Bhagavad-gítá

A Bhagavad-gítá a hindu vallás szentírása, a védikus irodalom alapműve. India szakrális irodalma páratlan kincs a világirodalom spirituális tárházában. Az ötezer évvel ezelőtt elhangzott isteni kinyilatkoztatás a Legfelsőbb, Krisna és egy kedves híve, Ardzsuna közötti párbeszédben foglalja össze az emberi élet anyagi világbéli pályafutásának küldetését. A Bhagavad-gítá elbeszélésének időpontja decemberre esik. Erről a napról a Gíta Dzsajanti (angol átírással Gita Jayanti) ünnepségen emlékeznek meg, amikor is a mű szanszkrit verseit, slókáit recitálják. Szépirodalmi költemények érdekelnek? Akkor érdemes elolvasni a Legszebb indiai versek c. írásunkat.

Bhagavad-gita a hindu vallás szentírása

A képen a Bhagavat-gítá 19. századi szanszrit kézirata látható

 

A Bhagavad-gítá szerkezete és témája


A Bhagavad-gítá 18 fejezetből, 700 versből álló mű. Krisna és Ardzsuna dialógusát Szandszája látnoki képességével meséli el a vak Dritarástra kirááynak. A cselekmény Kuruksétrán, a híres zarándokhelyen történik. A háborús helyzetté alakult politikai konfliktusban Ardzsuna lelkileg összeomlik, mert nem érti, hogyan fajulhattak el a dolgok odáig, hogy régi barátaival, tanáraival és rokonaival kell megküzdenie.

Krisna e konfliktus kapcsán meséli el Ardzsunának a Bhagavad-gítá tanítását, hogy megértse Ardzsuna és az utókor is, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is meg kell tanulni meglátni a legfelsőbb pozitív elrendezést. Ez az isteni elv misztikus módon mindig, mindenki számára a legkedvezőbb fordulatokat rejti magában. Végső soron a Bhagavad-gítá a belső konfliktus és bizonytalanság leküzdésére buzdítja olvasóit. A következő témákat tárgyalja:

 

  • Ísvara – a Legfelsőbb
  • Dzsíva – élőlény
  • Prakriti – anyagi természet
  • Kála – örök idő
  • Karma – tettek


A Bhagavad-gítá társadalmi hatása

A Bhagavad-gítá számos nagy szentet vezetett végig lelki ösvényén. Emellett nemzetközi és indiai híres politikusok, tudósok és művészek életére is nagy hatással bír az időtlen és páratlan tanítás. Indiában a Bhagavad-gítá nemzeti szentírás.  Tulsi Gabbard, az amerikai képviselőház tagja hivatail esküjét a saját személyes Bhagavad-gítájára tette. Az Egyseül Államok Legfelsőbb Bíróságán is történt bírói eskütétel a Bhagavad-gítára.

A Bhagavad-gítá tanítása

A Bhagavad-gítá többek között definiálja a test és a lélek közötti különbözőséget, a lélekvándorlást, a helyes tettet, a Legfelsőbb elérésének módját. Választ ad a Ki vagyok én? és egyéb filozófiai alapkérdésekre, mint amilyen a Legfelsőbb elérése. A Gítá beszél az Abszolút megismerhetőségéről, az anyagi energia legyőzhetőségéről is.

 

 

  • Hindu templom Budapesten: Asram, puja, tanítások

    Pudzsával kezdenéd a napod egy hindu templom asramjában? Miért ne ajánlanál fel egy mécsest, hallgatnál kirtant és tanításokat, hogy a napközben a munkád meditációvá váljon? Asrami porgramok a Bharatában. Szeretettel várunk.

    Hindu templom Budapest belvárosában:  asram, puja, indiai tanítások

     

    Hindu templom Budapest: Bharata Asram

    A Bharata asram hindu templom Budapest VII. kerületében található. 

    Cím: 1074 Budapest, Tivadar utca 3. - 10 lépés az Almássy

    ...
  • A spirituális fejlődés felsőbbrendű íze

    Ki ne vágyódna egy felsőbbrendű ízre, hogy megtapasztaljon a spirituális fejlődés során?Egy spirituális élmény azonban nem feltétlenül könnyedén átadja magát.Lássuk, milyen választ adni az ősiBhagavad-gítá-nak a felsőbbrendű íz érzésére?

