world peaceÖrültem a koreai világbéke csúcstalálkozóra való meghívásnak. Hálás is vagyok érte. Érdekes hasonlóságot fedeztem fel e csúcstalálkozó és a világpolitika között. Ez alól a magyar politika sem kivétel. A világbéke csúcstalálkozó nagyon kvalifikált, befolyásos embereket sorakoztatott fel. Kedvencem a törékenynek hölgynek tűnő Tawakkol Karman, jemeni muszlim újságíró volt, aki a világ legfiatalabb Nobel-díjasa. Ugyancsak nagy hatással volt rám Haris Silajdžić (ejtsd. Harisz Szilajdzsity) magasröptű előadása, aki Bosznia-Hercegovina volt miniszterelnöke, majd államfője.

Tartottak előadást a világvallások és a világpolitika képviselői is. Jó esetben a politikusok és a vallási vezetők is az emberek általános jólétéért küzdenek, beleértve az anyagi, lelki és szellemi jólétet is. S amikor a világbékére terelődik a szó, jobbnál jobb beszédeket hallhatunk, de nagy sajnálkozásomra egyetlen szó sem esett a vegetarianizmusról.

Miért oly fontos kérdés a táplálkozás a világbékével való megváltás közben? Elsősorban etikai okokból. Nagyon egyszerű: az erőszak erőszakot szül. Egyetlen erőszakos tett sem marad megtorlás nélkül. Ilyenek a természet törvényei. Nem áll távol egymástól a genocídium és az állatmészárlás. Hasonló módszerek, hasonló meggyőződések, melynek alapja felsőbbrendűség. Az ember valamilyen beteges elméletre hagyatkozva jogot formál mások szisztematikus kiirtására. A genocídiumok hatása évszázados sebeket ejt a világban, melyek könnyen kifakadhatnak. Hasonlóan, az állatok vagy a Föld-anya ellen elkövetett szervezett agresszió is hosszú távú károkat okoz a világban. Az energia-megmaradás törvénye alapján az okozott szenvedés fájdalma megmarad valahol az éterben, majd bumerángként visszatér a kellő pillanatban. Sokan elbagatellizálják, mondván, hogy igen, elvileg egyetértek azzal, hogy fölösleges agresszió az állatmészárlás, de nem ez a legfontosabb kérdés, sem a családi életemben, sem a gazdaságban, sem a politikában, sem a vallásban.

Emlékszem, fiatal koromban, vagyis most már inkább azt mondanám, gyerekkorom végén, egyfajta letisztult világnézetet színlelő, avantgárd lázadóként barátiammal csak legyintettünk, ha valaki az élet értelméről gondolkodott. Hol van az már, gondoltuk. Vörösmarty az élet értelmét kutatja, Madáchban felmerül a kérdés, hogy egyáltalán van-e az életnek értelme, s végül a 20. század avantgárdjai „letisztulva" bizonyosodtak meg abban, hogy az életnek nincs értelme. Vajon hova vezet a világot értelmetlen káosznak vélő gondolkodás?

Hasonlóan mennek el világbékeharcosok az állatok értelmetlen mészárlása mellett. Nem tartják kulcsfontosságú kérdésnek. Az egyén személyhez fűződő jogának tartják, nem mérlegelve, hogy míg az egyik élőlény táplálkozásáról, a másik életéről van szó. Nem intézhetjük el egyetlen legyintéssel, mint a lázadó kamaszok, mikor az élet értelmének kérdésére legyintenek.

Nem, nem, kedves embertársaim, az állat nem azért van, hogy megegyük. Az állatok a testvéreink, kiknek lemészárlása nélkül vígan élhetünk, sőt vígabban. Meg kell értenünk, hogy addig nem lesz világbéke a földön, amíg abba nem hagyjuk az agressziót: egyfelől nem emelünk kezet egyetlen nemzet, egyetlen ember ellen sem. Legyen ez az első lépés. De ha eszerint is élünk, a világbéke mégsem nyilvánul meg. Következő lépés: nem követünk el agressziót sem tettekben, sem szavakban. Ez már sokkal nehezebb kérdés. Milyen könnyen elveszítjük a türelmünket és bántunk meg másokat szavainkkal. Következő lépés: gondolatban sem követünk el agressziót. Eljutottunk a legnehezebb ponthoz, hiszen az agresszió táptalaja oly termékeny, melyet a féltékenység, irigység, érvényesülési vágy, élvezetvágy vize öntöz.

Itt jön a következő lépés: mindezt nem csak az emberekkel, hanem az állatokkal és az egész világgal is gyakoroljuk. S milyen csodálatos, hogy ez a lépés nem nehezebb az előbbieknél, hanem sokkal könnyebb. Ha az ember a táplálkozásában erőszakmentes, akkor agressziónk talajából fokozatosan lebomlanak a nem oda való vegyi elemek, így az irigység és társai helyett az erőszakmentesség és együttérzés talajává válunk. Mi magunk. Olyanokká, akik még a légynek sem ártanak.

Persze egy folyamatról beszélünk, hiszen a vegetáriánusok is ugyanolyan emberek, mint bárki más. Tudnak haragudni, mérgelődni, féltékenykedni. Viszont azáltal, hogy nem gerjesztik az állatok lemészárlásából eredő gyilkos energiát levegőben, a világbéke élharcosai ők.

Joomla SEF URLs by Artio