Hindu halálkép

Elmélet

A szomorú halál nem a vég, csupán kapu: átjáró két világ, két születés között. A lélek elvándorol, hátrahagyva használhatatlanná vált anyagi testét. Ez a lélekvándorlás. Az emberi élet a meghalás művészete. Az életet becsületesen végigküzdő halála a hátramaradóknak keserédes diadal. Fájdalmas, mert hiányát semmi sem pótolhatja. Győzedelmes, mint harcban elesett hősé.

„A test ruha: ha elszakad, újat osztanak a világ-magazinból.” (Gárdonyi Géza)

A lélek pedig továbbutazik. Tudatállapota vonzza be új környezetébe, s annak megfelelő testet ölt. Így szerez újabb és újabb tapasztalatokat. Az efféle, tapasztalati úton történő tanulás hosszú távú és hatékony. A diák szerepébe bújó lélek a tanultak alapján megoldja a különféle feladatokat.

A halál az évzáró, amikor is az ember tudása megmérettetik. Rendszerezi az egész éves tananyagot, ami a meglehetősen rövid nyári szünetben tovább érlelődik, és beépül a diák tudástárába. Ezt az évek alatt összegyűjtött és folyamatosan gyarapodó tapasztalatot kamatoztatja az egyre inkább kibontakozó tanuló. Végül szakmája mesterévé válik.

Ezután már nem szükséges visszaülni az iskolapadba. Így tanul a lélek vándora is az újjászületés iskolájában, amíg a lélek ismerőjévé nem válik. Az óind gondolkodás nem véget, hanem egy folyamatot lát a halálban. S a folyamat végén, amikor rendelkezik már minden tudással, ami továbbröpítheti, akkor behatol a Legfelsőbb országába. A halál nem visszatekintés. Inkább előrenézés − a múlt tapasztalataival, a jelen erejével.

Post a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*