    Egy spirituális fejlődés spirituális élménye...

  • Will Smith a spirituális India bűvöletében

    Will Smith indiai látogatása kapcsán derült ki, hogy a Bhagavad-gitá kedvenc olvasmányai közé tartozik. A népszerű hollywoodi színész, Will Smith az ő „belső Arjunájával” utazik – adta hírül a Business Standard december vége felé. Will Smith Oscar-díjra jelölt amerikai színész, többszörös Grammi-díjas hiphopelőadó. 

     

    Will Smith indiai látogatása kapcsán derült ki, hogy olvasta a Bhagavad-gitát

    Tipp: Bhagavad-gítá előadások

    ...
  • Legyen a Gítá nemzeti szentírás!

    Delhiben, a világörökség részét képező Vörös Erődben tartott ünnepségen arra emlékeztek a résztvevők, hogy a Bhagavad-gítá több mint ötezer éves. A 2014-es eseményen közel harminc ország képviseltette magát, számos spirituális vezető és külföldi méltóság jelent meg. A Bhagavad gítá hindu szentírás, mely a Védák részeként ismeretes.


    Bhagavad-gítá szentírás

    Tipp: Asrami előadások a Bharatában>> ...

  • Gita Jayanti ünnep a Bharata Kultúrtérben

    2017. december 3-án. 10:00 óra  Bharata Kultúrtér | Bő 5000 évvel ezelőtt egy különös párbeszéd során Krsna feltárta Ardzsuna előtt a titkok titkát. A Bhagavad-gítá elbeszélése napjának évfordulóján világszerte megemlékeznek e fontos eseményről. Ehhez a tradícióhoz csatlakozik a Bharata Kultúrtér a Gíta Jayanti megünneplésével.
     
    Gita Jayanti ünnep - a Bhavagad-gítá megjelenése

    A Gita Jayanti

    ...
  • Amit a Hare Krisna maha mantra zengéséről tudni érdemes

    Sokat hallottunk már a Hare Krisna mantráról. A mantrák hatalmáról már írtunk korábban. A mantra-világ egy időben olyannyira foglalkoztatta a társadalmat, hogy a Hare Krisna mantra megjelent a Hair c. filmben és az amerikai mainstream rockéletben. A woodstock korszak egyik velejárója.

    Az angol rockzenészek sem maradtak tétlenek. A Beatles-fiúk is énekelték Krisna neveit, találkoztak Prabhupáddal. George Harrison elkötelezett gyakorló volt.

    ...

  • Lélekvándorlás történetek

    A halottak napja egyfajta vészjelzés az ember életében. Megkérdőjeleződik a rendszer értelme. Biztos, hogy jó ez így? Végiggürcöljük az életünket és a végén fogalmunk sincs, mi történik. Megszűnés, lélekvándorlás vagy feltámadás. Ki vagyok én? Annyifélét mondanak. A halál utáni élet bizonytalan.

     

     

    Lélekvándorlás utazás

     

    Annyi biztos, hogy elődeink mind ott fekszenek a

    ...
  • Jóga, egészség: az élet tudománya

    A jóga egészség tekintetében figyelemreméltó életforma. Szabó Szilvia összefoglalta gondolatait a jóga és egészség összefüggéséeiről. 

    „Akinek evése, alvása, pihenése és munkája szabályozott, az a jóga gyakorlásával minden anyagi fájdalmat képes megszüntetni." Bhagavad-Gítá 6.17.

    Az első jógik alapvető kérdése az volt: „Hogyan győzhetem le a halált?" Mostanában az emberiség rohan, ideges, nincs ideje magával foglalkozni és a stresszt, feszültséget, ami nap mint nap éri nem tudja ellenőrzése alatt tartani.

    Tipp: keresd intenzív jóga tanfolyaminkat>>

    A jóga életmód nem fatalizmus

    A jóga életmód nem újkeletű életforma. Ezúttal egy különös jógi életútját imerhetjük meg. Csakravarti Radzsagopálacsári (1878-1972), ismertebb nevén Radzsadzsí, egy indiai ügyvéd, függetlenségi aktivista, politikus, író és államférfi volt. A világbéke és a leszerelés támogatójaként hevesen ellenezte a nukleáris fegyverek használatát.

