interjú

Olyan emberekkel történt beszélgetések gyűjteménye olvasható itt, akikre valamilyen okból biztosan kíváncsi lenne, ha találkozna velük. Megszólal az indiai táncművész, az író, különféle zenészek, a jazzgitáros vagy a fuvolaművész, és a különféle vallások képviselője egyaránt.

Lelki tanítómesterek vallomásait olvashatjuk, jógaoktató segít eligazodni a gyakorlatokban, és elmondja, mi is a jóga valódi jelentése.

Ezek a beszélgetések egy része a Bharatában zajlott, de vannak olyanok is, melyek lehet, hogy éppen Indiában kerültek rögzítésre.

  • Dr. Prakriti Bhaskar az egyik indiai klasszikus tánc, a Bharata natyam elkötelezettje. A Mumbai Egyetemen képzőművészeti mesterképzést szerzett. Elragadó előadóművész, nemzetközileg elismert tanár és koreográfus. Célja, hogy diákjai esztétikai és kreatív érzékenységét fejlessze. Tanítása szerint a tánc komoly elme-test fegyelem, egy egész életen át tartó átalakulási folyamat. A Bharata Kultúrtér színpadán való a fellépése előtt Takács Virág szociológus készített vele interjút a Bharata előadótermében. Beszélgetett vele az indiai és a magyar társadalomról, a vallásról és természetesen a jövőbeli terveiről.

    Interjú Dr. Prakriti Bhaskar jógaoktatóval és bharata natyam táncművésszel

    ...
  • Pandit Rajesh Gangani az indiai Gudzsaratban születet. Ebben az államban született Gandhi és India jelenlegi miniszterelnöke is. Pandit Rajesh Gangani ötévesen kezdett tablázni. Közelgő koncertje kapcsán faggattuk az indiai zenéről és a tabláról. Zenéről kérdeztük, de jóval többet kaptunk. Erős kisugárzása és a zene iránti elhivatottsága átszivárog minden egyes szaván.

    Gangani egy tipikusan Indiába röpítő zenész. Következő fellépése 2018. november 30-án 19 órakor lesz a Bharata Kultúrtérben>> Raga Fusion. a koncerten Lantos

    ...
  • Lantos Zoltán visszatérő fellépő a Bharata Kultúrtérben. A világhírű hegedűművészt kalandos életéről, az indiai zenéről és arról is faggattuk, hogy mire számíthatunk a koncerten. A soron következő koncert november 30-án a Bharatában>> Raga Fusion, ahol Pandit Rajes Gangani kíséri tablával. 

     Tipp: Korábbi Interjú Lantos Zoltánnal>> Az improvizációban élő, egyetlen hangban teljesen jelen lenni

    ...

  • Thompson Évát a vína öblös hangja kerítette hatalmába. Arra kértük mutassa be röviden ezt a különleges indiai hangszert.

    Arról is beszámolt, hogy a zene mikor válik segítségére. Azt is megtudtuk tőle, hogy szeret Burns Katival zenélni. 

    Thompson Éva koncertje a Bharatában

     

    Tipp: Thompson Éva következő fellépése a Bharata Kultúrtérben 2018. május 19-én 19 órakor kerül megszervezésre>> Kalkuttai fények

    Érdemes: Interjú

    ...
  • Interjú Burns Kati énekesnővel

    Burns Kati énekesnő élete nem mindennapi. Énekel, regényt írt, s mindemellett otthonosan mozog például Pakisztánban.  A Bharata kultúrtérben szerveződő estje kapcsán faggattuk zenétől, kultúrák találkozásáról.

    Burns Kati interjúBurns Kati következő fellépése a Bharata Kultúrtérben 2018. május 19-én 19 órakor kerül megszervezésre>> Kalkuttai fények

     

    Az interjút Bartalis Orsolya és Bató Mária Magdolna készítette

    ...

