A Gárdonyi-év kapcsán összeállította: Kellár Márta
 
gardonyi geza_Mint ember ő Tanító volt. „A tanító olyan lámpás, mely minél inkább világít másoknak, annál inkább fogyasztja önmagát." – írta Gárdonyi A lámpás című kisregényében. Mint filozófus a lélek természetét kutatta: „A lelkem kérdőjele az égig nyullad!" Stílusa egyedi, gyönyörű magyarsága költészetté nemesítette a prózát is.
Az egri remete méltán gondolkodtatja el az utókort. Regényei letehetetlen olvasmányok, novellái különleges gyöngyszemek. Hite nem a vallás formaságain nyugodott, hanem belső meggyőződésen: „az Isten az én szívemben lakik" – mondta halála előtt. „Azt a hírt hagyta maga után, hogy rideg és zárkózott ember volt, befelé néző lelki fronttal" – olvashatjuk Móra Ferenc feljegyzését.
 
Gyermekkorára emlékezve ezt írta: „Megtalálom már abban a fejletlen testi életben is a lelki élet iránt való hajlamot, a behúnyt szemmel járónak világosság felé való ösztönös fordulását."
 
Tudjuk, hogy éjjeliszekrényén egyaránt ott volt a Biblia és a Bhagavad-gítá, melynek híres versét (2.22.) érdemes párhuzamba állítani azzal, miként vélekedik Gárdonyi a reinkarnációról: „Miként az ember leveti elnyűtt ruháit, és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe." Gárdonyi ugyanerről: „...az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad, újat osztanak a világ-magazinból."
Gárdonyi év van. Számtalan publikáció jelenik meg, többféle megfogalmazásban. De ha igazán meg akarjuk ismerni őt, olvassunk inkább eredetiben Gárdonyit. Nem fogjuk megbánni, s Gárdonyi eléri valódi célját: „Az író munkája az embernemesítés." Íme egy csokorravaló ízelítőként.
 
 
A láthatatlan ember
 
„Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ô az arca mögött van. Láthatatlan."
„Hiszem, hogy az emberi élet nem ezen a földön kezdődik, és nem ezen a földön végződik. Bolygunk és küzdünk itt, nem tudjuk miért. De van, aki tudja."
Bial táltos így beszél Zétához:
„– Nem vagyunk állatok. Hm. De hátha az állatok is emberek?
Emberek?
– Emberek, más-más testi formákban élő emberek.
– Nem értem, uram, bocsáss meg.
– Mielőtt ember voltál, voltál fű, voltál virág, voltál fa, voltál légy, voltál cserebogár, farkas, ló, oroszlán, minden-minden.
– Bizonyos ez?
– Bizonyos-e, hogy mindennek van előzménye?
– Az bizonyos.
– És az előzménynek is előzménye?
– Az is bizonyos.
– Nem is lehet másképpen. Nem érzed-e magadban hol az egyik állatot, hol a másikat?
– Nem én, uram.
– Nem ismersz-e embereket, akik prédalesők, hálófonók, mint a pók?
– Ismerek.
– Nem ismersz-e olyanokat, akik gyűjtenek, mint a hörcsög, akik vérengzők, mint az oroszlán, vagy gyávák, mint a nyúl, vagy szolgálatra valók, mint a ló, vagy alattomosak, mint a kígyó? Mi egyéb ez, ha nem maradvány az előbbi életnek a természetéből?
– De mire volna ez jó, uram, a léleknek ez a minden testen való átutazása?
– Mire jó? Tudja az, aki elindított. Én csak azt gondolom, hogy erőérzésre jó. Az értelmünk erősödik, mint a növekvő csillag fénye. Minden halál vedlés. Vedlés után megújult testben, megújult erőkben élünk a következő vedlésig. Aztán megint egy fokkal előbbre.
– És aztán, ha emberek is voltunk?
– Megint egy fokkal feljebb: még tökéletesebb testformába jutunk. Csak semmittevésbe nem. Az élet: mozgás. Mozog maga a Teremtő is szünetlenül. Az embernek is mozognia, alkotnia, küzdenie kell. Minden formában, csakhogy más-más helyen, más-más ütközők között. De egyre világosabb az értelmünk, jobb a szívünk, nemesebb a kezünk.
– De én nem emlékszem arra, hogy mi voltam, micsoda tapasztalatokat gyűjtöttem előző életeimben.
– Hát minek is emlékeznél? Érdekel téged, hogy kétéves korodban mért sírtál, mért nevettél, mivel játszottál, hogy gondolkodtál? Egy minutumra, ha érdekel."
„Lehetetlen, hogy a világmindenség ura csak azért adott volna életet, hogy megint megsemmisítse. (...) Miért ne lehetne a halál is csak változás, utolsó e földön, de nem utolsó a nagy mindenségben?"
„Hiszem, hogy az emberi élet nem ezen a földön kezdődik, és nem ezen a földön végződik. Bolygunk és küzdünk itt, nem tudjuk miért. De van, aki tudja."
 
 
Titkosnapló
 
„Június végén, július első napjaiban kezdtem megérteni a Védánta-filozófiát, s ez az én negyedik forradalmam. (...) Előbb is olvasgattam már, de nem értettem, csak július elején, hogy a keresztény vallásnál tökéletesebb."
„Vágyak s kívánságok mozgatnak, siettetnek, nyugtalanítanak szünetlen bennünket, amik ha teljesülnek, éppannyi új vágyat szülnek. Hát ezért éljünk? Vagy ezek volnának annyira érdekesek, hogy érettük érdemes vakon, vagy bénán, vagy kolduskenyéren is élnünk? Vagy mert ösztönünk mélyén él a tudat, hogy állati testbe zárt istenek vagyunk, örökké voltak – örökké valók? S az örökkévalóságban annyi a mindenféle lehetőség: még boldogok is lehetünk?"
 