    Jóga életmód Krisna szerint

    Gandhi kiváló harcostársa volt, harminc éves munkatársi és baráti kapcsolat fűzte őket össze. Radzsadzsi rövid életrajzát korábbi cikkünkben adtuk közzé. Álljon itt Radzsadzsi egyik fontos írása, a

    ...
  • Ki vagyok én? - B.R. Srídhar Maharádzs

    A lenti írás korunk egyik kiemelkedő tanítója, B.R. Srídhár Maharádzs beszélgetéseiből került lejegyzetelésre. Srídhár Maharádzs a bengáliai Navadvipban élt asramjában. Miközben a világ minden tájáról odalátogattak hozzá, mint mondják, ajkaiból megállíthatatlanul áradt mestereinek mézédes tanítása. A lenti írás is egy ilyen beszélgetésből született 1980. körül. Srídhár Mahárádzs tanítása nagy hatással volt a magyarországi vaisnavizmusra is, hiszen A.Cs. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád tanítványai közül -mesterük javaslatára- többen Sridhár Maharádzshoz fordultak szeretett mesterük eltávozása után további tanításért. Így tett a többek között Magyarországon tanító

    ...
  • Meditáció, pránájáma, mantra workshop

    2016.05.21-én 10:00-tól 14:00-ig, Bharata Kultúrtér

    Örömmel értesítünk, hogy újra hazánkba látogatott Siddhanta Das és május 21-én szombaton tart egy workshopot a meditációról, pránájámákról, és a mantrákról. Ha a jóga finomabb területei is érdekelnek, és szeretnél egy jót gyakorolni velünk szeretettel várunk!

    Joga workshop


    Siddhanta Das New Hampshire-ból, az USA-ból érkezett. 15 éve gyakorolja a bhakti jóga iskola gaudíja vaisnava tradicióját. Iyengar jóga tanár. A napokban érkezett Magyarországra indiai zarándoklatáról. Indiában a szent helyeket látogatta meg, mint Vrindavan, Mysore, Rhisikesh,

    ...
  • Bhagvad-gítá konferencia

    A maga nemében első, kortárs jelentőségű Bhagvad-gítá konferenciát tartottak nemrégiben az Egyesült Királyságban. Az indiai és brit szakértők azzal a céllal jöttek össze, hogy keressék a választ a számtalan kérdésre, ami segít nekünk önmagunk egyedi átalakításában.

    A hinduizmus valamennyi szent szövege közül a Bhagvad-gítá a legszélesebb körben olvasott mű. Időtlen érték, állítja a szakértők és a történészek többsége. Mi a jelentősége a mai világban? Ki kell elemezni ebből a szempontból – mondta dr. Kapil Kapoor, a Mahátma Gandhi Nemzetközi Hindi Egyetem kancellára.

  • Költészet és filozófia

    Rudyard KiplingA Nobel-díjas Rudyard Kipling 1895-ben így fogalmazta meg költői módon azt, amire a Bhagavad-gítá több versben is rámutat.

    A nagy „Ha”, amely mindnyájunk életében lépten-nyomon felbukkan: Mi lenne, ha így tennénk, s nem mindig más utat választanánk…

    Ráadásul a Bhagavad-gítá nagyobb eredményt ígér, az emberi élethez méltóbb cél megvalósítását.

    Nemcsak a Föld, de az égiek elérését, s nemcsak emberi tökéletességet, hanem múlhatatlan lelki boldogságot is.

     

     


    ...

  • Lingvisztikai reneszánsz nem csak Hindusztánban

    Kalavar.jpgDr. Jyotsna Kalavar, a Pennsylvania Egyetem professzorasszonya használta ezt a kifejezést, amikor a szanszkrit nyelv újraéledéséről beszélt. Nemcsak Indiában, az amerikai hindu közösségekben is nő az érdeklődés, hiszen a szanszkrit az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozik, és ilyenformán az angol nyelv egyik őse.