  • Interjú Haáz Eszter rádzsasztáni táncossal | Az Almássy téren találkoztunk Eszterrel, aki főállású édesanya és közel 13 éve sajátította el illetve gyakorolja a rádzsasztáni táncokat. A Bharata Kultúrtérben szerveződő fellépése előtt (Rádzsasztáni est) arról kérdeztük hogyan került kapcsolatba a kígyóbűvölők táncával és hogyan vált ez a mindennapjai részévé. Megtudtuk, hogy a kalbelya temperamentuma és változatossága igazán egyedinek számít a rádzsasztáni táncok világában.

    Tipp: a Bharata Kultúrtér aktuális programajánlója>> ...

  • Interjú Farkas József György nyugalmazott újságíróval.

    Farkas József György – aki látni szeretné visszafelé nyugodni le a napot...

    Interjúalanyunk nyugdíjas újságíró, a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) kül- és biztonságpolitikai szakosztályának örökös tiszteletbeli elnöke. Vele beszélgetve már tudtuk: Jóska bácsit a hindi nyelv ismerete segítette abban, hogy közelebb kerüljön Indiához. Óbudán találkoztunk, és arra kértük, meséljen élményeiről, tapasztalatairól, munkásságáról. Ennek során némi betekintést nyerhettünk India hétköznapjaiba, gyásznapjaiba és a magyar-indiai kapcsolatokba is. Farkas József György indiai útibeszámolója itt olvasható>>

    Interjú Rahul Acharya odisszi táncmesterrel

    Rahul Acharya indiai klasszikus táncmester Indiából érkezett hazánkba Túri Virág Réka táncművész meghívására. Magyarországi útja kapcsán faggattuk táncról, spiritualitásról, kultúrák találkozásáról.
    Rahul Acharya fellépése a Bharata Kultúrtérben 2017. szeptember 10-én kerül megszervezésre>> Tánc az égből

    Az interjút Bartalis Orsolya és Bató Mária Magdolna készítette

    Indiai klasszikus táncművészként adna néhány támpontot a nyugati közönségnek, hogyan közelítse meg az

    ...
  • Szegedi Anita odisszi táncos meglátta India időtlenségét és az elfogadást. Mint meséli, az idő, mintha Indiában nem is létezne. Ezért vagy másért, de a különféle mozgáskultúrákban is jártas táncos végül az odisszinél landolt. 

    Szegedi Anita odisszi táncos

    Nem rég tért vissza Indiából, ahol a Túri Virág Réka által fémjelzett Parvati táncegyüttessel töltött emlékezetes napokat. Természetesen elsősorban odisszi tánctanulással foglalkozott. Hamarosan a Bharatában lep fel a

    ...
  • Egy odisszi táncos, aki szerint meg kell élni a megjelenítendő érzéseket ahhoz, hogy a nézőknek is át lehessen adni azokat.

    Kelló Krisztina odisszi indiai tánc

    Fontosnak tartja a folyamatos megújulást és változást, ebben többek közt az indiai mester, Rahul Acharya mutatta neki az utat. Kelló Krisztinának ezúttal tanára, Túri Virág Réka nélkül kell bizonyítania a Bharata Kultúrtér színpadán. Ennek kapcsán faggattuk őt.

     

    Interjú Kelló Krisztina odisszi táncosnővel

     

    Interjú Túri Virág Réka odissi táncművésszel. Virág újra Indiában tanul. Ki tudja hanyadjára, miután végzett a Táncművészeti Főiskolán. Sok érdekeset mesél indiai napjairól, táncról és még sok mindenről. Érdemes rá odafigyelni.

    Túri Virág Réka odisszi táncművész - indiai tánc Indiában

     

    Túri Virág Réka legközelebbi fellépése a Bharata Kultúrtérben 2017. szeptember 10-én kerül megszervezésre>>...