 
Isten rabjai
 
„A lelki embereken volt mindig a világ szeme. Az állati embert mindig megvetettük. Erő és gazdagság szívet nem hódított. De a lelki embereket holtuk után is isteni tisztelettel becsülte meg a népek emlékezete, a lelkiség ösztönös tisztelete"
„A lelki életre törekvő akar a legtöbbet, amikor azt mondja: semmit sem akarok ezen a Földön".
Rudolf fráter és Jancsi párbszéde:
„Jancsi elámult: – Vajon te is hiszed a reinkarnációt? (...)
– Miért ne hinném? – felelte az orvos. – A hitünk nem mond ellene. A vallásunk meg nem tiltja, hogy ne higgyük. Miért szenvedne itt annyit az ember, ha nem követett volna el egy előbbi életében bűnöket? Bűn előtt volna a büntetés? A kis ártatlan gyermek a fogzásban, torokgyíkban... Az ember munkájában is van logika. Isten munkáiban ne volna!
– Tehát te azt hiszed Rudolf fráter...
– Azt, fráterkám. Más kulcsa nincs az emberi életnek. A paradicsomi legenda sokat beszél. Vétkeztünk, kikergettek bennünket a Mennyországból. Mikor volt az? A réges-rég múlt messze óidőkben. Azóta élünk és élünk testről-testre. Minden test egy grádics visszafelé."
„Mindennek van lelke a világon. Csakhogy a lelket látni nem lehet."
 
 
Földre néző szem. Égre néző lélek
 
„Azt gondolom, hogy addig élünk ezen a Földön, amíg tisztára nem érezzük, hogy mikor azt mondom, én, az nem a test."
„Ez a kifejezés: testem, helyes. Ez a kifejezés: lelkem – nem helyes. Lelkem helyett azt kellene mondani: én."
„Schopenhauer megismerte az égi erőt a földön, de nem tudta micsoda. Nevezte Wille-nek. Pedig hát a Wille lélek. Az állatban is, a fűben, fában, kőben rejlő lélek."
„Minden lélek megtalálja a fejlettségének és tulajdonságainak megfelelő helyet és családot."
„De hát mi vagyok én, és mi a testem? Én lélek vagyok. A testem meg hús. Én vagyok a kocsis, a testem a kocsi."
„A fát nem lehet öt perc alatt felnöveszteni, kivirágoztatni, gyümölcsöztetni. A lelki magamegismerést, az Istenben való bizalmat sem lehet egyszerre belenöveszteni az értelembe."
„A legfelső fokon ezen a Földön akkor jutunk, amikor különvalónak érezzük magunkat a testünktől. A tökéletlen ember egy a testével. A teste ő. A tökéletes csak úgy néz a testére, mint a ruhájára."
„Életünk téves felfogása abból ered, hogy egynek nézzük ezt a két fogalmat: ember és emberi test. Az ember bőrbe kötött lélek."
„A lélek is gyűjt. Hiszen az egész élet nem egyéb: a lélek gyüjtögetése. Értelmet és tapasztalatokat, érzéseket és erkölcsöt gyűjtünk. A sírnak gyűjtenénk? Arra volna teremtve az ember, hogy egy gödörnek gyűjtsön?"
„Aki mindent hisz – gyanakszom rá, hogy buta. Aki semmit se hisz, csak amit testi szeme láthat – arra már nem is gyanakszom..."
„Atheisták albumába: Mégiscsak furcsa, hogy a világmindenségre azt mondjátok – Van. Arra meg, aki csinálta, azt mondjátok – Nincs."
„A védanta vallás logikusabb, amikor azt mondja, hogy a szenvedés következmény, mint a keresztény vallás, amely azt mondja, előzmény. Az okozat nem lehet az oknak előzménye.
A bűn mögött ostorral ballag a bűnhődés. Feladata, hogy kihajtson minket az állatvilágból.
A tetoválást gyűlölöm. S mégis szeretném sok ember kezefejére iratni: Minden cselekedetnek van következménye."
„Senki sem szenved ártatlanul. A csecsemő sem. Éppen az ártatlannak látszó szenvedés bizonyítja, hogy életünk a Földön egy előbbi életnek a következménye."
„A mindenség. Olyan ez, mint a titkosírású levél. Aki nem ismeri a kulcsát, azt mondja: – Micsoda betűzavar! Micsoda értelmetlenség! A mindenség titkosírásának ez a szó a kulcsa: Isten."
„Ha azon az úton haladsz, amelyen a náladnál tökéletesebb emberek nyomai látszanak, mindig nyugodtan gondolhatsz az útvonal végére."
 
 
Ha meghalok
 
Ne nézzetek rám borzalommal, ha meghalok:
az a halott a koporsóban nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltűnt. A láng – az voltam én.
Sorsomnak gyászán se könnyezzetek,
s ne mondja a pap: „Íme porba hullt!"
Sirassátok az árva gyermeket,
s ne a rabot, aki megszabadult.
S mikor a szónok a sírnál beszél,
és végül kiált: „Hát Isten veled!"
Ne le a sírba integessen nékem,
fölfelé nyújtson búcsúzó kezet!