    Az angol gyarmatosítás miatt ugyan egy időre háttérbe szorult a Védák nagyszerű, filozófikus nyelve, de ma is fontos szerepet játszik világszerte.Az egyetemi hallgatók is már régóta látogathatják többek között a Harvard, a Yale, a Stanford vagy a Chicagói Egyetem szanszkrit

    ...
  • Menekültválság Indiából nézve

    Leveles Zoltán írása

    Megszoktam már, hogy ha az indiai sajtóban megjelenik Magyarország, vagy valamelyik magyar politikus neve, akkor valószínűsíthetően nagy balhé van otthon. A korábbi indiai magyar vonatkozású sajtóhírek, hogy magyar politikus Indiába látogat, tévészékház ostrom, táncoló miniszterelnök, és hasonló hírek azonban nem maradnak meg különösebben az indiai köztudatban. Nem úgy, mint a menekültválság. Ha kiderül rólam magyar származásom, akkor az egyöntetű reagálás valami ilyesmi: „Hungary problem…” Vizsgáljuk hát meg ezt az egész menekültválságot az indiai bölcsek szemszögéből, a belső béke szemüvegén keresztül.

    Az érmének mindig két oldala van. A menekültkérdés futótűzként terjedő

    ...
  • Egy lady Gandhi szolgálatában

    A brit arisztokrata nő, aki Gandhiért elhagyta otthonát

    Mira és GandhiMadeleine Slade (1892-1982), ez a különös egyéniségű hölgy gazdag arisztokrata családból származott. Mivel apja,

    ...
  • Szvámí B.A. Paramadvaiti nyílt levele Vrindávan Mathurához csatolásáról

    vrindavan reggeli furdes-2Kedves Olvasó!

    A vrindávani Vrinda Kundzsa templomból írom soraim. Ezt a templomot több mint 200 évvel ezelőtt építtette Manipur állam néhai királynője. Az itt imádott Istenség neve Srí Srí Rádhá Vradzsa Móhan.

    Örülünk az Uttar Pradés szövetségi állam rendelkezése ellen szervezett tüntetésnek, aminek keretében egyre több vrindávani templom bezárja kapuit a nyilvánosság előtt. A felsőbb döntés értelmében Vrindávant hozzácsatolják Mathura város közigazgatási területéhez. (Vrindávan 5000 éves múltra visszatekintő hindu szent város Delhitől 150 km-re - a fordító megjegyszése)

    Sewak

    ...
  • India történetét hitelesen bemutató dokumentumfilm

    A Hinduizm Today magazin szerkesztői Shiva Bajpai (Kaliforniai Állami Egyetem) történelemprofesszorral együttműködve dolgozzák ki azt a remek dokumentumfilmet, mely India történetének autentikus bemutatását tűzte ki céljául. Az elmúlt évben az ismeretterjesztő film első, nem egészen fél órás része készült el, mely jól használható az iskolák oktatási programjában is.

    indiai dokumentumfilm

    Az Indus-völgyi civilizációval kezdődik, majd a Védák, a Rámájana, a Mahábhárata és a Bhagavad-gítá rövid ismertetése következik, ezután a hindu társadalomról hallhatunk.

    A tudomány korai

    ...
  • Hindu szentírásra tesznek esküt az USA-ban

    E század elején még ugyancsak elméletben létezett az a vallási tolerancia, mely mára már lehetővé tette, hogy a hindu politikusok a szent Bhagavad-gítá könyvet használják eskütételre az Egyesült Államokban. 2012 fordulópontot hozott az amerikai politikában, amikor Tulsi Gabbard (az első hindu, akit megválasztottak az amerikai képviselőház tagjának) letette hivatali esküjét erre a szentírásra helyezve kezét.

    Srinivasan hivatali esküje

    Nemrégiben megismétlődött ez a szertartás, amikor beiktatták bírói hivatalába Srikanth Srinivasant az Egyesült

    ...
  • „Aha..."

    Leveles Zoltán írása a Gangesz partjáról, a Himalájából

    Gangesz IndiaIlyen egyszerű a dolog: egy homlokra csapás. Milyen bonyolult is volt egy-egy matematikai egyenlet hajdan a suliban. S láss csodát, egyszer csak eljutottunk addig a pontig, ahonnan már csak egy homlokra csapás választott el bennünket a nagy „aha" élménytől, amikor is fejcsóválva, szinte értetlenkedve értettük meg a dolgok egyszerűségét. Mint mondják az indiai bölcsek, a bonyolultaknak bonyolult, az egyszerűeknek egyszerű.

Joomla SEF URLs by Artio