fbpx Az indiai Birla család ezerszeresen visszakapta az adományát - Bharata Kultúrtér

Az indiai Birla család ezerszeresen visszakapta az adományát

India nagyjai

14 Birla templom épült India-szerte. A Birla család a nemzet vezető iparágának egyik résztvevője. A történet 1970-ben kezdődött, amikor az akkori Birla sarj azt álmodta, hogy a család üzleti birodalma mindaddig nem omlik össze, amíg véget nem ér a templomok építése. Üzleti vállalkozás lenne csupán, vagy a hindu filozófia adományozásról szóló tanításának egyik bizonyítéka?

A Birla család őseinek első adományosztó cselekedete a tehenek védelme volt. Az 1880-as években a Birla család több mint 100 000 rúpiát adományozott goshalák (tehenek védelmére szolgáló menhelyek) felállítására Kolkatában. Ez ma is folytatódik. 1900 elején támogatni kezdték az oktatást. Szanszkrit könyvtárakat nyitottak. A Birla család közismert az indiai szabadságharc pénzügyi támogatásáról is.

Gandhi egy Birla templom megnyitásán

A Birla család számos hindu templomot épített az ország különböző részein, az elsőt 1939-ben Delhiben. Mindegyik templom egy-egy istenségnek szentelt építészeti csoda. A kuruksetrai Gíta templom fehér márványból épült, és a Legfelsőbbnek, Krisnának ajánlották. 1952-ben építtette a néhai Jugal Birla. A kertben a 4 ló vontatta márvány szekér látható – rajta Krisna és Arjuna.

A Birla család története

A Birla család vaisja, kereskedő kasztból származik. Ghanshaym Das a XX. sz. vezető iparosa fiát, Basant Kumart arra utasította, hogy „soha ne használja a vagyont csak szórakozásból és mulatságból”, és „a minimumot költse magára”.

Ghanshaym Das levélben azt tanácsolta unokájának, amikor az egyetemen tanult: csak vegetáriánus ételeket fogyasszon, soha ne igyon alkoholt és ne dohányozzon. Keljen korán, kapcsolja le a lámpákat, amikor elhagyja a szobát. Ápolja a hagyományokat, sétáljon mindennap, tartsa a kapcsolatot a családdal, és mindenekelőtt ne legyen extravagáns.

Ghanshaym Das Birlára nagy hatással volt Gandhi. Különleges kötelék alakult ki közöttük. Gandhi levélben egyik mentorának nevezte őt. Ghanshaym Das támogatta Gandhi misszióját, és iskolák alapítására is teljes szívből adott, mert hitt az oktatás erejében. Unokája, Aditya Birla nagyapja és apja nyomdokaiba lépett.

Ma már több Aditya Birla Gyermekjóléti Központ is működik. Aditya Birla felesége, Rajashree Birla szerint férje hitt abban, hogy „az adakozás valójában élet”. Egy interjúban kifejtette:

„Az istenbe vetett hit elve aláhúzta családunk törekvéseit, amely a templomok révén az imádat szép lakhelyeiben nyilvánult meg. Ez folyamatos örökség a Birla családban. Számomra az adakozás az öröm, a szeretet és a gondoskodás kifejeződése. Hasznos a körülöttünk élők számára, és konkrét módon a világnak. Az adakozás olyan, mint a saját életed megáldása.”

Rajashree Birla

Napjainkban Aditya Birla fia, a már negyedik generációs filantróp a családfő, aki a hagyományokat tovább ápolja. Senki sem gondolhatja, hogy a család minden tagja, mindig csak jótetteket végzett, nem szentekről van szó. De úgy tűnik, hogy a templomok építése soha nem fog véget érni, mindig van egy-egy munkafolyamat valamelyik helyszínen.

Post a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*