Abdul Kalam portré, India államfője 2002-2007 között

India gazdasága

Miután Abdul Kalam az első indiai elnök, aki felszólalt az Európai Parlamentben, portréban mutatjuk be a világ legnépesebb demokráciájának államfőjét és azt, hogyan tette a tudományt mandátumának központi elemévé. Kalam 1931-ben született Tamil Naduban. Pályafutásának nagy részét hadiipari és űrkutatóként töltötte Indiában. 2002-ben országának 11. elnökévé választják.

Abdul Kalam

Kalam a szellemi fejlődést tartja a legfontosabb célkitűzésének. Elmondta:

„A gondolkodásnak kell a legfőbb tőkénknek lennie. A gondolkodás fejlődés. A nem gondolkodás az egyén, a szervezet és az ország megtorpanása.”

Az indiai elnök országát egy fejlett, „tudásalapú szuperhatalommá” kívánja tenni 2020 ra. Ebben a célkitűzésében a tudomány kitüntetett szerepet kap, amely egyszerre a gazdasági növekedés motorja, illetve az emberek gondolkodásmódjának új lehetősége is. Kalam hangoztatta:

„Az ország lakosságának közel negyedét ki lehetne emelni a szegénységből, ha a kormány folytatná technológiának, mint a növekedés forrásának támogatását”.

Mielőtt elnökké választották Kalam repülőmérnöki diplomát szerzett. Ezt követően négy évig dolgozott hadiipari és űrkutatóként. 1983-tól két évtizeden keresztül ő irányította az integrált távirányítású rakéták fejlesztését. Az indiai ballisztikus és nukleáris rakétaprogram atyjaként is emlegetett Kalam irányítása alatt dolgozó csoport több műhold sikeres fellövésével is büszkélkedhet.

1992-től 1999-ig India hadügyminiszterének és miniszterelnökének tanácsadójaként tevékenykedik: az irányítása alatt folytatott atomfegyver kísérleteknek köszönhetően India belép az atomfegyver-nagyhatalmak sorába. India fellőtte első kereskedelmi célú rakétáját Shriharikotából, csatlakozva az USA, Oroszország, Kína, Franciaország és Japán által alkotott exkluzív klubhoz.

Amikor nem politizál, akkor tengeralattjáróval és vadászrepülővel utazik, kertészkedik, verset és könyveket ír. Számos könyve közül legismertebb talán a „Tűz szárnyai” címmel megjelentetett önéletrajzi regénye, amellyel az indiai ifjúságot szerette volna ösztönözni.

Abdul Kalam indiai elnök EP látogatása kapcsán górcső alá vettük a világ legnagyobb demokráciájának, Indiának az EU-val fennálló kapcsolatait. India és az unió egyaránt hatalmas kulturális, nyelvi és vallási sokszínűséget mutat.

Abdul Kalam és az EU kapcsolat

Abdul Kalam indiai elnök EP látogatása kapcsán górcső alá vettük a világ legnagyobb demokráciájának, Indiának az EU-val fennálló kapcsolatait. India és az unió egyaránt hatalmas kulturális, nyelvi és vallási sokszínűséget mutat.

India és az EU között szoros a kulturális kapcsolat. Hozzávetőleg 3 millió indiai (vagy indiai származású) él az EU-ban, míg mindössze 30 000 európai él Indiában. India emberi erőforrásaiban nagy lehetőségek rejlenek.

2020-ban az EU-ban az átlagéletkor 45 év lesz, míg Indiában csupán 29. Eddig az esztendőig terjedően ígérte Abdul Kalam indiai elnök, hogy Indiát egy gazdaságilag fejlett nemzetté teszi.

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*