekig sokfelé utazott Európában, így 1926-ban több hetet töltött Magyarországon, Balatonfüred gyógyvizénél.

 

 

RABINDRANATH TAGORE: TIZENÖTÖDIK VERS A KERTÉSZ CIKLUSBÓL

Futok, mint a saját illatától megvadult pézsmaszarvas vágtat az erdő árnyai alatt.

Az éj május derekának éje, a szellő dél szellője.

Elvétettem az utat, és kószálok: keresem az elérhetetlent, s megtalálom, amit nem kerestem.

Kipattan a szívemből, s táncra perdül legszebb álmom.

A ragyogó látomás tovalibben.

Szeretném megragadni erősen, de elsiklik előlem, és tévútra vezet.

Keresem az elérhetetlent, s megtalálom, amit nem kerestem.

Fordította: Kopácsy Margit

 

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ RABINDRANATH TAGORE-RÓL

Nyugat, 1926. 22. szám nov.16.

Érzések és gondolatok egy estélyen

(részlet)

Amint fakó-rózsaszín palástjában megállt a hangversenydobogón, azon gondolkoztam, mi bírhatta rá, hogy hatvanöt esztendős korában, betegen eljöjjön a Gangesz partjairól, rászánja magát arra, hogy idegen országokban a költő-fejedelem fáradságos szerepét játssza, a gyorsvonatok irodává alakított fülkéiben, írógépek kattogása közben riportereket fogadjon, akiknek lapos kérdéseire éppoly lapos válaszokat kell adni s folyton vándoroljon irodalmi udvarával, a német bárónő-titkárnőjével meg az indus udvarmesterével, minden héten más határon robogjon át, szállodák párnáira hajtsa le fejét, nappal az autogramkérők hadával tusakodjék, este pedig orvosaitól kérjen tanácsot, hogy gyönge szívére való tekintettel hány szótagot szabad majd kiejteni a másnapi előadásakor. Nyilván azért műveli ezt, mert kedve telik benne. Daliás testében még ma is sok életerő lakozhat. De mi a közvetlen indítóoka?

Rabindranath Tagore - Hatvan kötet van mögötte. Hozzáértők szerint az új-ind irodalom kincse. Valószínűleg közölte már mindazt, amit üzenni akart a világnak. Munkáit legtöbb nyelvre lefordították. Ismerik őt mindenütt. Állítólag azonban hivatást érez az apostolkodásra is, élőszóval is terjeszteni óhajtja eszméit. Az, amit angol nyelvű beszédében, vagy inkább prédikációjában mondott a polgárosultság és műveltség közti ellentétről, nem új dolog. Mindnyájan tudtuk, hogy az igazi műveltség lelki magasság, nem mennyiségi, hanem minőségi fogalom s hogy aki villanylámpánál olvas és WC-n ül, még nem föltétlenül valaki. Mindenekelőtt szeretnünk kellene egymást, meg kellene értenünk felebarátainkat. (...)

Most nem töprengek többé, figyelek, a számat eltátva. Rabindranath Tagore egyik költeményét szavalja, az anyanyelvén. Mesélték, hogy ez a mutatványa a világ minden részén elragadta hallgatóit s én eleve lenéztem azokat, akik ilyen nyegle halandzsázásban kedvüket lelik. De már velük tartok. A bengáli nyelvet hallom, sarjadékát annak a szanszkrit nyelvnek, melyet az "istenek nyelvé"-nek neveztek, a prákritból származó új-szanszkritot, mely csupa "a" és csupa dallam, csupa mély lüktetés és csupa olvatag lágyság, az emberiség egykori dajkadala.

 

 

 

Joomla SEF URLs by Artio