16

Leveles Zoltán írása

Újabb gyanútlan érkezés Vrindávanba. A februári dél-indiai hőség után micsoda felüdülés a március eleji, vrindávani tavasz! Éppen három évvel ezelőtt forgattuk ezeken az utcákon a Guru c. filmet. Mennyi sok szép emlék! Már csak a forgatáson is. Kamerákkal való kivonulás a reggeli ködben, kapkodás, szervezkedés, máskor értelmetlennek tűnő várakozás. Vajon milyen lesz majd a film? Közel két hónapig dolgoztunk rajta. Sok apró részleten órákig, napokig. S ahogyan a mesterszakács ételeket és ízek kavalkádját látja a zöldségekben és a fűszerekben, a rendező is előre látja a filmet. A stáb többi tagja a rendező útmutatásai szerint cselekszik, és csak sejti, hogy itt, Vrindávanban valami csoda születik.

Annak a vrindávani csodának, nyilvánul meg parányi része, amit évezredek óta ízlelgetnek a bölcsek és a jógik. Vrindávanba a leghatalmasabb és legkegyetlenebb, minden kisdedet legyilkoló Kamsza király is csak félve lépett be, de önként és könyörögve menekült. Hogy is ne menekült volna? Mi keresni valója van Vrindávanban annak, akinek teli a pénztárcája, hatalomtól részeg, aki szégyentelenül dölyfös, s akit szétvet a méreg, ha mást boldognak lát, de örül, ha másoknak rosszul megy a sora.

Nem, nem, nem – mondják a bölcsek. Vrindávan világában nem léphetünk be csak úgy. Azok nyerhetnek oda bebocsáttatást, akiknek sem pénze, sem hatalma, sem gőgös önbizalma. S azok, akik akkor örülnek, ha mások örülnek, s akkor búsulnak, ha mások bánatosak. A bölcsek ezt úgy hívják: para dukha dukhi, ami nem más, mint együttérzés. Kamsza gőgössége és hatalma kitaszítja az embert Vrindávanból. Oda csak az elesettek, a szeretetre valóban éhesek nyernek bebocsáttatást. Akik a szeretetért bármire képesek, mert megértették, hogy a pénz, hírnév és világi örömök íztelen üressége oly távol van Vrindávantól és az önérdektől mentes önzetlen odaadástól, mint Ég és a Föld. Ha majd Kamsza király-féle szemeim elvakulnak, s a bölcsek szava Ady ihletettségével találkozik bennünk, akkor Éggé válik majd a Föld, s bepillantást nyerhetünk Vrindávan világába, ahová még az angyalok is félve lépnek. „Mikor elhagytak, mikor lelkem roskadozva vittem, csendesen és váratlanul átölelt az Isten." Ilyen Ő. Átöleli azt, aki méltó rá. S az méltó rá, aki őszintén méltatlannak érzi magát Őhozzá.

Nos, ennek a csodának a kellős közepén forgattunk. S a rendező víziójában már megelevenedett a film, amikor a stáb csak a fölösleges részleteket látta: túl meleg van, túl hideg van. Túl nagy a köd, szomjúság és álmosság gyötör. A rendező egészen mást lát. Az esetenként kellemetlen részletek mögötti célt. Ez viszi őt előre. A jövőbe látás képessége. Már a filmkocka megszületése előtt látja a filmet.

Hasonlóan, csak a Legfelsőbb látja a teljes képet. Mint mondják, „nem tudom, mit rejt a jövő, de tudom, ki tartja a kezében." S ez az, ami megnyugvást ad, az abszolút harmónia megértése. Itt, Vrindávanban minden olyan szép. Érthetetlenné válik minden otthoni nehézség, s hogy miért nem ékesíti megnyugtató mosoly az otthoniak arcát.

A Vrinda Kundzsában, a mi vrindávani otthonunk kertjében üldögélek. Jóleső merengés a Mumbaiból való egész napos vonatozás után. Visszaemlékezek az elmúlt két évtized vrindávani látogatásaimra. S nem csak a film jut eszembe, vagy az Álmom India születése, hanem a középkori kolostorok felújítása, a szemétgyűjtés, az éneklések, a körmenetek, az egyéni dzsapameditációk. Mindez a szépség a mesterem szavaiból fogant meg bennem. S amit megtanultam, hogy Vrindávan mindig hoz valami változást az életembe. Minden vrindávani látogatásomból megfogalmazódik egy súlyos, mély üzenet, ami a következő látogatásig kitart. Vajon mit ad nekem a mostani utam?

„Ez az utolsó napom Vrindávanban" – szólal meg mellettem egy nagymamás hang mélységesen fájdalmas hangon. Álmodom talán? Vrindávanban mindenki boldog. Hogy lehet, hogy egy ilyen kegyetlenül fájó hang hasít Vrindávan levegőjébe? Fejemet oldalra fordítva egy maga elé néző, lehajtott fejű, ősz hajú asszonyt látok, aki így folytatja: „22 éve élek Vrindávanban és most a férjem egészségügyi állapota miatt a dél-indiai tengerpartra kell költöznünk." Nem tudtam eldönteni, hogy magában beszél vagy hozzám szól a panasza. Képtelen voltam megszólalni. Nekem az első napom ezen az úton, neki az utolsó. Óhatatlanul egy vainava tanító szavai jutnak eszembe, aki halálos ágyán arra mutatott rá, hogy ha mindent úgy tennénk, mintha életünk utolsó lehetősége volna az adott tevékenységre, akkor életünk lelkisége azonnal elérné a vrindávani tudatsíkot. Ha az ima úgy hangzana el, vagy a púdzsát úgy csinálnánk, mintha az volna az utolsó; ha a táncos úgy táncolna, a zenész úgy muzsikálna...

A néhai Jugoszlávia Titó marsalljának szavaival: úgy kell élnünk, mintha örökké béke volna, de úgy kell készülnünk, mintha bármikor kitörhetne a háború. Ezt verték belém a jugoszláv oktatásban. S ennek az üzenetnek is van helye az abszolút harmóniában. Hát itt a helye, Vrindávanban. Úgy kell élnünk, abban a tudatban, hogy létünk végtelen. A Bhagavad-gítá kijelenti: ami egyszer létezik, többé meg nem szűnhet. Az élet örök, soha sem keletkezett, soha sem szűnhet meg. Földi pályafutásunk viszont véges, és nem tudhatjuk, mikor lélegezzük az utolsót. Nem tudhatjuk, melyik ima és púdzsa az utolsó. Ezért hát minden tett legyen olyan minőségű, mintha az volna az utolsó.

„Elmegyek Vrindávanból..." – folytatta a szinte öntudatlan állapotba került asszony. Nem tudtam megszólalni. Olyasmit szerettem volna mondani, hogy Vrindávan mindig azzal van, aki emlékezik rá, és hogy minden, minden olyan szép és jó. De nem jött ki hang a torkomon. Éppen akkor szólalt meg az ebédet jelző templomi harang.

A Vrinda Kundzsban a földön terítenek az ebédhez. A legfennköltebb étkezés. Törökülésben a földön, s az ebédet alázattal, mosollyal szolgálják fel. Egymással szemben ültünk az idős asszonnyal. Mindketten a tányérunkat néztük, miközben azon tűnődtem, vajon a torokfeszítés felenged-e, ha majd ajkamhoz emelem a megszentelt ételt. Hogy ő mire gondolt, azt nem tudom. Csak azt láttam, hogy könnyes szemének pillantása összevillant az enyémmel. E pillantás alatt két vrindávani évtized történéseit meséltük el egymásnak.

Joomla SEF URLs by Artio