  • A Bharata Kultúrtér indiai spirituális zenei sorozatának következő vendége az osztrák Govindas-Bhajan Band, akik klasszikus indiai Bhadzsan zenével érkeznek hozzánk. Alapítójuk, Raman Reti igazi élményt vár a közönséggel való találkozástól. 

    GOVINDAS BHAJAN BAND...

  • Leveles Zoltán Indiában

    Nagypál Szabolcs

    Tolerancia és empátia a világvallásokban elnevezésű kerekasztal-beszélgetés kapcsán kérdeztük Nagypál Szabolcs római katolikus teológust, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusát.  A Vallásközi Párbeszéd Társaságának társelnöke a sajátján kívüli vallásokban is felfedezi Isten működését. Elmondása szerint a vallásközi párbeszéd számára állandó kihívás és ámulat, ugyanakkor számtalan áldás forrása. Mint

    ...
  • Galgóczi István muszlim hitoktató

    A Tolerancia és empátia a világvallásokban elnevezésű kerekasztal-beszélgetés kapcsán kérdeztük Galgóczi Istvánt, muszlim hitoktatót. Az arabista politológus szerint az iszlámnak is fontos helye és szerepe van a vallásközi dialógusban.

    INTERJÚ GALGÓCZI ISTVÁN ISZLÁM SZAKÉRTŐVEL

    ATolerancia és empátia a világvallásokban elnevezésű kerekasztal-beszélgetés kapcsán kérdeztük Csong An Szunimot, aki beszámolt saját útkereséséről, kultúrák találkozásáról és a vallásközi dialógus pozitív hatásairól.

    Csong An Szunim az</p>...					</span>
																		</li>
												<li class=

    Interjú Mathew Mithchel Jazzgitárossal

    Alapvetően jazzgitáros. Méghozzá Új-Zélandból. A Bharata Kultúrtérben tanítványát, az indiai mantrákat játszó Krasznai Gítát kíséri gitáron. Többek között erről a koncertről és egyéb dolgokról faggattuk Matthew Mitchellt.

    Matthew Mitchell

    Hogyan találkoztál a zenével? Hogyan lettél jazz zenész?

    Fiatalon, 17 évesen kezdtem jazz zenét hallgatni. Egy

    ...
  • Interjú Mótyán Tibor tablással

    Egy zenész, aki kész volt áldozatokat hozni azért, hogy elmerülhessen egy egészen különös hangszer rejtelmeiben. Indiai mesterek képezték és sok felfedezetlen területen próbálja kamatoztatni tudását. Ennek az útnak egy fontos állomása az OM lemez, melyen Mótyán Tibor igazi szerelmének, a tradícionális indiai zenénekrendelhette alá szeretett hangszerét, a tablát.

    Mótyan Tibor

    Hogy kerültél egy ilyen különleges hangszer közelébe, mint a tabla?


    Gyerekkorom óta tanulok zenét. Hegedűvel kezdtem, aztán

    ...
  • Interjú Kónya Kata fuvolistával

    Konya Kata

    Zeneovi, fuvola, cselló. Nagyjából ezek voltak azok a mérföldkövek, melyek elindították Kónya Kata zenei karrierjét. A komolyzenei műveken nevelkedett zenész életébe most valahogyan berobbant az OM mantraízű zenei világa. Úgy tűnik meg is babonázta. Hamarosan élőben is hallhatjuk a Bharata Kultúrtér színpadán Kónya Katát, de addig is feltettünk neki néhány kérdést. 

    ...
  • Interjú Krasznai Gíta énekessel

    Krasznai Gita

    Krasznai Gíta lemezbemutató koncertjére készül. Jelenleg egyetemista. A sztorija valahol itt kezdődik. Miután felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Képzőművészeti Szakán, mindjárt egy évet halasztott, hogy Indiába utazhasson. Fél évig eredeti környezetben, jógakolostorban, ásramban élt és tanult. Az OM című lemezről, a Bharata Kultúrtérben

    ...